H.Pulai Éva : Szent Márton, és legendája

Nyomtatás

„Szent Marton, Isten szolgaia,
Es ö néki áldot papia,
Boldog lön ö ki-mulása,
Mert menyben lön nyugovása.”
(ismeretlen XVII. századi szerz?)

Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr. utáni 316-os vagy 317-es évben. Pannonhalmát 1823-ig Szentmártonnak, ill. Szent Márton hegyének nevezték, mert a hagyomány szerint Márton a közelben lév? Savariában született.) Valószín?leg szláv családból származhatott, de nem zárhatjuk ki a kelta ?söket sem; szülei pogányok voltak. Családja jómódú, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így telepedett le Itáliában. Gyermekként Ticiumban (ma Pávia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást. Szülei ezt nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. A feljegyzések megemlítik segít?készségét, jóindulatát.

Egy este nélkülöz? koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban. 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. 341-ben barbárok támadtak Galliára. Az uralkodó személyesen biztatta katonáit, megajándékozta ?ket. Márton nem akarta elfogadni az ajándékot: eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni. Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközetre végül nem került sor, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, csodának vélték. Ezután 341-ben kilépett a seregb?l, és Poitiers-be ment. 355-ben visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett.

A 4. században meger?södött az eretnek ariánus mozgalom. Mártont el?zték Savariából. Ismét Itáliába távozott, Milánóba ment, azonban az ariánusok innen is el?zték. 360-ban megsz?nt a veszély, és visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 361-ben Ligugében megalapította az els? európai szerzetes kolostort. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ? azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejt?zni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérít? munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, végül 397. november 8-án elhunyt. 3 nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek.

Márton tisztelete halála után gyorsan terjedt; már életében legendák keringtek jóságáról. A tours-i zsinat 461-ben ünnepet rendelt el Márton tiszteletére. Tisztelete egyre fokozódott, népszer?vé vált az emberek körében. Sírja felett 476-ban bazilikát építettek, amelyet máig is rengetegen látogatnak. A bazilika 997-ben leégett, a 11. században építették újjá. Holttestét ereklyeként tisztelik, 1454-ben arany ereklyetartót készítettek számára. 1526-ban a hugenották kifosztották a templomot, az ereklyék megsemmisültek, csak néhány csontot sikerült megmenteni. A francia forradalom idejében ismét kifosztották a templomot, de az ereklyéknek nem esett bántódásuk; kés?bb, 1795-ben új ereklyetartóba helyezték ?ket. A bazilikát hamarosan lerombolták, és az ereklyéket ideiglenesen egy székesegyházban helyezték el. A sír felett 1863-ban emlékm?vet emeltek, az új bazilikát 1886–1902-ig építették, a sír a bazilika kriptájába került. Az ereklyék a Saint-Gatien katedrális-ban, a tours-i Szent Márton-bazilikában és a kisebb koponyacsont a szombathelyi székesegyházban találhatóak.

Szent Márton egykori szül?háza – a legenda szerint – az egykori ókeresztény temet? területén álló szombathelyi Szent Márton templom északi mellékkápolnája, a Szent Márton-kápolna helyén állt. A kápolna bejárata fölött olvasható a felirat: HIC NATUS EST S(anctus) MARTINUS, azaz Itt született Szent Márton. Itt ?rzik Szent Márton ujjereklyéjét. A templom el?tti kútra 1938-ban állították fel Rumi Rajki István alkotását: Szent Márton megkereszteli édesanyját. A templom el?tt álló k?kúthoz a középkor folyamán tapadt az a legenda, hogy ennek vizével keresztelte meg édesanyját a Savariába hazalátogató Márton. Ennek a régi k?kútnak a használata csak 1938-ban sz?nt meg. Szombathely városa 2005. április 28-án bekapcsolódott a Szent Márton Európai Kulturális Útvonalba. Ekkor helyezték el a Szent Márton-templomban, a Márton születési helyére emlékeztet? kápolna bejáratánál az útvonal emblémáját, amely Márton lábnyomát jelképezi.

Szent Márton Franciaország véd?szentje. Sulpicius Severus írt róla életrajzot, aki személyesen is ismerte a szentet. Alapvet?en háromféle csodát tulajdonít neki: gyógyító csodákat, térít? csodákat, valamint részletezi Márton küzdelmét a Sátánnal. Ezek a csodák tipizálhatók, amelyek tematikus rendben helyezkednek el a m?ben. A szerz? részletesen elbeszéli a koldussal tett csodát, amely szerinte eldöntötte, hogy Márton milyen életpályát választ

Szent Márton

(ismeretlen fest?)
1490 körül
Tempera, feny?fa, 88 x 91 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Legismertebb ábrázolása egyik jócselekedetét örökíti meg. Ifjú korában tisztként szolgált a római hadseregben. Galliában történt, hogy a téli (novemberi?) hidegben egy hó alatt fekv? meztelen és sánta koldusra bukkant. Megszánta a szerencsétlent, és megfelezte vele katonai köpenyét. Ezt követ?en álmában megjelent néki Krisztus, vállán a koldusra terített fél köpennyel. E jelenetben Szent Mártont fehér lovon, katonatiszt öltözetben ábrázolják, amint kardjával épp kettéhasítja veres köpenyét, vagy a földön kuporgó, meztelen mankós embert takarja be vele. Kés?bb, püspök korában a jelenet majdnem pontosan megismétl?dött nem kevésbé csodás következményekkel (nyomatékául a korábbi legendai esemény jelképi jelent?ségének). Egy ízben szedett-vedett gúnyában misézett, mivel a templom kapujában egy diderg? koldus kedvéért megvált a miseruhájától. A hüledez? hívek szeme láttára egy t?zgömb szállt a feje fölé, és angyalok fedték be drágakövekkel kivert aranyujjassal csupasz karjait.

.

Jankovics Marcell
Jelkép-kalendárium
(részlet)
Az ég kárptja meghasad

Pázmány Péter: A keresztyén vitézek kötelességérül

(részlet)

Azonképpen a hadakozó embereknek, az anyaszentegyház oltalmazó bajnokinak, kik színesb és szívesb részei a keresztyénségnek; az Isten és igazság ellen tusakodók rontóinak; az árvák és özvegyek oltalmáért vérekkel keresked? er?s férfiaknak; a vitéz kenyeret év? több sok szentek között tükörül adta, f?képpen a magyar vitézeknek, hazánkban, Sabariában született Szent Mártont: ki noha a püspöki méltóságban végezte életét; de vitézked? állapotban nyerte az Istennek titkos jelenésit és világosításit, melyekkel a tekéletes vitézkedésnek és szent püspökségnek felségére emeltetett.

Mivel azért a vitézségben szentségre jutott Szent Márton; én is e jelenvaló órában el?ször röviden megmutatom, hogy nem tilalmas, hanem böcsületes, szükséges és Isten el?tt kedves a módjával való vitézkedés és hadakozás. Másodszor megmondom, mint kell vitézkedni az istenfél? keresztyénnek, hogy lelkét megtartsa és veszedelmes fáradságokkal elegyedett teste szakadásának jutalmát, mennyországban vegye.

Arany János

Téli vers

Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba’ hó
Borítja házi telkemet?

Hogy bámul a vén vaksi hold
Hópelyheken át, mint szitán!
Pedig milyen jó szeme volt
Nyáron, szerelmesek után!

Mily villogó szemmel lesett
Minden sovárgót, csintalant;
Tudta nélkül alig esett
Szerelmi légyott és kaland.

De most bezzeg bámulhat ám,
Míg, amivel lát, kiapad, –
Mégsem jön ifju és leány:
Nagyon szabad künn a szabad.

S?t a fakó poéta sem
Motollál a négy végivel,
Hanem bent ül kedélyesen
S tollmardosó dolgot mivel:

„Óh, természet halála, tél!
Emígy kapaszkodik bele –
„S te hófehér hó, mint Adél
Fehér, hideg hókebele…”

Pedig jól tudja, a kötél,
Hogy a lány keble nem hideg:
Csak, persze, tiltja szép Adél
Körmét annál hevitni meg.

De én kemencém oldalán
Csak fumigálom a telet;
Megfér kivül szobám falán!
Ne bántsa ezt a kis helyet.

Most fázok, mert van benne mód
Mig el nem ég félölnyi fám:
Akkor… ha elrontom a szót
És fázom, – nem az én hibám.

(1850 nov.)

Márton napi szokások

Szent Márton ünnepe: november 11. A liba mellcsontjából az id?járást jósolták meg. Ha a csont fehér és hosszú volt, havas telet jelzett, ha pedig barna és rövid, az sáros telet ígért. A népszokás úgy tartotta, minél többet esznek Márton napján, annál er?sebbek lesznek.

ââ??Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.

ââ??Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Se mink nem kezdtek, se mink nem végezzek. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!

ââ??Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget!

ââ??Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.

ââ??Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.

ââ??Ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárba jár.”

ââ??Ha jókedv? Márton, kemény tél lesz, borús Márton borongós tél

ââ??Baranyában azt tartják, hogy márciusban olyan lesz az id?, mint a Márton-napi. Mivel ez a nap többnyire ködös, esetleg havas, a baranyaiak azt mondják: „Eljött Márton szürke lovon.” „Márton fehér lován nyargal.”

ââ??A bornak Márton a bírája

A Márton lúdja tulajdonképpen egy régi római étkezési szokást elevenít fel. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjainak gágogása ébresztette föl a fáradt ?rséget amikor a gallusok a várost el akarták foglalni éjszakának idején. Innen ered a lúd megtisztel? avis Martis neve. Mindezekkel magyarázható, hogy ezen a napon szép, hízlalt lúd volt az ünnepi eledel.

A Márton-napi libalakomáról szóló els? írásos beszámoló 1171-b?l származik. Akkoriban ez nem annyira a szentélet? püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta el?tt meg kellett tizedelni. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

Újbor és lúd

A lúd fogyasztásának hagyománya szorosan köt?dik az újbor fogyasztásához. Nem véletlen az egybeesés, hisz épp novemberre fejez?dik be a must borrá alakulása. Márton emiatt a nagyobb borvidékeken az Új-bor véd?szentje is. A bor és a liba gyorsan össze is kapcsolódott, német területen már a 12. században a Márton-ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.

A közeli Szlovénia területén szokás volt, hogy a sz?l?sgazdák a hegyekben különböz? helyekre borospalackokat rejtettek el, melyeket a legényeknek kellett megkeresniük. Eközben a lányok asszonyok sokféle finomságot f?zek, sütöttek, amit aztán a sz?l?hegyben nagy vigaszság közepette közösen fogyasztottak el.

November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra épp a libasült mellé az úgynevezett Libás-bor vagy sok helyen Márton–bor, aminek még gyógyító hatása is volt a hagyomány szerint.

Egyéb szokások, id?jóslások

Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következõ évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Aki Márton napján csak répát eszik, ágyba vizelõ lesz.

A Márton napi liba mellcsontjából az id?járást jósolták meg. Ha a csont fehér és hosszú volt, havas telet jelzett, ha pedig barna és rövid, az sáros telet ígért. A népszokás úgy tartotta, minél többet esznek Márton napján, annál er?sebbek lesznek.

Ha Márton napján havazik, gyakran elhangzott: „Eljött Márton szürke lovon.” „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Sokfelé azt tartják a Márton napi id? a márciusi id?t mutatja.

Gyakran rendeztek Márton napi vásárokat, bálokat, s a lakomázásnak kedvezett az is, hogy ilyenkor nem szabadott takarítani, mosni, teregetni sem. A Márton napján szedett vessz?t, amit az állatok terelésére használtak, az istálló ajtaja fölé helyezték, megvédte az állományt a betegségekt?l. A sz?l?vidékek némelyikén azt is mondták, ha Márton napkor még zöld a sz?l? levele, bizonyosan enyhe télre számíthatunk, s ha ezen a napon esik az es? akkor a következ? évi szüret is b?séges lesz.

Mártont már a középkorban a jószág jeles patrónusaként tisztelték. A jószág Márton napján került végleg az istállóba. A pásztorok ekkor számoltak el a jószággal és a szolgálattal. Ekkor kapták meg bérüket és újították meg – vagy nem – szolgálatukat.

Nem sokkal Márton napja el?tt (St.Martins Tag) az óvodások és a kisiskolások világító lampionokat (St.Martins Laterne) barkácsolnak, és este ezekkel vonulnak az utcákon. Gyakran t?nik fel a menetben egy római legionáriusnak beöltöztetett lovas, aki piros kabátjában Szent Mártont testesíti meg. A felvonulást mindig hangos énekszó kíséri a szokásos Márton-napi dalokkal. Az esemény végén sokhelyütt játsszák el Márton és a koldus találkozását, majd libasült helyett kelt tésztából készült perecet, „emberkét” falatoznak.

A szokás nem maradt Németország határain belül, ma már Hollandiában, Svédországban, de sok magyarországi német településen is találkozhatunk ezzel a hagyománnyal.

Márton-napi köszönt?

Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét
A szokást nem mi kezdtük s nem mi végezzük
Állatainknak annyi szaporodása legyen,
ahány ága-boga van a vessz?nek.

A ludaskása…

.

. 

„Eleink semmi esetre sem a ludaskására értették a tréfás mondást, amelyben felvidéki atyánkfiai is szerepeltek, s amelynek zárószavai szerint a kása „nem étel”. Bizony, étel az, mégpedig finom – a lúddal társulva s oly módon elkészítve, ahogy itt leírom. Vagyis: a megfelel?en feldarabolt aprólékot sós, zöldséges vízben, néhány szem bors kíséretében megf?zzük, a kevés libazsíron megpirított rizst az átsz?rt levével feleresztjük, majd a lé elfövése után az aprólékot a megpuhult rizs köré rakjuk. Néhány percnyi együttfövés után a sikerült vegyüléket mély tálba helyezzük. Persze vigyázni kell, ne f?jön el túlságosan, hanem a szemek lehet?leg külön maradjanak. Egy kevés, a rizs köré vegyített törött bors szerencsésen enyhíti a kissé „gejl” étel körül a gyengébb gyomrúak aggályait. Felhívom a figyelmet a zúzára is, amelynek – keményebb lemezeit?l és hártyáitól megfosztva – nagyon jó puhának kell lennie és olyan módon felszeletelve, hogy minél többször érhessen bennünket a kedves meglepetés, amikor villánk egy-egy szerényen rejt?zköd? zúzadarabra bukkan. (Helyesen cselekszünk, ha a szívet is belef?zzük a ludaskásába.)

A libazsír, amellyel a tálban felhalmozott ludaskását megöntözzük, csak egy ev?kanálra való legyen, de annál kívánatosabb, hogy b?ven jusson a tetejére hintett friss libatöpörty?b?l, amely olyan legyen, hogy szinte széjjelolvad az ember szájában. B?ségesebben jelentkezhet a jól megborsozott sült vér (a kis ecettel kih?lésig kevert libavért forró zsírban hirtelen megsütjük, megsózzuk, megborsozzuk, villával feldaraboljuk) a gyönyör? vékony szeletekre vágott, világossárga szín? máj társaságában.

Még csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy a ludaskása készítésénél nagy tiszteletben tartom azok szokását is, akik az aprólékot f?zés helyett pörkölt módjára megpirítják, azután kevés csont vagy húslével föd? alatt párolják, s úgy párosítják kés?bb a maga idejében a rizzsel, amelyet viszont esetleg nem pirítottak és pároltak, hanem f?ztek. Bizonyos, hogy a jó háziasszony vagy szakács így is kit?n?t produkál.”

Magyar Elek

Az ínyesmester szakácskönyve

Akkord kiadó, 2000

Forrás:

hu.wikipedia.org

mult-kor.hu

ovonok.hu

jelesnapok.oszk.hu

mek.niif.hu/

hung-art.hu