Horváth János : Tizenhatodik döbbenet

Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Ã?gy tudnám összefoglalni az utóbbi hetek eseményeinek tanulságát.

 

 

Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Így tudnám összefoglalni az utóbbi hetek eseményeinek tanulságát. Ezzel azonban még nem volt vége a megrázkódtatásoknak. Be akartak dobni a mélyvízbe, és elküldtek egy vezet?i megbeszélésre, ahol a vállalat vezetése beszámolt a KISZ-, a Pártszervezetnek, és a szakszervezeteknek az elért eredményekr?l, a társadalmi aktivisták által javasolt ésszer?sítési változtatások végrehajtásáról. A leköszönni készül? agitprop titkár nem lehet jelen ezen a fontos eseményen, ezért nekem kell egy kis beszédet mondanom. A beszédben említsem meg, hogy a területünkön milyen remekül mennek a dolgok, és köszönjem meg a gazdasági-, politikai vezetésnek a visszajelzéseket, és a részletes válaszokat, amelyeket az el?z? értekezlet kérdéseire adtak, írásban. Legyek rövid, és lényegre tör?.
      Amikor sorra kerültem, még nem tudtam pontosan, mit fogok mondani. A rám szegez?d? tekintetek, vezérigazgatónk mosolya felbátorított. Mondandómat azzal kezdtem, hogy nem látom értelmét ezeknek a megbeszéléseknek, mert nem a valós problémákról szólnak, és az sem felel meg a valóságnak, hogy minden esetben választ kapunk kérdéseinkre. Az igazgatónk arcára ráfagyott a mosoly, de a vállalati párttitkár szeméb?l biztatást véltem kiolvasni, és folytattam. Elmondtam, hogy jó javaslatok csak akkor születhetnek, ha megfelel? a tájékoztatás, és a vezetés minden döntésébe bevonja az aktivistákat, akiknek így módjuk van bepillantást nyerni a vállalti döntéshozatal részleteibe, és megismerhetik a valós problémákat.
      Rövid beszédem végén ââ?â?¬ legnagyobb meglepetésemre, némi kis döbbent csend után ââ?â?¬ tapsvihar tört ki, amelyet az igazgató elvtárs szóra emelkedése szakított meg. Bátorságomat dicsérte, de felhívta a figyelmemet arra, hogy a döntéseket komoly el?készítés el?zi meg, amelyek nem nyilvánosak, tekintettel a vállalat stratégiai fontosságára. A tanácskozáson egy újságíró-gyakornok, Buják Attila is részt vett, aki a vállalati lapnak készült cikket írni az eseményr?l. A ma népszer?, és kiváló újságíró nevének megemlítésével a történet hitelességét kívánom alátámasztani. Attila interjút készített a felszólalókkal, így engem is felkeresett a m?helyben, alig egy órával felszólalásom után. A cikk az újság els? oldalán kapott helyet, kvázi vezércikként. 
      Az újság megjelenésének másnapján, az ifjú újságíró újra meglátogatott, de most már feszültséggel a hangjában üdvözölt, és azonnal a tárgyra tért. Elmondta, hogy nagy baj van, mert a f?szerkeszt?je elengedte ugyan a cikkét, de nem olvasta el, csak a megjelenés után vette észre, hogy az írás hangvétele, az interjúk alkalmasak az izgatásra, és azonnal írja meg a helyreigazítást. Vonassa vissza velünk, amit mondtunk, és kérjen elnézést az olvasóktól, amiért félreértette az interjú alanyok nyilatkozatait. Attila azt is közölte, hogy fegyelmi eljárást fognak indítani ellene, és újságírói pályáját is veszélyben érzi, de igazságtalannak tartja a döntést, mert ? pontosan idézte az értekezleten elhangzottakat. Már mindenki visszavonta a nyilatkozatát, tegyem meg én is, ha úgy gondolom. Felháborított ez az eljárás, és biztosítottam Attilát arról, hogy kitartok az általam elmondottak mellett, nem vonok vissza semmit, és kértem, tegye azt, amit lelkiismerete diktál, rám számíthat. Láttam a meglepetést a szemében, amikor mondandómat befejeztem. Egy pillanatra cinkosok voltunk. ? még egyszer rákérdezett, tudom-e mit vállalok, mik lehetnek a következmények?
      ââ?â?¬ Nekem az újságírói becsületem múlik rajta, ha vállalod, én megírom, hogy nem vonod vissza korábbi nyilatkozatodat ââ?â?¬ mondta. Kezet ráztunk, és ? ment a dolgára, este le kellett adnia a helyreigazítást. Természetesen, ez már nem jelenhetett meg. Attilát fegyelmivel elbocsátották.

 

 

(Folyt. köv.)

 

Budapest, 2012. május

Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Horváth János
Szerző Horváth János 173 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.