Indirekt mód feszült a csend felett az Isten, lágy, szelíd szavára megriadt a rejtelem, mely akkor bontotta ki önmagát a semmiből, mikor teremtő szavára létrejött és megjelent. Így lett a végesből, kiesből, pusztából a végtelen. Az Úr pedig halkan [… Tovább]
István megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzett a perifériára szorult emberekkel szemben. Viszolyogva mérte végig az elhanyagolt külsejű hajléktalanokat, a kukákban turkáló koldusokat, miközben gőgös eleganciával nézegette ápolt körmeit, fésülgette lágyan omló hajfürtjeit, igazgatta frissen vasalt ingét, s elégedetten állapította meg, ő minden [… Tovább]
Lobog a nyár. Kékvászon égre festett csend a táj. Színek tombolnak, virághabzás az élet. Ösztönből kíváncsian nézek hátra: mit szól a világ? A gyors teszt szerint a kevés járókelő semmi érdekeset nem vesz észre, vagy csak úgy tesz. [… Tovább]
Kacérkodik a Nap, súg a szél. Az idő ruhát szab, az ember eszmél. Mételyez a rossz, kisiklik a gondolat. Előnye egy orrhossz, marja a csontodat. Mondod, hogy elég, befogják a szád. Ez csak a csőcselék, sziszegi a gazdád. [… Tovább]
