Explaining My Depression to my Mother
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:16 :: Nagy Katalin Erzsébet
Elolvasta: 30
Nyomtatás
Egyik reggel, ahogy a munkahelye felé igyekezett, új hirdetésre lett figyelmes – kutyakiállítást hirdettek hétvégére. „A lovas pályán Országos Munkakutya kiállítás és bemutató” – írta a plakát öles betűkkel.
Jelentős esemény egy ilyen izgalmas kiállítás, bemutató. Lesz ott alap kiképző, engedelmességi, meg őrző-védő munka, nyomkövetés, agár verseny és tréfás trükkök. A lovas pálya mellett állítottak fel ideiglenes barakkokat a messzebbről érkezettek elszállásolására. Nagy csalitos hely is terült el a közelben, ahol lehetett sétáltatni a négylábú szereplőket. Kíváncsiak serege, gyerek, felnőtt naponta kijött megcsodálni az állatokat és beszélgetni a gazdáikkal.
Árus arra gondolt, hogy kimegy délután megnézni a kutyákat és a gazdáikat. Abban reménykedett, be nem vallottan, hogy hátha összetalálkozik Valival, a kedves útitársával, akivel együtt bámulták a hegyek reggeli csodáit. Nem Felícia ellenében, de a szíve vágyott egy kis hazai szóra, ízre. Ez a közömbös város, tülekedő, üres tekintetű embereivel taszította. Még a lánnyal töltött kellemes órák sem hozták közelebb ezt a világot. Most arra gondolt, hátha ez a nagyszabású rendezvény idecsábítja Valit is. Esetleg szerepelteti valamelyik kutyáját. A dobermannok híres-hírhedt őrző-védők. Mikor támad, olyan, mint a kilőtt nyíl – gyors és pontos. „Meg kellene néznem a bemutatót” – gondolta bizonytalanul.
– Nedelkó barátom! – kezdte a szokott helyükön, a kis kávéházban – Érdekelnek téged a kutyák?
– Nem. De miért?
– Engem, igen! Vasárnap országos kiállítás és bemutató lesz, de a részvevők nagy része már itt van a városban, és a lovas pálya melletti réten sétálgatnak, levegőznek, szokják a klímát. Menjünk ki, nézzük meg mi is őket.
– Na, ne!
– A villamos kivisz egészen addig. Ne kéresd magad!
Minden kezdeti ellenkezése ellenére Nedelkó élvezte a kiruccanást. Már az úton arrafelé is szokatlanul beszédes lett. Ugyan mindig is nagy fecsegő volt, de most még önmagán is túltett. Kint aztán egészen lázba jött, amikor meglátta az agarakat.
– Nézd, micsoda elegáns, arisztokratikus állatok! – lelkendezett.
– És milyen gyorsan futnak – tette hozzá Árus, de közben nem az agarakra figyelt, hanem a többi kutyát sétáltatót pásztázta.
Hiába, mert akit öntudatlanul is keresett, nincs kint a csalitoson. Szóba elegyedett néhány kutya sétáltatóval, persze mind dobermannosokkal. Voltak közöttük olyanok is, akik keletről jöttek, Árus szülőföldjéről. Beszédjükről ismerték fel egymást. Érdeklődött a többi otthoni kennelről, de az említettek között nem volt ott a Valié. Lehet nincs is neki, csak a beszélgetés kedvéért találta ki az egész kutyás dolgot… Árus elmélázott ezen a gondolaton, de egy csöppet sem volt ínyére. Lehet, hogy nem rég indította be, és még nem ismerik kutyás körökben. Próbálta magában menteni.
Nedelkó lelkesen sietett hozzá, s a kezeiben lebegtetve valamilyen papírokat.
– Ezek az agarasok nagyon kedves emberek! –lelkendezett – Tudtad, hogy az oroszoknak is vannak fajkutyáik, sőt még agaruk is?
– Képzeld!
– Az agarat úgy nevezik, hogy bálsoj, vagy bárzoj.
– Bárzoj, igen. Az orosz cárok száz számra tartották, és ritkán adták ajándékba más koronás főknek.
– Miért kell mindjárt lelőni a megjegyzésemet?
– Bocs! Mi az ott a kezedben?
– Két jegy a holnapi agárversenyre, meg persze az egész kiállításra is. Látták, milyen odaadóan hallgatom a kutyáikról szóló dicshimnuszokat, meghívtak a holnapi versenyre, de mondtam nem vagyok egyedül, erre két ingyen jegyet adtak. Milyen gyönyörű állatok! Sohasem láttam még ekkora kutyákat, nagyok és mégis elegánsak!
Így került sor másnap a rendezvény meglátogatására. Ketten mentek el Nedelkóval, ugyanis Felícia nem akart velük tartani, mondván, hogy nem szereti a kutyákat, mert büdösek és hangosak, meg különben is fél tőlük. Nedelkó természetesen az agárverseny színhelyét kereste fel, Árus pedig elindult kószálni. Először a fajták szerinti kiállítást kereste fel, és természetesen a dobermannosokat. Kedvetlenül nézelődött, nem kedvelte ezt a formai tökélyre törekvő tenyésztői munkát. A kutyának legyenek meg a fajta jellegei, de legyen meg a karaktere, testi-lelki egészsége! Ott is hagyta a fajta bemutatókat, inkább átsétált a munkakutyákhoz. Megnézte, hogyan dolgoznak az őrző-védők, a nyomkeresők. Bámulatos, hogy mire képesek ezek a jól idomított állatok! Körbe járta a helyet, azt kereste, hogy még hol szerepelnek dobermannok. Az ügyességi (agility) pályán látta meg őket – Valit és egy szép barna színváltozatú dobermann szukát. Éppen „fellépésükre” vártak. A pálya elején, a start vonalnál álltak, illetve csak a gazdi állt, mert a kutya fegyelmezetten a bal lába mellett ült, és figyelmesen várt a parancsszóra. Nem akart Árus közelebb menni, ne zavarja meg őket, inkább félre húzódott, ahonnan ő jól láthatott, de őt nem. Innen figyelte izgatottan, hogyan teljesítenek. Így többes számban, hiszen közös munka, gazdi és kutyája közösen oldják meg a pálya feladatait. Az ismeretlen terepen a kutya csak a gazdája hozzáértő irányítása mellett tud minden akadályt hibamentesen teljesíteni. Ezért is húzódott Árus félre, ne vonja el Vali figyelmét.
A bíró intett, és ők összeszokott mozdulatokkal, nyugodt tempóval végig haladtak a pályán – nem siettek, hiszen a pontosság fontosabb ezen a versenyen, mint az idő, bár az sem elhanyagolandó, éppen ezért élénk léptekkel igyekeztek egyik akadálytól a másikig. Elsőnek a beállított lécet szép ívben ugrotta át a dobermann, utána következett a karika, vizes árok, palló, palánk, hinta, kúszás, meg a többi.
A „produkció” végén megálltak a bíró asztala előtt, és kedves gesztussal köszöntötték – Vali meghajolt és a dobermann egyet vakkantott, s mentek is tovább, kifele a versenypályáról. Árus önkéntelenül brávót kiáltott, és összecsapta a tenyerét. Átvették mások is a tapsot.
– Köszönöm! – húzta meg enyhén a pórázt a lány, s a kutya engedelmesen vakkantott.
Szétnézve a „publikum” sorain, megpillantotta Árust.
– Na, nézd csak, az útitárs! Micsoda meglepetés!
– Tegyük nyugodtan idéző jelbe a meglepetést! Nagyon reméltem, hogy itt lesz. Mikor megláttam a plakátokat, eszembe jutott az út, a beszélgetésünk a kutyákról, s a hegyek mögül kibukkanó nap, a hazai táj.
– Honvágy?
– Mondhatnám, úgy is…
Délután a szokott helyükön ültek a kis kávéházban. Nedelkó felhevülten magyarázott az agarakról, Árus ellenben alig szólalt meg.
– Akkor hazamész? – váltott témát Nedelkó.
– Megyek – jött meg Árus hangja. – Mondhatnám úgy is, hogy hív a szülőföld. Tudod, én itt jól megvoltam. Jó munka, elismertség, csínos barátnő. És mégis, lezártam minden itteni ügyemet, felszámoltam az érdekeltségeimet, és holnap este indulok. Szívesen vezetek éjszaka. Megvettem Felíciának a búcsúajándékot, egy arany karláncot.
– Értelek!
– Remélem, az kicsit megvigasztalja. Neked is vettem. Ezt a bicskát, mert tudom, szeretsz faragni.
– Köszönöm!
Árus hirtelen elcsendesedett, s csak nézte a semmit.
– Mi történt? – lepődött meg Nedelkó.
– Mi … hogy? Nem kérdezte meg a snauzer nevét! … Még csak meg sem kérdezte …
Elolvasta: 82
Nyomtatás
Dr. Kristin Lems, National Louis University, Chicago tanulmánya (Akadémiai levelek – 2021) Fordította: Bige Szabolcs Csaba
Akár konyhai rádión, akár fülhallgatón keresztül halljuk séta vagy kocogás közben vagy Bluetooth-on az autóban, akár szabadtéri fesztiválon, kulcsfontosságú szertartásokon vagy szórakoztató muzsikaként a fogorvosi rendelőben, a zene életünkben alapvetően jelen van. Egyéni és csoportos kulturális identitásunk sarokköve, és nem más, mint egy nagyhatalom!
A zenével kapcsolatos kutatások minden tudományágat átfognak, mert a zene az élet minden területét érinti. A zene üdvözítő hatásait méltató tanulmányok nemcsak a zenepedagógusi szakirodalomban találhatók, hanem a pszichológia, a beszéd és hallás, a gyermekfejlődés, az idegtudomány és egyre inkább az egészség-, ill. wellness, az öregedés, rehabilitáció és gyógyítás területén is.
Mivel elsősorban a nyelv és az írásbeliség területére fókuszálok, a zene pozitív hatásait kutatom az olvasás, írás és nyelvtanulás szempontjából – és ebből nincs hiány. Ebben a rövid Akadémia cikkben „hivatkozásokkal” szeretnék tisztelegni e nagyszerű Szuperhatalom előtt, amely – amint azt a legutóbbi „Soul” animációs film is tanúsítja – sokak számára értelmet ad az életnek.
Minden emberi kultúrában benne van zene, és ez mindig is így volt. Valójában úgy tűnik, hogy a zene megelőzte a homo sapiens megjelenését! Fuvolákat találtak a neandervölgyi barlangok tábortüzei körül. A nemzedékről nemzedékre szóbeli közvetítéssel öröklődő zenei rítusok és a népzene nemcsak nyelvünket és kultúránkat fejezi ki, őrzi és ünnepli, hanem értékes környezetismeretet is őrzi. Bár a népdalok egyszerűnek tűnnek, nagy jelentéssel bírnak. „Az etnobiológiai ismeretek és a biokulturális memória gazdag könyvtárának tekinthetők, amely fontos társadalmi, fizikai, érzelmi és spirituális kapcsolatokat ágyaz be a helyi ökológiákba”
Most, hogy az új képalkotó eszközök lehetővé teszik számunkra az agy biztonságos vizsgálatát, láthatjuk, hogy a zene számtalan módon hat ránk. Az idegi képalkotó technológiák, mint például a PET[1]-szkennelés, az fMR[2] és a MEG[3]-vizsgálatok lehetővé teszik a kutatók számára, hogy meghatározzák, az agy mely területeit aktiválja a zene. Látható, hogy a zenélés, vagy akár a zenehallgatás az agy hatalmas területeit „világítja meg”. Ide tartozik a Broca-mező, amely mind a zene, mind a nyelv mintázat felismeréséhez kapcsolódik, a corpus callosum, a vizuális kéreg („az elme szeme”), a memóriaterületek, és még a rendkívül fontos limbikus rendszer is, amely feldolgozza érzelmeket. Gottfried Schlaug, a Harvard Orvostudományi Karának munkatársa, összegezve a zene által az agyban serkentő aktivitások kaszkádját, azt mondja: „Mindenkit felhívnék, hogy találjanak még bár egy olyan tevékenységet, amely annyi területet foglal el az agyban, mint a zenélés!”
Ezenkívül a zene természetes és kellemes. A zene és az ének elválaszthatatlan a nyelvtől, a kutatók úgy vélik, hogy „a zene tudatossága alapvető fontosságú a csecsemő nyelvi fejlődése szempontjából, segít megerősíteni a csecsemő és az anya közötti köteléket”. Deutsch tovább magyarázza: „A beszéd és az ének közötti határ nagyon törékeny”. Az a dallamos, eltúlzott beszéd, amelyet az anyák és más gondozók a csecsemőknél használnak, akiket gyakran „mamásnak” neveznek, szoros kapcsolatot biztosít a csecsemő és az anya szája, arca és hangja között. Ez a dallamos „énekes” beszéd nemcsak az anyához fűződő kötődést segíti elő a csecsemőknél, hanem abban is segít, hogy a csecsemők felismerjék anyanyelvük ritmikai és intonációs mintáit. Egy kísérletben az interaktív zenei osztályokba beiratkozott csecsemők hamarabb megnyugodtak, mint a kontrollcsoportba tartozó csecsemők, ezek a csecsemők jobban tudtak a nem elérhető tárgyakra mutatni valamint búcsút inteni. A zene a kötődésen és a megnyugtatáson túl a tanulást is kellemesebbé teszi, mivel Mithen (2005) szerint „kevesebb kognitív követelményt” támaszt velünk szemben, mint az üzeneteket közvetítő nyelv.
Amint a kisgyermekek otthonon kívül élik meg első szociális helyzeteiket – mint például a gyermekfelügyelet, a napközi és az óvoda -, a zene és az ének kulcsfontosságú szerepet tölt be, mint azt több kultúrára kiterjedő tanulmányokból is láthatunk. Degé, Kubicek és Schwarzer (2015) azt találták, hogy az óvodáskorú gyermekek esetében a fogékony és produktív zenei készségek egyaránt jó előre jelzői számos olvasási készségnek, beleértve a fonológiai tudatosságot, a munkamemóriát és a gyors szókeresést. Egy heti rendszerességgel működő, alacsony költségű, zeneközpontú közösségi óvoda Finnországban javította a gyerekek nyelvi készségeit a fonémafeldolgozás és a szókincs terén, összehasonlítva a táncközpontú iskolákban vagy a kontrollcsoportban tanuló gyerekekkel. Egy gondosan ellenőrzött kis vizsgálatban az óvodában dalalapú tevékenységeknek kitett gyerekek megnövelték fogékony (bár nem aktív) szókincsüket egy új nyelven. A zenei játék a napköziben a szülők és a gondozók bevonását is ösztönözheti. Egy ausztrál tanulmányban, amely szerint egy „óvodai kórus” egy napközi óvodában, alacsony jövedelmű családok körében tapasztalták, hogy sok családtag is részt vett gyermekeik tevékenységében, és haza is vitték a zenét az otthonukba.
Amikor a gyerekek belépnek az iskolába, a zenei alkalmasság, a képzés és a kitettség befolyásolja az olvasás és írás tanulásának könnyedségét. Bár sok tényező járul hozzá az olvasás és írás sikeres megtanulásához, és némelyik nincs összefüggésben az osztálytermi teljesítménnyel, legalább két alapvető készség kapcsolható a zenei készségekkel: a fonológiai tudatosság és a gyors automatizált névadás. A fonológiai tudatosság az a képesség, hogy halljuk és manipuláljuk a kimondott szavak hangjait, a gyors automatizált névadás pedig az írott szavak hangjainak hatékony visszakeresésére és előállítására való képesség. E készségek nélkül a szavak olvasása túlságosan kétértelmű vagy túl lassú ahhoz, hogy az olvasók képesek legyenek jelentést alkotni. A zenei képzettség és az alkalmasság mindkettőre pozitívan hat. A kutatók azt találták, hogy a mandarinul beszélő, zongoraleckékre járó négy- és ötéves gyerekek beszédészlelésük javult, és ez kihatással volt olvasástanulásukra. Mivel a mandarin tonális nyelv, a hangok hallása a nyelvtanulás szerves része, még a fonológiai tudatosságon túl is.
A ritmus egy másik zenei készség, amely befolyásolja a képzettséget. A Northwestern Egyetem Auditory Neuroscience Laboratóriuma számos nagy hatású tanulmányt végzett, amelyek azt mutatják, hogy a gyerekek ritmusérzékelési és alkotási képessége kulcsszerepet játszik „az olvasás előfutárjaként az öt és nyolc év közötti gyermekeknél”. Érdekes módon a vizsgálatokban részt vevő gyerekeknek, akiknek gondot okoztak a szabályos ütemre koppintás, a gyors automatizált névadással is problémái voltak, és akiknek gondot okozott a változatos ritmusmintázatok megismétlése, gondot okozott a fonológiai tudatosság. Az a felismerés, hogy a ritmus észlelése és előállítása hozzájárul a képzettséghez, új irányt sugallhat a hangtan tanításában, amely inkább a fonémákra és a rímekre összpontosított, és kevésbé a ritmusra.
Posner, Rothbart, Sheese és Kieras (2008) olyan keretrendszert javasoltak, amely segít megmagyarázni a művészetek és a tanulás közötti erőteljes kapcsolatot, a művészeti oktatás kiterjedt kutatására támaszkodva. A szerzők szerint egy-egy művészeti ág iránti kíváncsiság motivációt generál, ez a felfokozott motiváció pedig fokozott figyelemhez vezet. Amikor a tanulók fokozott figyelemi állapotban vannak, amelyet néha „elragadtatásnak” neveznek, és felkeltette az érdeklődésük egy művészeti ág, szívesebben vesznek fel egy új tantárgyat. Ez az annak köszönhető, hogy az embereket lenyűgözi a művészetekkel való érintkezés.
A zeneórák és a képzések összefüggenek a magasabb tanulmányi teljesítményekkel és eredményekkel, még akkor is, ha a társadalmi osztályt és a vagyont is figyelembe veszik. Ezt részben annak a figyelemnek tulajdoníthatjuk, melyre az embernek szüksége van egy zenemű vagy egy nagyobb darab egy-egy részének gyakorlásához, megtanulásához, akár kórusban énekel, akár hangszeren játszik. Amikor a zenészek gyakorolják a szerepüket egy együttesben, akkor egy olyan képességet gyakorolnak, amely szoros kapcsolatban áll egy másik képességgel: a beszéd háttérzajban való megértésének képességével. Mivel az osztálytermek zajosak és elvonják a figyelmet, a tanulók azon képessége, hogy zajban hallják a beszédet, valójában jelentősen befolyásolja tanulmányi teljesítményüket. A közelmúlt izgalmas fejleményei során az északnyugati kutatók kimutatták, hogy számos alacsony jövedelmű közösség középiskolás diákjai, akik bár csak két évig voltak csoportos zenei és zenekari osztályokban, drámai javulást mutattak az osztályzatuk és a főiskolai felvételi tekintetében, számos egyéb előnyök mellett. Az eredmények azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek a családja nem engedheti meg magának a privát zeneórát, továbbra is óriási előnyökhöz juthat a középiskolai csoportos zenei képzésben.
További kutatások azt mutatják, hogy az idősebb felnőttek, akik korai zenei képzettséggel rendelkeztek, még évtizedekkel később is jobban képesek észlelni a beszédet a zajban, például, ha meghallják egy barátjukat egy zajos étterem asztalánál. Ez jobb hozzáférést biztosít a szocializációhoz az idősebb korosztályban.
A zenei képzés és a részvétel elősegíti a fejlődést a nem akadémiai területeken is. Egy tanulmányban a zenét hozzáadták az alaptantervhez egy ausztrál általános iskolában, ahol alacsony társadalmi-gazdasági szintű angol nyelvtanulók vettek részt. A tanterv tartalmazta a közös éneklést, és minden gyermeknek lehetősége volt kipróbálni több hangszert, zenés játékokat, sok pozitív szóbeli visszajelzést kaptak ennek során. A kutató videókat elemzett, néprajzi jegyzeteket készített, és ennek során kimutatta, hogy a gyerekek drámai javulást mutattak a szociális készségek, az érzelmek kontrollálása, valamint a jólét és a rugalmasság érzése terén. Egy másik: veszélyeztetett latin serdülőkkel végzett vizsgálatban az Egyesült Államokban a diákok az ebédidőben együtt doboltak egy tanácsadó által vezetett környezetben, és pozitív üzeneteket jeleztek, amelyeket leírtak. A kontrollcsoport tanulóihoz képest a doboló csoport tanulóinál már 12 hét után nem volt depresszió, és drámai mértékben csökkentek a viselkedéssel kapcsolatos problémák.
A kórusok sok idős felnőttnek segítenek leküzdeni az elszigeteltséget. A Chorus America szervezet kutatása már a járvány előtt feltárta, hogy a kórusban való éneklés során „optimistábbnak, figyelmesebbnek és kitartóbbnak” érezték magukat a tagok. Ez a meggyőződés még erősebb volt az alacsony vagy közepes jövedelmű kórustagok és a korlátozottabb végzettséggel rendelkezők körében. Az idősebb kórustagok számos további előnyről számoltak be, beleértve azt is, hogy kórus tevékenységeik miatt kevésbé érezték magukat „kizárva”.
Jelenleg sok gazdag zenei élménynek elszigetelt környezetben vagy a Zoomon keresztül kell megtörténnie, amíg a járvány enyhül. A kórusok azonban új utakat találnak az online találkozásra és közös éneklésre, még mindig tartanak zeneórákat és előadásokat is, bár nem élő közönség előtt. Igaz, az ugyanabban a fizikai térben való zenélés kézzelfogható izgalma nem lehetséges, bizonyos szempontból a zenetanulás és -megosztás képessége javult. Kiküszöbölhetjük az utazási időt, otthonunktól távol veszünk részt rendezvényeken, és dolgozhatunk együtt földrajzilag távol lévő tanárokkal, karmesterekkel és edzőkkel.
Bármilyen módon játsszon is szerepet saját életében a zene varázslatos elixírje, szabadon élvezheti, alkothatja és megoszthatja ennek a legősibb, leggazdagabb és végtelenül megújuló emberi adottságnak a dallamait, ritmusait és harmóniáit.
-*-
Hivatkozás:
(Fernandez-Llamazares és Lepofsky, 2019, 337. o.), (Leutwyler, 2001), (Moreno, 2009), (Cole, 2011, 29. o.), (Deutsch, 2010, 37. o.), (Gerry et al., 2012), (Linnavalli et al., 2018), (Coyle és Gomez Garcia, 2014), (Acker et al., 2012), (Nan et al., 2018), (Auditory Neuroscience Newsletter, 2020, 3. o.), (Posner, Rothbart, Sheese és Kieras 2008), (Tierney et al., 2013), (Kraus&White-Schwoch, 2020; Lems, 2002), (Parbery-Clark et al., 2012), (Heyworth2013, (Ho et al., 2011), (Grunewald Associates LLC és Chorus America, 2019, 4. o.)
A szerzőről:
Dr. Kristin Lems az ESL[4] és az ESL / kétnyelvű tanárképzés területén dolgozik. Jelenleg gyakorló tanárokat tanít a chicagói National Louis Egyetemen. Érdeklődési körei: az új nyelvek műveltségének nyelvi vonatkozásai, a zene, mint híd az írni-olvasni tudáshoz, a szóbeli olvasás folyékonysága, az ESL módszerek és anyagok, az ortográfia és a művészeti oktatás. Két Fulbright[5] fokozatot szerzett a tanárképzésben, Algériában és Mongóliában. Angol nyelvi szakértő az Egyesült Államokban a Külügyminisztériumban, és 2012-ben ebben a minőségében Chilébe utazott. Ő az első szerzője az angol nyelvtanulók építésével foglalkozó írástudásnak: Insights from Linguistics, Guilford, 2017.
[1] Pozitron emissziós Tomográfia
[2] mágneses magrezonancia
[3] magnetoenkefalográfia
[4] English as a second language
[5] nemzetközi oktatási és kulturális csereprogramok hallgatók és tudósok részére
Elolvasta: 81
Nyomtatás
A nevezetes szerszámgép öregecske volt, akárcsak a gazdája, aki megvált tőle, minthogy felszámolta a műhelyét, valamelyik, Rábéhoz közeli faluban.
Az ezerkilencszáz hatvanas évek elejét írtuk, amikor Muschitz Karcsi (†) – a kedves vevő -, már több szakmának is a birtokában volt, többnyire autodidakta módon szerezve meg azokat.
Fát, azt már korábban is esztergált, abban egészen biztos vagyok, hiszen a kerékgyártó apa, bátyó után, ez számára gyerekjáték volt.
Apropó, gyerekjáték! Karcsinak istenáldotta tehetségű keze volt: remekül rajzolt már az általános iskolában. Valamelyik, számára kevésbé érdekes órán, pikkpakk lerajzolta egy ceruzacsikkel a generalisszimusz Sztálin elvtársat, aki a tanterem fehér faláról atyailag mosolygott le ránk a bajsza alól.
Ugyanez a kéz művészi kivitelű puskatusokat készített már tinédzserként és fiatal felnőtt korában vadászfegyverekhez, meg mindenhez, amikkel messze földön híressé vált. Jártak is hozzá a fegyverrajongó kliensek, mint a jó kútra.
A kissé visszahúzódó, halk szavú, szőke fiatalember a világ legtermészetesebb módján faragott nem csak kerékagyat, talpat, küllőt stb., amik ugyebár, a bognár mesterség közismert munkadarabjai voltak, de bármilyen bonyolultságú tárgyat belelátott a kugli fába, a tuskóba, több collos deszkába, rönkbe. Az után meg, saját kedvére, megrendelésre ki is faragta azokat.
Ilyen előzmények után döntött úgy Karcsi, vásárol egy nagy csúcstávolságú esztergát, ami fémekhez való. Ez természetes folytatása volt annak a törekvésnek, hogy komplett szekereket is tudjanak alkalom adtán készíteni, noha azok már abban az időben rég kimentek a divatból. Hogy ne kelljen vasas emberhez menni, mondjuk, egy ráfért, takaros kovácsműhelyt rendezett be, már csak az eszterga hiányzott az árválkodó, oszlopos fúrógép mellől.
Karcsi és az idős mester megállapodott az árban, egymás markába csapott ősi szokás szerint, de ekkor megszólalt a kiérdemesült géplakatos:
– Muschitz Úr! Egy üzlet akkor jó, ha mindkét félnek jó, és az adásvétel teljes ceremóniáját végig „ministráljuk”.
– Aztán, mi hiányzik még a lebonyolításból, bátyám?
– Mi más, mint az áldomás?!
– Na, az nekem egy cseppet sem hiányzik, ugyanis sohasem iszom – válaszolt Karcsi. Az öreg értetlenül csóválta fejét, mert ilyet még nem pipált. Ezért tovább kapacitálta a barátomat*:
– Most kivételt tehetne, a kedvemért – amaz azonban nem állt kötélnek. Ekkor az öreg elvörösödve kifakadt:
– Na, akkor nem árulom el magának a gép titkát. Isten áldja! – azzal az öreg elviharzott a vételárral a zsebében.
/*
Karcsi letelpítette a gépet, ahogy kell. Az szépen üzemelt is, ha csak „simán” oldalazni, leszúrni, átmérőzni stb., szóval forgácsolni kellett. Igen ám, de a masina Karcsinak nem volt hajlandó menetet vágni, semmilyet. Pedig az is rendre kellett volna. Az kézen fekvő volt, a fogaskerekek hatalmas öntvényből lévő szekrényében kellene a megfelelő fogszámúakat a kívánt menethez való sorrendben, kézzel összerakni a tengelyekre.
Ekkor értette meg Karcsi, ez lehetett a vén masina titka.
Biztos, sokat próbálkozott, ahogy ismertem, de amikor már kifogyott az ötletekből, értem üzent, látogatnám meg, és megmondta hívása okát is.
Egy kissé berezeltem, mert az egyetemen volt ugyan műhelygyakorlatunk, méghozzá sokféle: elektronikai, üveg- és vákuumtechnikai, esztergálni, forrasztani is kellett, de modern félautomata gépekkel. Szóval féltem, szégyent vallok azzal a „nagy” tudásommal.
/*
Furcsa, de bensőséges volt a mi barátságunk: ritkán találkoztunk és mindig Karcsiéknál. Ő soha nem fordult elő nálunk. Minden „titkunkat”, még a „nőügyeket” is megbeszéltük, mely utóbbiak eleinte inkább arról szóltak, savanyú a szőlő.
Eljött hát, a „menetelés” ideje. Elcsodálkoztam, hol a gépről a szokásos menettáblázat, ami éppen a fogaskerekek sorrendjét mutatta volna metrikus vagy éppen a withwortok, netán a csőmenetek esetében?
Már nem is igazán emlékszem, meddig bajmolódtunk a rejtvénnyel, de arra igen, megszámoltuk, felírtuk a fogszámokat, és annak megfelelően sorba raktuk a kerekeket. Feltűnt, a kerekek egy részének más a modulja, a fogak dőlése, mint a többié. Aztán jelzéseket leltünk a kerekek színén és fonákján, illetve árulkodó volt a kihajtó tengelyek ékjeinek, a kerekek hornyainak milyensége, a tengelyek távolsága stb.
Végtére a titok szertefoszlott, ment a menetvágás minden fajtája, a kívánt átmérőkön.
Megkönnyebbültem, és elégedetten kezet ráztunk. “Ez jó mulatság, férfimunka volt!”
/*
Ezt az írást a barátom megidézésének, emlékezetének szántam, és egyáltalán nem a saját „dicsőségemnek”.
Ő volt ugyanis az a személyiség, akiről bizonyosan állíthatom, tehetsége a képzőművészetekben, pl. a szobrászatban is magasra röpítette volna, ha ehhez ambíciója lett volna, és nem marad az általam nagyra becsült, ma már egyre ritkább kismesterségek gyakorlásánál, amiket igen magas, szinte művészi szinten űzött, Rábén.
/*
Nem állom meg, hogy némi tanulságot Karcsi barátom és hasonlók esetében le ne szűrjek: Tisztesség ne essék szólván – és ennek már máshol is hangot adtam -, igencsak ingerszegény környezetben született a mi generációnk is Rábén és a hasonló kis településeken. Mire gondolok? Arra pl., hogy a több nyelvű helységek gyerkőceinek az anyanyelv mellett adott volt idegen ajkú pajtásai nyelvének legalább az alapjait elsajátítani, arra, hogy a paraszti kultúra mellett – amit nem becsülök le -, más alig érintett meg bennünket. Arra, hogy derék tanítóink jelentős része az egykori egyházi isskolából itt maradt, megtűrt “tanerő” volt, aki nem volt a rendszer kimondott híve.
Ez az attitűd nem sarkallta őket a kötelező órszám leadásán túl, a “gyerekanyaggal” történő foglalkozásra. Amúgy is. ma is nagy trilemmája az iskolai nevelésnek, az átlagképességűekhez szóljanak-e, hogyan jusson idejük a különös tehetségűekre, egyáltalán észre veszik-e azokat, illetve igyekezzenek a lemaradottakat felzárkóztatni. Nem voltak akkoriban temetikus szakkörök. Olyan intenciókat sem kaptunk, hogy a leadott tananyagon túl nézzünk utána ennek, annak. Igaz. nem is nagyion volt hol. Egy konkrét példa: se a magyar tanárom nem mondta soha, ezt vagy azt a a verset, novellát, könyvet olvasd még el, fiam! Matekből, fizikából sem ösztönöztek a mélyebb megértésre, további példák otthoni megoldására. A házi feladatok általában szorosabban az éppen ledott anyaghoz kötődtek. Nem igaz ugyanis az általánosságban, hogy a tehetség utat tör magának. Igazságtalan lennék, ha végezetül nem emelném ki, azért volt néhány pedagógus egyéniség, akikre kimondott hálával gondolok vissza, Rábén és később a gimiben.
Elolvasta: 90
Nyomtatás
A hársfa árnyak
mély ölében,
ahol mindkettőnk ágya volt,
gyöngéden – ott lent
a tisztáson,
virág és fű összehajolt.
Erdő előtt bent a völgyben
Tam-tatam-hej!
S az éj, oly kedvesen dalolt.
És én rohantam,
fenn a réten
hol a kedvesem várt reám,
Ő izgatottan
hajolt felém –
míg én bódultam illatán.
Megcsókolt-e? Ó, jaj; meg ám!
Tam-tatam-hej!
Remegtem és pirult a szám.
Csak kacagott rám,
vetett ágyunk
simult alánk a pázsiton
selymesen, lomhán,
s titkos vágyunk
lelheti ki itt ránk talált,
mert az a fű is kikopott.
Tam-tatam-hej!
Mit a fejem ott elnyomott.
Ha más tudná azt,
hogy mi történt
ott? Jaj, nem szégyellném magam!
S tudná más is azt,
hogy mi voltunk,
Ő meg én – elnyelném szavam.
Csak az a madár ott a fán?
Tam-tatam-hej!
Tudja, nem árul el, talán!
Elolvasta: 895
Nyomtatás
Az első éji dalt Goethe-től kevesebben fordították, pedig az itt leírt színtér a vándorlás kiváltó oka, induló imája.
Wanderers Nachtlied ( I. )
A vándor éji dala_I.
Der du von dem Himmel bist,
Ki a mennyből szállsz alá,
Alles Leid und Schmerzen stillest,
Bánatot, fájdalmat űzzed örökkön,
Den, der doppelt elend ist,
Az, kit kerget a halál,
Doppelt mit Erquickung füllest,
Malasztot kétszer töltsön,
Ach, ich bin des Treibens müde,
Ó, fáradok űzetésbe’,
Was soll all der Schmerz und Lust?
Kín, öröm vezet merre?
Süßer Friede,
Édes béke,
Komm, ach komm in meine Brust!
Jer, oh jer kebelemre!
Elolvasta: 907
Nyomtatás
Johann Wolfgang von Goethe alábbi, pár soros versét már előttem igen nagyok is lefordították. Nem kívánok velük versenyezni, ám kihívásnak éreztem a néhány szó hangulatát a magam szűrőjén keresztül visszaadni.
Wanderers Nachtlied_II.
A vándor éji dala_II.
Über allen Gipfeln
Az összes csúcs fokán
Ist Ruh,
Csönd van.
In allen Wipfeln
Csillaghonon át
Spürest du
Rád talál
Kaum einen Hauch;
Haló sóhaj némán;
Die Vögelein schweigen im Walde
Madárdal elhalt már az erdőn,
Warte nur, balde
Várj csak várj, eljön
Ruhest du auch!
Végnyugvásod is!
Elolvasta: 89
Nyomtatás
LORE-LEY
(Heinrich Heine)
LORE-LEY
Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Bár tudnám, belül mi feszélyez,
Dass ich so tarurig bin;
Hogy olyan szomorú vagyok;
Ein Märchen aus altan Zeiten,
Letűnt idők vén meséje,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.
A fejembe tanyát rakott.
Die Luft ist kühl und es dunkelt,
Az elomló sötétben hűvös ködöl,
Und ruhig fließt der Rhein;
És nyugodtan folyik a Rajna,
Der Gipfel des Berges funkelt
A hegy orma tündököl,
Im Abendsonnenschein.
Fényt az alkony hagyott rajta.
Die schönste Jungfrau sitzet
A világnak szép, örök szűze,
Dort oben wunderbar;
Ül fent, s tész csodát;
Ihr goldenes Geschmeide blitzet,
Villan arany kösöntyűje,
Sie kämmt ihr goldenes Haar.
Fésüli arany haját.
Sie kämmt es mit goldenem Kamme
Siklik abban aranyló fésü,
Und singt ein Lied dabei;
És egy dalt énekel, danáz,
Das hat eine wundersame,
Melynek bübájos fényű
Gewaltige Melodei.
Dallama kész varázs.
Den Schiffer im kleinen Schiffe
A hajóst kis lélekvesztőn
Ergreift es mit wildem Weh;
Vad fájdalom éri el;
Er schaut nicht die Felsenriffe,
Nem lát zátonyt, mi felé jön,
Er schaut nur hinauf in die Höh.
Csak a magasba tud nézni fel.
Ich glaube, die Wellen verschlingen
A hullámok elnyelik, úgy hiszem,
Am Ende Schiffer und Kahn;
Végül a hajót s evezőst;
Und das hat mit ihrem Singen
És énekével, bús vizen,
Die Lore-Ley getan.
Lore-Ley ily tervet szőtt.
Elolvasta: 141
Nyomtatás
(Hienrich Heine)
Das Fräulein stand am Meere
Kisasszony a tengernél
Das Fräulein stand am Meere,
A lány csak állt a víznél,
Und seufzte lang und bang,
Félőn sóhajtott nagyot,
Es rührte sie so sehre
A lebukó Nap szívén
Der Sonnenuntergang.
Mély sebeket hagyott.
Mein Fräulein! sein Sie munter,
Lánykám, legyen Ön vidám!
Das ist ein altes Stück;
Réges-régi dolog:
Hier, vorne geht sie unter,
Itt, elől megy le, biz’ ám,
Und kehrt von hinten zurück.
Térül, s Ön mögött ott lobog.
Elolvasta: 1 511
Nyomtatás
ERIKA
Auf der Heide blüht
ein kleines Blümelein,
und das heißt: Erika.
Eins von hunderttausend
kleinem Bienenlein
wird umschwärmt: Erika.
Denn Ihr Herz ist
woller Süßigkeit,
zarter Duft entstörmt
dem Blütenkleid.
Auf der Heide blüht
ein kleines Blümelein,
und das heißt: Erika.
Wenn das Heidekraut
rot-lila blüht,
singe ich zum Gruß
ihr dieses Lied.
Auf der Heide blüht
ein kleines Blümelein,
Und das heißt: Erika
In meinem Kämmerlein blüht
auch ein Blümelein,
und das heißt: Erika.
Schon beim Morgengrau’ n,
sowie beim Dämmerschein
schaut’s mich an Erika.
Und dann ist es mir,
als Sprech, es laut:
Denkst du auch deine kleine Braut.
In der Heimat weint um dich,
ein Mägdelein,
und das heißt: Erika.
In der Heimat wohnt ein kleines Mägdelein,
und das heißt: Erika.
Dieses Mädel ist mein Schäzelein,
und mein Glück, Erika.
Auf der Heide blüht
ein kleines Blümelein,
und das heißt: Erika.
ERIKA
A réten nyílik
Szerény virágocska,
A neve: Erika.
Méhek százezrei
Közül csupán csak egy
Zümmögi: Erika.
Mert a szíve
Csupa édesség.
Enyhe illat lengi át
A kis virágruhát.
A réten nyílik
Szerény virágocska,
A neve: Erika.
Ha ez a kis virág
Nyit rőt-lilát,
Éneklem neki
Szívem üdv-dalát.
A réten nyílik
Szerény virágocska,
A neve: Erika.
Az én szívemben is
Nyit egy kis virág,
A neve: Erika
Szürke reggeleken,
És az esthomályban
Szemed látom: Erika.
Ez olyan nekem,
Mintha mondanád:
Gondolsz te is kicsi kedvesedre.
Otthon sírogat érted,
Egy hajadon,
A neve: Erika.
A hazában lakik egy kis hajadon
A neve: Erika.
A lány az én kicsi kincsecském,
Szerencsém, Erika.
A réten nyílik
Szerény virágocska,
A neve:Erika.
Elolvasta: 284
Nyomtatás
Kép: Palma de Mallorca saját fotó
Ion Minulescu
Könnyek
Koosán Ildikó fordítása
Újra meglátogatom az erdőt, ahol együtt veled
Bolyongtunk, átkószálva holdas nyáréjeket
A magányos padot, rejtve sok égszínkék virágtól
Amin megpihentünk, s kezembe kulcsoltam kezed
Elkápráztatva a boldogság szent varázslatától.
Ma a szerelem sehol, meghalt, a pad is elhagyott,
Az ősz hideg szelétől lombtalan lett az erdő, kopott
Kileng a fák csúcsa, alattuk letört ág-halom
Én is, mint ő, mostantól fenyőárnyékban bújhatok.
Lombkoronáját siratja az erdő, én a szerelmünket siratom.
Plâns
Din nou revăd pădurea în care împreună
Cu tine rătăcit-am în nopţile cu lună
Şi banca solitară pierdută-n flori albastre
Pe care-ades stătut-am strângându-ne de mână
Uimiţi de sfântă vraje a fericirii noastre.
Azi dragostea ni-i moartă, şi banca-i părăsită,
De vântu’ rece-al toamnei pădurea-i desfrunzită
Copacii-şi clatin vârful şi crengile îşi frâng
Şi eu şi ea-mbrăca-vom de-acum haina cernită
Pădurea-şi plânge frunza şi eu dragostea mi-o plâng.
Foaia pentru toţi, I. nr. 48, 26 septembrie 1897
