Látásból ismertem Miskát, de még beszélő viszonyban sem voltunk. Egy alkalommal összefutottunk a könyvtárban, és beszélgetni kezdtünk. Szóba jött az alkohol, és mondom én neki, hogy szeretem a jó házi pálinkát, de nehezen lehet hozzájutni, mert amit eladásra készítenek, abba jócskán tesznek cukrot, úgy pedig méreg.
— Gyere velem, megkóstolhatsz igazi jó pálinkát.
— Te főzted?
— Igen is meg nem is. A szövetkezet pincéjében van igazi pálinka, mert tiszta gyümölcsből főztük.
Beleegyeztem, hogy megkóstolom a pálinkáját.
A hűvös pincében észre sem vettem, hogy többet kóstolgattam a kelleténél. Amikor kimentünk a levegőre, éreztem, hogy forog velem a világ.
Ettől a naptól kezdve találkozgattunk. Ő is elvált ember volt, két gyerekkel, én is elváltam, egy kislánnyal. Megkedveltem. Azt gondoltam, tudja mi a gyerek, úgy nézett ki, hogy elfogadta a kislányomat. Nem lángolt bennem a szerelem, de azt hittem, hogy egy szolid házasság lehet ebből a kapcsolatból. Jártunk színházba, Magyarországra. Jó volt együtt lenni, az ágyban is felmelegedtek az érzések a tetőfokig.
Terhes lettem.
Megesküdtünk.
Furcsállottam, hogy az esküvőre a szüleit nem hívta el, de valami magyarázatot talált ki, amit én akkor elhittem.
Odaköltöztem a házába, jobban mondva a szülei házába. Amíg nem töltöttem be a hat hónapos terhességet, ment minden szépen, rendesen. Azután kezdett el kötözködni agyermekkel. Gorombán beszélt velem.
Tél volt, egy alkalommal a hatéves kislány elment a boltba kenyérért, és amikor hazaért, a szatyrot letette a két ajtó közé, hogy kinyithassa a belsőt, erre Miska nekiesett, és megverte. Sajnos nem tudtam megvédeni tőle, mert ő vagy száztíz kilót nyomott, meg legkevesebb két fejjel magasabb volt tőlem. Sírtunk mindketten a kislánnyal, aki végezetül így vígasztalt engem: „Ne sírj anyukám, nem is fájt ez olyan nagyon nekem.” Ezek után igazán megromlott a viszony közöttünk.
Valamin megint összekaptunk. Ekkor Miska odaugrott a konyhaszekrény fiókjához, és kivette a disznóölő kést. Véres szemekkel, ordítva jött felém. A kést a magasba tartotta.
Én ültem a széken, nagy hassal. Éreztem, most se sivalkodni, sem védekezni nem szabad, mert akkor vér fog folyni. A szemébe néztem, még csak nem is pislantottam. Vártam.
Lecsapott a késsel, ami az orrom előtt az asztalba fúródott. Ekkor megszólaltam, magam sem tudom honnan volt annyi erőm. Nyugodt hangon kezdtem beszélni.
— Ide figyelj, Miska. Ha bennem felébred a rác vér, én nem az asztalba fogom vágni a kést, hanem beléd! Különben nincs neked szükséged a késre. Ha megvágsz engem, úgy a falra törlődök, hogy késsel sem kaparhatnál le onnan.
— Te akarsz engem bántani? — mondta gúnyosan.
— Na, ne nézz engem hülyének! Nem akkor vágom beléd a kést, amikor ébren vagy, hanem amikor alszol.
Csodálkozva nézett rám.
Az igazság az, hogy akkor még a csirke nyakát sem mertem elvágni, de ő ezt nem tudhatta. Különben az anyja a hátam mögött rácnak csúfolt, mert nem voltam hajlandó otthagyni az iskolát, ahol tanítottam, és paraszti munkát végezni velük.
Ahogy nőtt a hasam, mindig többet kellett a vécére menni. Éjjel, ha pisilni mentem, Miska mindig felkelt, és akkor tette le a fejét a párnára, amikor én már majdnem elaludtam.
Mennyire nem ismert engem a férjem!
Soha sem bántottam volna a születendő gyerekem apját, de bennem a válás magját már elvetette.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.12. @ 13:21 :: Markovics Radmila
