Ablakunkba tetted a fájdalmat,
testszagú gondolatok
takarják halállal kent fátyladat
igazgyöngyeid szaladnak szét
mint tépett karkötő vagy nyakék
és sárral kenve csak guruló
vacak golyók látszanak szanaszét
peregnek perceid és vérzik a tét
újrakezdésre csábító kelmevég
hasadt hatású arany gyolcs
mi bánatot szerteszét locsolsz
csak te nem látod a nyakéket
neked szakadt javíthatatlan
életmorzsalék a véged
hiába dobod el azt mi vagy
maradsz másnak is önmagad
csak te nem látod nem látsz
mit más mindenki más
gyermekeid soraid élnek
visznek végleg tovább
ahogy a váltó ragad vas marad
talán kerülsz egyet kerülsz
körös-körül mind önmagad
akárhogy téped húsod ruhád
a csalfa lét poshadó vize
mitől ugyanúgy elázol most is
mint a vidám „ének az esőben”
dallamra táncoló lógó lelked
párkányra teheted komédiád
szemedben a hal pillantásodban
az otthon korma könnyet vasal
most is megint rosszalkodtál
ahogy eddig de ez most fáj
rímekkel telt pirulád vedd be rá
nyeld a mocsok kín mosolyát
hogy jobb legyél még jobban
változz át verébbé vagy sassá
mindegy hol is jár vagy vetél
a fájás felszíni napi hangzavar
zene ez akkor is zene
zene zene zene…
míg te csak a dobokat hallod
akkor is ha szíved kalauza
a jegyeket kéri másik járatodra
a zene vált a violin ugyanaz…
Legutóbbi módosítás: 2018.02.11. @ 09:09 :: Radnó György
