Indirekt mód feszült a csend felett az Isten,
lágy, szelíd szavára megriadt a rejtelem,
mely akkor bontotta ki önmagát a semmiből,
mikor teremtő szavára létrejött és megjelent.
Így lett a végesből, kiesből, pusztából
a végtelen.
Az Úr pedig halkan suttogott:
Legyen!
És lett a csendből indulat, lett szélvihar,
s lettek milliárdnyi pislogó csillagok,
szélesség, mélység dimenziói hódításba kezdtek,
és Minden lett a Semmiből és a Semmi
elhagyta a létező valót, csak nyomát
hagyta hátra, a paradox kompromisszumot:
a nevét, melyet a mindenségbe beleégetett,
s azóta zűrzavaros, holt magot terem.
Előtte csend, mögötte csend és benne csend!
A csend felett az Úr pihen!
Őrzi, hogy a Mindenség titkába zárva
a Semmi léte is egy örökkévalóság legyen!
„lett reggel és este, első nap
és Isten látta, hogy ez jó!”
Legutóbbi módosítás: 2018.03.22. @ 17:11 :: Kőszeghy Miklós