uram, ön kezdte, én viszont tegezni sosem fogom,
ha tudná, még a megszólítást is hányszor próbáltam
elkerülni, nem hogy kérni, hiszen rászorulni –
gondoltam – sosem fogok. legyen hát ajánlat:
ha fiam meg nem öl, tisztelem atyámat én is,
nem túrom föl emléktemet?m, de leölök pár
virágot, ha úgy hozza a megemlékezés,
majd tort ülök, amire lemészárolok néhány
állatot; aztán a böfögés, fingás, vérzsír, meg egyéb.
jól megleszünk mi beszéd nélkül, van nekünk titkos
jelünk – ha reggel van, kelünk, estig fáradunk,
éjjel lefekszünk – hernyóként araszolunk, vagy
körbejárunk, s lepke sosem leszünk, mert
jel ide vagy oda, uram, a lelkünk elvesztettük.
