A piros, hosszú csőrüket csodálom,
s hogy által jönnek-mennek héthatáron,
meg bármi baja legyen a világnak,
ők költtől-holtig mindig párban járnak,
nagy tanulságul minden vándor-népnek,
hogy bárhol voltak, újra visszatérnek,
az embercsöppök jöttét fogtuk rájuk,
de utódlásra csak a négy tojás jut,
s a telt időben mindent megtesz érte
a nagy madár szerelme, fészke-félte,
de falu sírta-bánta az egészet,
ha üres maradt tavaszon a fészek,
mert ha a világ kelepléssel telt meg,
az óriási boldogságot jelzett,
de most, az őrült, pörgő változásban,
már alig-alig van, ami hibátlan,
csak mocsara nő körül a világnak,
de nem árulnak sehol gólyalábat,
nincs piros csőr, se igazított fészek,
és nem fogóznak egésszé a részek,
s már annak is csak Isten a tudója,
hogy honnan jött és hova tart a gólya.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.26. @ 08:49 :: Böröczki Mihály - Mityka