Rákopogtattak a hivatalában unatkozó fiatal jegyzőre. Az egyszerű, de mai szemmel stílbútornak minősülő íróasztalának végén terpeszkedve azon morfondírozott, hogyan törhetne magasabbra, valamilyen, a jegyzőségnél magasabb karrierre. Ugyan ez sem elvetni való dolog, de élete végéig egy sárfészekhez kötné. Hatalmas előnye, hogy az őt körülvevők megkérdőjelezhetetlen tiszteletének örvend. Odaförmedt a pandúrnak, hogy nyissa az ajtót. Mikor meglátta az alispánt díszzekéjében, ijedtében vigyázzállásba vágta magát. Katonásan jelentett:
– Alispán úr, alázatosan jelentem, Szokolay István jegyző szolgálatban tartózkodom!
– Hagyja már amice ezt a hivataloskodó hangnemet, instálom.
– Ahogy parancsolja, alispánúr.
– Öcsémuram nyugodtan szólítson bátyámuramnak, ahogy máskor teszi!
A jegyző fejében elkezdtek a dolgok kombinálódni, hiszen még soha nem beszélt addig csak hivatalos ügyekben az alispánnal és soha nem bátyámuramozva.
– Engedelmével bátyámuram, mivel szolgálhatok?
– Súlyos eset történt a családban. A lányom gyermeket vár.
Az eset hallatán István megingott, szinte összerogyott, olyan súlya volt ennek akkor.
– Engedelmével, miben segíthetek?
– Abban, hogy ne forgatódjon ki az ügy.
– Az ügy nem tud nem kiforgatódni. Hogy is mondjam… Ugye érti, bátyámuram?
– Azt hiszem, te nem értesz. A helyzet az, hogy szegény leányom elkövette azt a hibát, hogy ugyanabban a fürdővízben mosakodott, mint jómagam.
– Arra ne kérjen bátyámuram, hogy abban segédkezzem, hogy egy ilyen ügyet vérfertőzéssé fundáljanak át.
– Ne beszélj ostobaságot! Most mondtam, hogy a fürdővíz volt, semmi más.
– Alázatos szolgája, én a szavát kétségbe nem vonom, de aki ezt meghallja, az előtt kedves leányának és magának a becsülete kámforrá válik. Hiszen ezt semmiképpen nem lehet másként értelmezni, mint vérfertőzés.
– Ez egy szerencsétlen baleset, a lányom szerencsétlen balesete, hogy képtelen volt ellenállni egy kísértő kalandornak. Nekem kutya kötelességem és egyben elemi érdekem fűződik hozzá, hogy a becsületét megvédjem. Ha nem teszem, örök gúny és kirekesztés tárgyává válik. Soha nem megy férjhez, világéletére a nyakamon marad. Nekem van miből eltartanom, nem tragédia, de soha nem élhet normális, boldog életet. Ezért döntést hoztam, hogy becsületének megmentésének egyetlen módja az előbb említett változat.
– Érteni vélem, bátyámuram. Ha én ebben segédkezem, roppant kínos helyzetbe kerülhetek és mindannyian, maga is, a lánya is, a gyermekről, aki születik, nem is beszélve.
– Mondd amice, nem akarsz előrébb lépni a jegyzőségnél soha?
– Mire gondol?
– Okos embernek ismerlek, gondolom, tökéletesen értesz. Egyedüli dolgod, hogy segíts hozzá, hogy mindenki elhiggye, amit állítok.
– Én közalkalmazott vagyok, nem várhatja el tőlem, hogy csalásban segédeszköze legyek.
Miközben ezeket mondta, a jegyző már dörzsölte a kezét. Még egy kicsit ódzkodott, majd megjegyezte:
– Bátorkodom megkérni kedves… hogy is hívják a leányát?
– Stefánia, az egyetlenem.
– Bátorkodom megkérni kedves leánya, Stefánia kezét, amennyiben nincs ellenére bátyámuram.
– Nincs ellenemre, a cél, hogy mentsük meg a leányomat. Te pedig ne féltsd a jövődet. Hozomány van, amennyit el se tudsz képzelni, a lány szép és hű. Egyet botlott – kicsit kegyetlen szemekkel nézett a jegyző.
– Ne hitetlenkedj! Egyet botlott! Egyet! Egy életen át viselhette volna a következményt. Így a fürdővíz lesz a következmény okozója.
– Ha meg nem sértem Bátyámuramat, örömmel lennék jövendő unokája és egyben fia apja.
– Azért nem kell szemtelenkedni!
– Nem szemtelenkedem… Arra céloztam, hogy a fürdővíz helyett vállalnám az okozó szerepét.
– Azzal már elkéstél, az okozó nem lehetsz. Három hónap múlva szül az egyetlenem. Így, amennyiben segítesz így közzétenni, a becsülete megmenekül.
– Engedelmével apósomuram – szemtelenedett el az egyre magabiztosabbá vált jegyző. – Én egy fél évvel ezelőtt is lehettem az okozó. Boldogan vállalom alispánúr és igen tisztelt menyasszonyom érdekében.
– Amice, amice, ezen el kell gondolkodnom. Valószínűleg jobb mindenkinek, mint a fürdővíz. Egy hónap múlva megtartjuk az esküvőt. Egy év múlva ilyenkor már a vármegyénél leszel. Stefánia az egyetlen leányom, így fiúgyermek híján a bárói címet nem örökölheti más, hát azt is rád testálom.
– Igen tisztelt apósomuram, ha meg nem sértem, akkor apámuram… bízzon mindent rám! Örvendtem a szerencsének!
És hogy mennyire örvendett a jegyző, azt csak ő tudta igazán. Esélye nem lett volna másként kizökkenni a nem lebecsült, de karrieristák számára nem túl kielégítő jegyzői státuszból.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.06. @ 11:16 :: Boér Péter Pál
