Tegnapelőtt kezdődött
és három nap az élet.
Mivel magyaráznád
eszement boldogságunk?
Szemedben látomás,
lázálom tükrözött
pontatlan képet.
Nem mérlegeltél adatot, színt
vagy méretet.
Kiszolgáltatottságomban
pillantásodba kapaszkodtam,
gördülékeny, könnyed szavaid,
majd kéjed szaggatottsága
nem kérdések voltak,
sokkal inkább felkiáltójelek.
Céltalanul tévelyegtek
ügyetlen mozdulataink
— takarójuk alá bújnék még —,
mintha nem tudták volna,
hol végződik testünk
becézési útvonalán a vágy.
Végigjártunk
minden bűbájt,
mi sietség nélkül,
de halálfélelemmel,
felemésztve lángolt bennünk,
testet-lelket elgyötörve.
Ifjú lángok alkotta
linómetszet volt a valóság,
kezeink sóvárogva keresték
egymás mohó tapintását.
Hagymaillat, dohányfüst jelzi
közelséged. őszülő haj,
karikás szemed alatt ráncos bőr,
s ernyedő karod áhítva ölel újra.
Már megint úgy hagytad a vécétetőt.
A törölköző is nedvesen lóg
a ki-nem-mosott fürdőkád szélén.
Néha fáradt vagy, nekem fáj a fejem,
de csak azért is, mindig csak veled…
Most, hogy ilyenné lettünk,
irigykedve nézzük reklámok félistennőit,
filmek hőseit is kivesézzük rosszmájúan.
A szerelem nem alakult át, csupán a körülmények,
vitázik múló idővel, saját diadalát hirdeti
s ellenfele csúfos, végleges bukását.
Ráspolyozni kellene a szavakat,
közhelyeket kidobálni,
érthetetlen metaforák nyomát
durva sóval behinteni,
kést élezni, majd a fölösleget lekaparva
átdörzsölni szerelmes versemet
fokhagymával szóról-szóra.
Mondanivalóm mit sem változna:
Boldog vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Ady Ágota Melinda
