Horváth János : A szemek (4)

(4)

Éva elég későn ért haza. Az apja húzta az időt, beszélni akart vele az örökségérő, de nem jó híreket hallott. A legnagyobb része jelzálog, és sajnos, a szülők halála esetén, Éva nem sokat fog örökölni. A lányt nem nyugtalanította a dolog, inkább az foglalkoztatta, amit a bankban mondta neki. A férje leemelte a számlájáról az összes pénzüket. Próbálta hívni, ne nem tudta elérni őt. Állítólag amint felvette a pénzt, azonnal elutazott, nem tudni hová.
– És mennyi pénz volt a számlán, mennyi járt neked? – kérdezte Ádám az a lányt.
– Négyszáz millió, forintban.
– És ez mind a tiéd?
– Igen, mert mielőtt eljöttem, megállapodtunk, hogy nem pereskedünk az anyagiak miatt. Gábor azt mondtam, akkor nyit egy számlát, és ráteszi az egyik kastélya eladásából származó bevételét. Különben, sokkal többet is kaphatnék a válásnál. De arra gondoltam, hogy te, és a gyerek, szóval, hogy mi hárman megleszünk ebből a pénzből. Veszünk házat, és szépen berendezzük. A gyereket a legjobb iskolákba járatjuk. Te pedig, kedvedre festhetsz, és akkor is megélünk, ha nem adsz el egyetlen képet sem.
Ádám magához ölelte Évát, és mutató ujjával lakatot tett a szájára.
– Nincs semmi baj. Megnyerjük a főnyereményt a lottón, és megvalósítjuk az álmainkat.
Ádám matatott a zsebében, és elővette az igazoló szelvényt. A tévében éppen akkor ment a sorsolás. Amikor a harmadik kihúzott szám is egyezett a szelvényen lévő számmal, izgatott lett. Aztán húzták a negyedik számot, és a számgolyón lévő szám szintén megtalálható volt a kezében tartott papírdarabon lévő számmal. Egyre izgatottabb lett, már remegett a keze.
– Édesem, gyere csak! Már négy megvan.
Éva közelebb húzódott hozzá, és látta, hogy négy találat már van. Amikor az ötödik nyerőszám is egyezett, Ádám hirtelen elhallgatott, tekintete megmerevedett. A képernyőn azt látta, hogy nincs telitalálatos szelvény. Nem értette, ha eltalálta mind az öt számot, akkor miért nincs telitalálat. Felhívta az igazgatóságot, ott megerősítették a nyerőszámokat, és azt is, hogy nincs a héten telitalálatos szelvény. Szörnyű gyanúja támadt. Telefonált az étterembe, és Józsit kérte.
– Józsit nem tudom adni, uram. Józsi délután összeesett, és meghalt. A zsebében volt egy lottószelvény. Próbáltam utolérni a fiút, aki elviszi a szelvényeket, de már lezárult a fogadás.
Ádám letette a telefont, és némán nézett maga elé. Éva törte meg a csendet.
– Mennyi lett volna a főnyeremény? – kérdezte az asszony.
– Négyszáz millió.
– Akkor ma duplán vesztettünk. Az már nyolcszáz millió – mondta Éva, és felnevetett.
– Most miért nevetsz? –kérdezte tőle Ádám.
– Mert nem veszítettünk semmit, hiszen egy fillérünk se volt. Csak ígéretek, lehetőségek. Majd legközelebb – mondta az asszony, és odabújt Ádámhoz. – Szeretsz még?
– Jaj, te kis csacsi, persze, hogy szeretlek. Csak téged szeretlek, és szeretni foglak, amíg élek.
Megcsörrent a telefon. Kálmán volt, ő hívta, hogy közölje a jó hírt.
– Öregem, ekkora szerencséd van. Elkelt a képed. Szinte nem is volt licit.
– Hogyhogy, mi történt?
– Nem fogod elhinni. Egy Párizsban élő, magyar üzletember, bizonyos Kiss Gábor megvette a képet.
– Kiss Gábor? – kérdezett rá Ádám izgatottan.
– Igen. Azt mondta, neki minden pénzt megér az a szempár. A felesége elhagyta őt, és ezek a szemek pontosan olyanok, mint az ő csodálatosan barna szemei. Szinte él az a szempár, és mintha mosolyogna.
– És mennyiért kelt el a képem?
– Most kapaszkodj meg, öregem! Négyszáz millióért.

Budapest, 2019. augusztus

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 161 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.