Kinga nem maradhatott ki a buliból. Az öntöz?ben maradt vízzel lelocsolta Sanyit, de már rohant is kifele az ajtón. Tudta, hogy tette nem marad megbosszulatlanul. Feltépte az ajtót, kiperdült, de megcsúszott az ajtó el?tt lev? víztócsán, s el is terült volna, ha nem ütközik neki egy magas sz?ke srácnak. A srác elkapta a hóna alatt, Kinga belekapaszkodott. Ám az a fogás a mellén úgy érte, mintha áram rázta volna meg. Soha se érzett még ilyent. Hirtelen olyan lett, mint a f?tt rák. A srác érezte, hogy keze rossz helyre csúszott. Egy pillanatig megbabonázva nézték egymást, egyik se tudott egy szót se kinyögni. A szolgálatos tanár hangja térítette ?ket magukhoz, aki elkapta a Kinga után bosszúálló fúriaként kiszaladó Sanyit.
– Elment a szép eszetek? Ki akarjátok törni a nyakatokat? Menj inkább a takarítón? után s kérd meg, törülje fel ezt a tócsát. S nyughassatok!
– Megyek én! – ajánlkozott Kinga jó ürügyet találva az elt?néshez. Miközben leviharzott a lépcs?n, még visszapillantott. A magas sz?ke srác még mindig ?t nézte. „Még csak bocsánatot se kértem. S azt se mondtam, hogy köszönöm, amiért nem hagytál elesni!” – gorombította le magát. A lépcs?fordulón már túl volt, de még mindig a hátán érezte a fiú tekintetét. Érezte szíve minden dobbanását.
– Hogy ki van pirulva kisasszony! – állapította meg a takarítón?. – Nem kellene így rohangálni, mert baj lesz bel?le! Még elesnek, s megütik magukat!
– Zsóka néni, az osztályunk el?tt van egy víztócsa, és…
– Jó megyek már… – indult fel a lépcs?n Zsóka néni.
Kinga habozott. Vajon ott van még az a fiú az osztályuk el?tt? Nem kellene szembe menni vele… Mit mondana neki, hogyan magyarázkodna?
A visszatér? takarítón? hangja józanította ki:
– Kisasszony, még mindig itt van? Becsengettek…
Hát persze, mindennek a tetejébe Kockafej már az osztályban volt… Mehetett a táblához… Szerencsére a matek mindig er?s oldala volt. A matekolimpiász megyei fordulóján harmadik lett a tavaly. S még a feladat ismer?s volt, épp a tegnap oldotta meg önszorgalomból. Gépiesen írta a megoldást a táblára, de közben megint az a jókép? sz?ke srác jelent meg lelki szemei el?tt…
– Kinga, mit csinálsz, álmodozol felelés közben? – térítette vissza Kockafej hangja a szürke valóságba.– Az osztályban kitört a vihogás.
– Neeem! – felelte zavartan Kinga, s folytatta a feladatot.
– Háát, háát! – mondta a tanár a végén. –T?led láttam már jobb feleletet is. Nagyon figyelmetlen voltál ma. Ez csak kilences, nem tízes. Mi van ma veled? Szerelmes vagy?
Az osztály megint felnyerített.
– Nem! – sz?rte ki a szavakat Kinga a fogai közül, s ebben a pillanatban meg tudta volna fojtani kedvenc tanárát. Ellen?rz?jét mérgesen csapta be a táskájába. Azt már szerencsére nem vette észre Kockafej, hogy óra közben még elálmodozott vagy kétszer. Panni könyöke térítette magához mindkét alkalommal. Mivel utolsó óra volt, vette a táskáját, s indult ki az ajtón. Amikor elindult volna lefele a lépcs?n, ismét megpillantotta a jókép? sz?ke srácot. Épp a lépcs?fordulóban beszélgetett valakivel. Kinga gyorsan visszahúzódott, de túl kés?n. Pillantásuk találkozott. A lány érezte, hogy megdobban a szíve, s elönti a forróság. Siet?s léptekkel visszament az osztályba. Panni látván, hogy mennyire hirtelen fordult vissza barátn?je, ? is visszafordult.
– Mit hagytál el?
– Semmit. – pirult el Kinga.
– Kivel nem akarsz találkozni? – érzett rá Panni a valós okra.
– Azzal a sz?ke sráccal – nyögte ki Kinga nagy nehezen.
– Melyikkel?
Na persze, Panni nem látta a jelenetet. S hogyan magyarázkodjon? Habozott.
– Mindjárt kiürül az osztály… súgta oda neki Panni. Hiába, még az óvoda óta legjobb barátn?je. Úgy se tudná sokáig titkolni el?tte. Tette magát, hogy matat a padjában, kipakolt a táskájából, mintha keresne valamit.
– Mi az istent csinálnak ezek? Szerelmesek a suliba? – dohogott Kinga magában. Végtelennek t?nt az id?, mire kiürült az osztály.
– Na, ki vele! – szólt rá Panni, aki közben beült melléje. Kinga elmesélte a történteket.
– Olyan ciki! Azt se mondtam neki bocsánat! Se azt, hogy köszönöm! Ott álltam vörösen, mint a f?tt rák, s most hogy menjek vele szembe?
– Mondd meg neki legközelebb.
– Hülye vagy? Ahányszor meglátom, olyan leszek, mint a f?tt rák… Olyan ciki az egész… Te odaállnál eléje talpig elpirulva dadogni?
Hát, igen, ekkor már Panni és kénytelen volt elismerni, hogy rém ciki a helyzet.
– De ki az? – kérdett rá.
– Nem tudom, még nem láttam. Biztos az idei gólyák közül való, s nem nálunk járt általánosba. A folyosónak azon végéb?l jött, ahol a kilencedik osztályok vannak.
– Sz?ke, magas?
– Farmerdzsekis.
– A fél suli abban jár… – mondta Panni lemondóan. De azért kikémlelt, s lenézett a lépcs?n is. – Szabad az út! – tért vissza.
Elindultak lefelé a lépcs?n. Már a kijárati ajtó el?tt voltak, amikor a hatalmas ajtó kitárult. A sz?ke fiú lépett be rajta.
Kinga legszívesebben megfutamodott volna, de csak állt földbe gyökerezett lábakkal, s a szíve a torkában vert. A fiú meglepetten állt meg az ajtóban, s nagy zavarban volt. Láthatóan mondani akart valamit, de képtelen volt megszólalni. Panni azonnal felmérte a helyzetet.
– Én sietek haza, kiengedsz légy szíves? – szólt a sráchoz. A fiú egy pillanatra félrehúzódott, hogy helyet engedjen neki, majd visszalépett, továbbra is elállva az ajtót. Mintha haladékot szeretett volna kapni, hogy megszólalhasson. Kinga mire felocsúdott, már nem volt hol kimenekülnie, ehhez vagy meg kellett volna szólítania a fiút, vagy félre kellett volna tolnia. Panni a fiú háta mögött visszafordult, rákacsintott Kingára, ökölbe szorított kézzel kívánt sikert neki, majd elt?nt. Kinga gyilkos pillantást vetett barátn?je után. Néhány pillanatig hallgattak, esetlenül állva egymással szemben, majd egyszerre szólaltak meg:
– Bocsá… – harapták el a szó végét mindketten meglep?dve a másik hangjától. Újabb hallgatás következett. Egymásra pillantottak, majd továbbra is ott feszengtek mindketten szemlesütve. Végtelennek t?nt ez a pillanat.
– Bocsánat, hogy elütöttelek a múlt szüneten –, törte meg a
csendet Kinga. S még meg se köszöntem, hogy nem hagytál elesni. Nagyon szégyellem magam, – hadarta el szemlesütve. – Huh, kimondtam. – Túl vagyok rajta!
– Én se kértem bocsánatot, mert… tudod… hogy izé, … hogy megfogtam … a tudod… a… Szóval nem akartam, de… habogott a fiú.
– Véletlen volt, tudom… vörösödött el megint talpig Kinga. Nem bírta tovább. Innen menekülnie kell. Félretolta a fiút, s annyit mondott magyarázkodva:
– Ne haragudj, sietek haza, sok a leckém…
A fiú helyet engedett neki. Kinga úgy sirült ki mellette, nehogy hozzáérjen. Ahogyan elhaladt a fiú mellett még észrevette, hogy a srác lehervadt, mint a bili füle. Siet?sre fogta a lépteit, s már jó néhány méterre lehetett, amikor utolérte a fiú szava.
– Nem jössz el négyre a Flórába? Nagyon finom fagyit lehet ott kapni… A fiú hangjából kiérz?dött a kétségbeesés: „Ne menj el…”
– Ott leszek! – fordult vissza egy pillanatra a lány. Azonnal meg is bánta meggondolatlan válaszát. – Állj, meg, s mondd vissza! – mondogatta magának, de a lábai futásnak eredtek, mintha meg akarták volna hiúsítani szándékát. Ahogy befordult a sarkon lelassított.
– Jaj, de hülye vagyok, jaj, de hülye vagyok! – mondogatta magának. Egyre lassabban ment hazafelé. A végén már inkább vánszorgott, mint ment. Egyik pillanatban örvendett, hogy igent mondott, a következ? pillanatban bánta.
„Úristen, még azt se tudom, hogy hívják!” – villant belé a felismerés. „Apu, megyek találkára egy sráccal, de nem tudom még a nevét se…” képzelte el a kérezkedést. „H??, mi lenne abból… Nem baj, legalább lenne mire hivatkozzon, hogy miért nem ment el… Szegény, vajon mennyit várná ott? Legalább befejez?dik az egész… Elkérezkedik, apja megkérdi kivel, ? visszafelesel, hogy „Úgy se ismered!”, erre az apja felkapja a vizet, ? meg dühösen bezárkózhat a szobájába. Igen ezt teszem, döntötte el, amint a kapujuk elé ért.”
– Szia, Apu, vissza kell mennem a suliba négyre, takarítani az osztályba. Az oszi berendelt minket nagytakarítást tartani, mert akkora a disznóól, hogy idáig látszik – hadarta el, amikor apja ajtót nyitott. „Úristen hazudtam! Minek csináltam? Juúj, ha rájön! Most már nincs visszaút, el kell mennem itthonról. De nem megyek oda” – határozta el.
– S miért nem maradtatok ott az órák után? S miért pont szerda délután, amikor csütörtökre van a legtöbb tanulnivalótok?
– Mit tudom én, így állt fel az oszinak! – vetette oda Kinga dühösen. – S még egy csomó házit is hagyott fizikából. – Meg is szeppent azonnal. „Hogy én mekkora címeres ökör vagyok… S ha most felhívja az oszit…” – De az apja nem hívta fel, hanem ebédelni szólította. Kinga gyorsan magába seperte a levest, a másodikból alig vett, hogy hamar felállhasson az asztaltól, nehogy még vagy kétszer visszafeleseljen apjának. Az utóbbi id?ben gyakran fordult el?, a tavasz óta, mióta betöltötte a 14-et elég raplis kamasz lett bel?le. Igaz, inkább anyuval szokott ? feleselni. Vele aztán nagyon tud, de jó, hogy ma túlórázik. Pedig, ha feleselne talán… De ez az utolsó alkalom volt, hogy ez még megfordult a fejében.
Beszaladt a fürd?szobába. Apja leült a számítógépe mellé, hogy folytassa munkáját. Ám megszólalt benne valami bels? riasztókészülék, nem tudta megmagyarázni, hogy mi nyugtalanítja, de nem bírt a munkájára figyelni. Pedig most, hogy a vége felé járt, egyre türelmetlenebb volt, hogy készen lássa már a regényét. Máskor úgy a munkájába feledkezett, hogy a házat is el lehetett volna vinni a feje fel?l. Most képtelen volt odafigyelni. Felkelt, ivott egy pohár vizet, odatett egy kávét, kiment a kamrába, megevett egy almát, kimosta kávéscsészét, amit mindig a felesége, Réka szokott morgolódva összeszedni asztaláról 3-4 társával együtt („Ha már nem mosod el, legalább nem lehet a konyhába kivinni?”)… Végül benyitott a fürd?szobába. Illetve csak akart, mert a lánya még mindig benn tartózkodott.
– Befulladtál? – kérdezte a zárt ajtón keresztül.
– Tusolok – jött a válasz az ajtón túlról.
– Takarítás el?tt?
– Igen, na, hülye vagyok! Most már mit tegyek, ha nem vagyok olyan tökéletes, mint te és nem gondolom át minden tettemet el?re! – feleselt vissza Kinga, de azonnal az ajkába is harapott. – Jaj de idióta hülye vagyok, akkora, mint egy címeres ökör – dobbant a szíve a torkában, de a vész elvonult a fürd?szobaajtó el?l.
– Megjött a ciklusa, mi van ezzel a leánykával, hogy ennyire ideges? – morfondírozott az apja, miközben megint a számítógépe elé ült. A bels? radarja egyre er?teljesebb vészjeleket közvetített, de nem tudott értelmes magyarázatot találni fokozódó rossz el?érzetére. Tipikus férfiként elhessegette ezen érzéseket, mert nem volt rájuk logikus magyarázat. Végül csak kinyílt a fürd?szobaajtó. Utána Kinga szobájának ajtaja csattant a nem éppen finom csukódástól.
Kinga apja bekopogott a lánya szobájába.
– Maradj kinn, öltözöm! – mordult rá idegesen Kinga, mintha az el?bb nem zárta volna kulcsra az ajtót. – Már öltözni se lehet ebben a házban nyugodtan!
– Jobb, ha békén hagyom. – döntötte el az apja. – Majd beszélek vele kés?bb, ha egy kicsit megnyugodott.
Közben bent a „Nincs egy nyamvadt rongyom, amit felvegyek!” klasszikus n?i jelenet játszódott le. Kétszer felpróbálta egész ruhatárát minden kombinációban, egyikkel se volt megelégedve. Az egyébként pedáns lány szobájában már az ablakkilincsen is ruha volt. Az ágyon farmerkosztüm, mellette egy másik farmer, „csóréderekú” trikók különböz? színekben. A székeken ruhácskái díszelegtek, az asztala szoknyákkal volt kidekorálva, blúzkiállítástól nem is igen lehetett látni ?ket… Az egyik túl szürke volt, a másik túl színes, a harmadik túl klasszikus, a negyedik… egy adott pillanatban rémülten pillantott az órájára, majd hirtelen kikötött az egyik ruhapár mellett.
– Szia, apu, mentem! – viharzott el a lány kis id? múlva. Rövid szoknya volt rajta, s fehér blúz. S kis fekete retikült viselt.
– Hova sietsz ennyire, öt percre lakunk a sulitól! Te takarítani mész, vagy találkád van az osztályf?nököddel? – tette hozzá az apja csúfondárosan, amikor kinézett utána. Az apa megdöbbent a saját szavaitól. – Hogy mondhattam ilyent! – mérgel?dött. Kinga nem válaszolt, hanem elviharzott. Apja bezárta az ajtót, s az orrát ekkor ütötte meg egy diszkrét illat. Felismerte felesége 200 eurós kölnijének illatát, amit 40 éves születésnapjára vett neki. Ekkor egyetlen képpé állt össze a hazajövetelkor kimaradt, máskor elmaradhatatlan puszi, a tekintetének a kerülése, a fokhegyr?l odavetett válaszok, a véget nem ér? pepecselés a fürd?szobában, a tusolás napközben, a lehet? legszexisebb öltözék, az elmaradt lecke, (máskor els? dolga volt, hogy túl legyen a leckéin, hogy délutánja-estéje szabad legyen), a fura magyarázatok.
A lány egyértelm?en hazudik neki, az idegesség, a feleselés, a… A diagnózis egyértelm?. Találka. Ez a lány szerelmes. És hazudott neki. S nem tudja megakadályozni már, hogy elmenjen.
(Folytatás következik)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:35 :: Vandra Attila
