Marthi Anna : vágy-om

édesapámnak

ó, mennyi…kezdeném a versem,

ténferg?k közt l-apulva, ? jó, hisz,

-oldva kapom- bájos kincs a szép,

parányi leveg?s, csendbe burkolt,

szaladásból kitárt karú röppenés,

kifogyhatatlan katlana a szónak,

remete remeg, a szirt kopár,

fel sem foghat, ó, elenged ?…

 

Legutóbbi módosítás: 2010.11.11. @ 08:43 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1335 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak