Peti öregapja nagyon ügyes ember volt. Mindent meg tudott javítani a háznál. Soha nem kellett mesterembert hívni, és drága pénzt kifizetni az elvégzett munkáért.
Ha valami elromlott, meghibásodott, nagypapa vette a szerszámos ládáját és nekilátott a munkának. Alig telt el néhány perc, és ami elromlott, az jobb lett, mint új korában.
A kisfiú csak bámulta öregapja ügyességét. Szeretett volna ő is ilyen ügyes lenni, de valahogy soha nem sikerült neki. Még egy apró szeget sem tudott beverni a fába, hogy el ne görbüljön. A többi munkáról meg nem is beszélve.
Egyik nap megkérdezte:
— Nagypapa, hogyan tudsz te mindent, olyan jól és ügyesen megcsinálni? Hiába igyekszem, nekem soha nem sikerül. Pedig én is úgy szeretnék ügyes lenni. Áruld el a titkát!
— Tudod, kicsi unokám, van nekem egy csodaszerszámom, és azzal mindent meg tudok javítani. Ha szükséges előkapom, és a hiba már ki is van javítva. Ilyen egyszerű ez.
A kisfiú nem firtatta tovább. Belenyugodott, a csodaszerszámmal mindent meg lehet javítani.
Egyszer öregapja elment valahová, Peti egyedül maradt a házban az öreganyjával. Eleinte csak jött-ment az udvaron, de látszott rajta, hogy készül valamire.
Nagyon izgatta a csodaszerszám. Amióta nagyszüleje említést tett róla, mindig csak arra gondolt. Igaz nem volt szabad bemenni engedély nélkül abba a helyiségbe, ahol a szerszámok voltak. Általában csak öregapjával tehette be ide a lábát. A kicsinyke helyiségben mindenhol szerszámok voltak. Legtöbbjét mind ismerte, hiszen nagyapja, amikor csak tehette minden egyes alkalommal tanítgatta azok használatára.
De most itt volt az alkalom, hogy megkeresse a csodaszerszámot. Óvatosan kinyitotta a műhely ajtaját, és mint aki valami rosszban sántikál, beosont a tiltott területre.
Nagymamája a konyhában ügyködött valamit, nem volt ideje Peti után nézni.
Sokáig tanácstalanul álldogált a félhomályos helyiségben, és azon törte a kobakját, hol, melyik szekrényben lehet a csodaszerszám. Sehogy sem bírta kitalálni, melyikben lehet.
A falon, az ablak mellett különféle fűrészek lógtak, balra tőlük fúrók és hozzá hasonló eszközök. Közelben sorakoztak szép, katonás rendben a reszelők. A sarokban még egy elektromos masina is állt, mint egy öreg király a szerszámok között. Ezt neki bekapcsolni még nagyapja jelenlétében sem volt szabad. Csakis ő kapcsolhatta be és dolgozhatott rajta. Pedig milyen jó lett volna berregtetni egy kicsit. Most is kísértést érzett, hogy megnyomja a zöld gombot, ami elindítja. De félt, hogy a nagy zaj idevonzza a nagymamáját, és akkor nem tudja megtalálni a csodaszerszámot. Ezenkívül Peti félt is ettől a masinától, mert állítólag képes levágni egy pillanat alatt az ember karját.
Körbejárta a műhelyt. Benézett mindenhová, ahová csak tudott. Kihuzigálta az asztal fiókjait, amelyeket azután alig tudott visszatolni. Némelyik olyan nehéz volt a sok kacattól, hogy a kisfiúnak igen össze kellett szednie az erejét.
Hiába volt minden fáradozás, a szerszám nem került elő. Ez egy kicsit elszomorította. Már-már majdnem feladta a keresést, amikor az egyik asztal alatt megpillantott egy faládát. Nagyot dobbant a szíve. Úgy érezte ebben lesz a csodaszerszám.
Valahogy nagy nehezen kicibálta az asztal alól, és kíváncsian megpróbálta kinyitni.
Ez valóban egy régi, olajos szerszámos láda volt, szerencsére lakat nélkül. Így minden nehézség nélkül felnyithatta a tetejét.
Éppen ezen mesterkedett — boldogság járta át az egész testét, hogy végre saját szemével láthatja a csodaszerszámot —, amikor váratlanul megjelent a nagyapja.
— Mit keresel te itt? — kérdezte félig szigorúan, félig viccesen. — Nem félsz, hogy hátra kötöm a sarkadat, amiért engedélyem nélkül bemerészkedtél a műhelyembe? Már számtalanszor megmondtam, ez nem kisfiúknak való hely.
Peti megszeppenve ugrott fel a szerszámosláda mellől. Tudta jól, rossz fát tett a tűzre, és most öregapja nagyon megszidja. Talán még meg is veri, amiért nem fogadott szót. Örökre ki lesz tiltva a műhelyből. Ezt nem szerette volna, mert mindig szívesen nézelődött, sertepertélt öregapja körül, és figyelte minden mozdulatát.
Néma csönd következett. Peti nem tudta, mit válaszoljon.
Természetesen nagyapja nem volt olyan szigorú, mint aminek látszott. Igaz szerette, ha unokája kissé tart tőle, de hamar megbocsátott, sőt még talán örült is, hogy Peti ennyire érdeklődik a szerszámok iránt. Azt lett volna számára a boldogság, ha a kisfiúból is jó iparosember lesz, ha majd felnő.
Térdére ültette az unokáját, és megsimogatta a fejét.
— Nem baj, kis unokám, ha érdeklődsz a szerszámok iránt. Nem ezért vagyok mérges. Tudod, már számtalanszor mondtam neked, a szerszámok az ember barátai, de ha avatatlan kezébe kerülnek, nagy bajt is tudnak okozni. Ezért nem szeretem, ha egyedül jössz be a műhelybe.
— Nagypapa, én csak a csodaszerszámot szerettem volna megnézni, amivel mindent meg tudsz javítani — mondta pityeregve Peti.
Erre az öregember hangosan felnevetett:
— Csodaszerszámot?
— Igen, a csodaszerszámot, de nem találtam sehol. Pedig azt mondtad múltkor is, neked van ilyen szerszámod.
— Úgy bizony! Minden embernek van ilyen szerszáma. Ha nagy leszel, akkor neked is lesz.
— Nekem is lesz? — csodálkozott el a kisfiú. — Nem tudok róla.
— Ez a csodaszerszám nem más, mint az ember keze és a fejében levő tudás. Ha a kezünk megtanulja, mit hogyan kell csinálni, akkor csodákra is képesek leszünk. Építhetünk hatalmas házakat, összerakhatunk parányi, alig látható szerkentyűket. Mindennek csak a fantáziánk szabhat határt. Csak tudnunk kell uralkodnunk a szerszámaink felett. Tudom és remélem, egyszer te kezed is ilyen csodaszerszám lesz, és csodás dolgokat fog készíteni magadnak és másoknak is. Akarni kell, és akkor sikerülni fog.
Peti hosszasan nézte a kezét. Talán most még kicsit csodálkozott, hogyan lehet ez csodaszerszám, de idővel megértette, hogy öregapjának igaza volt. Egy ügyes kéz, megfelelő tudással mindenre képes. Még rossz szerszámmal is lehet csodát tenni, ha olyan ember fogja a kezében, aki érti a dolgát.
Évek alatt a kisfiú sokat tanult öregapjától. Sok mindent ellesett, mit, hogyan kell csinálni. Amikor felnőtt lett, az ő kezében is csodára voltak képesek a szerszámok.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Apáti Kovács Béla
