Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 3.

 

3.

 

Vacsora végeztével, a legtöbben a fedélzetre mentek friss levegőt szívni. Robert még egy darabig maradt a fiatal egyedülálló hölggyel.

— Kedves Katyerina, ugye szólíthatom így. Kérhetném, hogy tartson velem most a hajó kávéházába? Nagyon felcsigázta az érdeklődésemet ez az orosz író. Leó Tolsztojról már halottam, de bevallom, még egy művét sem olvastam. Ön orosz származású, ha jól sejtem, kedves Katyerina?

— Igen, kedves Robert. Ám tizenkét éves korom óta, nagyobb részt Párizsban vagyok. Van szerencsém személyesen is ismerni Leo Tolsztojt. Évente legalább egy hónapot szoktam eltölteni nála a birtokán, Jasznaja Poljanan. Most is éppen hozzá tartok. Ám előzőleg vannak elintézni valóim Hollandiában és Marseillesben. Mit szólna hozzá, ha megkérném, hogy legyen a kísérőm?

— Örömmel állok szolgálatára. Még nem jártam sehol Európában, így végtelenül örülök, hogy csatlakozhatok önhöz.

— Megtudhatnám, hogy hol él ön, és a családja? Láttam, hogy Alexandriában szállt fel a hajóra, de ne is haragudjon, európainak néz ki, nem arabnak.

— Szüleim Palesztinában, Jaffó kikötőjében élnek. Ékszerészek.

— Ne mondja! — húzta fel a szemöldökét a hölgy. — Én éppen Antwerpenbe viszek valamit. Tudja a világ legjobb drágakő csiszolói ott élnek. Van nálam egy csiszolatlan gyémánt, amit Kairóban kaptam valakitől, csiszoltatni szeretném. Kaptam ajánlatot már egy csiszolóüzemtől, és oda tartok.

— Micsoda véletlen. Kár, hogy nem találkoztunk előbb. Én nem értek a drágakövekhez. Soha sem vonzottak az ékszerek, és maga az ékszerszakma sem. A szüleim szerették volna, sőt még talán most sem adták fel, hogy majd én veszem át az üzletüket. Nincsenek ilyen terveim.

— És megkérdezhetem, mivel szeretne foglalkozni a jövőben? Mik a tervei?

— Még nincsenek. Minden érdekel, de igazából most utazni szeretnék. A szüleim és én törökök vagyunk. Egészen pontosan, az anyám és az apám Jemenből valók. A főváros, Szanaa egyik kerületében éltek egészen addig a napig, amíg az anyám teherbe nem esett az apámtól. Még mindketten túl fiatalok voltak, és hogy elkerüljék a botrányt, megszöktek Palesztinába. A szerencse melléjük szegődött, egy ottani mestertől kitanulták a szakmát, és ma önálló üzletük van.

— Regénybe illő az életük. Mesélne majd nekem, bővebben Palesztináról? Sokszor gondolkoztam azon, hogy megnézem egyszer, hiszen elég sokat járok Egyiptomba, és onnan közel is lenne. Jeruzsalem érdekelne, de szívesen ellátogatnék máshová is.

— Bevallom önnek Katyerina, noha ott nőttem fel, de Jaffón és Jeruzsálemen kívül, szinte sehol nem jártam Palesztinában. Ha meg nem sértem, élek az alkalommal, és meghívnám egy nyaralásra Jaffóba. Megnézhetnénk együtt a többi nevezetességet. Van egy régi római eredetű település, Caesaria. Meg a régi Hippodrom romjai, ahol a kocsiversenyeket rendezték, és van egy nagy Amfiteátrum is ott. Ismerőseim már látták, és az elmondásaik alapján egy csodálatos hely.

— Köszönöm a meghívást, majd még megbeszéljük.

— Mit rendelhetek önnek? — kérdezte Robert. — A találkozásunk örömére mit szólna, ha egy pezsgőt bontatnánk?

— Köszönöm, hogy ilyen gáláns! Elfogadom, de Marseillesben a vendégem lesz.

— Ó, hol van az még, kedves Katyerina. Először Cipruson fogunk megállni. Onnan, még nem kevés út áll előttünk. Engedje meg, hogy addig is vendégül láthassam itt a hajón.

— Még egyszer köszönöm. És elfogadom.

Az este hátralevő részét a fedélzeten töltötték el. Kissé hűvös volt a szél, de a kényelmes nyugágyakban mindenütt ott volt egy-egy pokróc, a fázósabb utasoknak. Késő éjszaka volt, mire nyugovóra tértek.

— Jóéjszakát, aludjon jól — búcsúzott Katyerinától Robert. — Holnap a reggelinél találkozunk.

— Viszontlátásra, akkor holnap reggel — búcsúzott el a fiatal hölgy is. — Oh még egy pillanatra. Ha elkísér a kabinomig, odaadok önnek egy Tolsztoj által dedikált írást. Ha elolvasta, kíváncsi leszek a véleményére. Oroszországról szól. Franciául van, ha jól tudom, eredetileg ezen a nyelven is írta, nem oroszul.

Elindultak a közben elnéptelenedett hajón Katyerina kabinja felé. Robert udvariasan várakozott kint az ajtó előtt, amíg ő visszatért a kézirattal.

— Ne kezdjen most rögtön bele, mert akkor nem fog tudni aludni. Nem lehet letenni.

— Nem hiszem, hogy belekezdek. Inkább hagyom holnapra.

Azzal fogta az egész papírköteget, udvariasan kezet csókolt, és elindult a saját szobája irányába. Nem volt ugyan nagyon fáradt, de hamar elnyomta az állom.

 

Reggel frissen kipihenten ébredt. Felöltözködött, és már éppen indult is volna, amikor a szeme megakadt az asztalon tornyosuló papírkötegen. Ránézett a zsebórájára.

Van még bőven időm a reggeliig — gondolta, és olvasni kezdett. Észre sem vette, hogy közben a fél délelőtt elreppent. Felállt, hogy induljon, amikor kopogtattak a kabin ajtaján. Nem szólt ki az ajtón, hanem kinyitotta. Katyerina állt az ajtóban.

— Maga nem szokott reggelizni? Lassan 11. Megígérte még tegnap este, hogy reggel találkozunk.

— Elnézést — szabadkozott Robert —, de belekezdtem az olvasásba, noha figyelmeztetett még este, hogy nem lehet letenni. Most reggel kezdtem bele, ám magáért beszél minden. Megéheztem és éppen indulni készültem.

— Akkor jókor érkeztem, mert lemaradt volna a reggeliről.

— Nem tesz semmit, mert ezzel a szellemi termékkel teljesen elteltem. De persze a magával való találkozás, azért fontosabb. Gondolom ön már reggelizett.

— Egy kávét ittam, meg egy francia kiflit ettem. Ám most hogy ön is velem tart, biztosan eszem még valamit. Egyedül nincsen étvágyam reggelente.

Az éttermet már készülődtek átteríteni az ebédhez.

— Elnézést a késésért — szabadkozott Robert a pincéreknek —, de elaludtam. Tudnának valamit mégis hozni nekünk, hogy ne kelljen éheznünk az ebédig?

— Ó természetesen. De mégis mire gondoltak?

Robert Katyerinára nézett, és mintha már előzőleg egyeztettek volna, úgy adta le a rendelést:

— Kérnénk két ham and eggst, és valamilyen gyümölcslét, meg ha van datolyát, fügét.

— Aszalt vagy friss gyümölcsöt kérnek?

— Frisset, ha lehet.

Helyet foglaltak az asztalnál, és éppen hogy „megmelegedtek”, máris hozták a gyümölcslevet és a gyümölcsöket. Utána meg egy szakács jött, és valami tábori tűzhelyen, az asztal mellett készítette el számukra a kért „menüt”.

— Nem szoktam ekkorát reggelizni, pláne ilyen későn — szabadkozott Katyerina, miután végeztek az evéssel. — Nemsokára jöhetünk is vissza majd ebédelni.

Robert odafordult az egyik pincérhez.

— Meddig lehet ebédhez jönni? Mivel most ettünk, nem szeretnénk három előtt újra…

— Ahogy parancsolják. Ám ha akarják, és én ezt ajánlanám, felszolgálhatjuk az étel a szobájukban is, amikorra megrendelik.

Egymásra néztek.

— Akkor kérek két menüt fél négykor szervírozni a 335-ös kabinban. A választást magukra bízzuk.

— És italt mit szeretnének?

— Valami vörösbort, ám tudja mit? Legyen valami Rose vagy Cabernet Savion.

— Köszönöm, uram. Akkor délután fél négyre tálalva lesz a 335-ös kabinban.

— Még egy kérdésem volna — állította meg a pincért Robert. — Meg tudná mondani, mikor érkezünk Aphrodíte szigetére?

— Hová? — kérdezett vissza az alkalmazott.— Úgy hiszem, téved uraságod. Aphrodíté szigetén nem kötünk ki, csak Cipruson, Larnacában. Ha minden jól megy, akkor még két nap.

Robert megköszönte az információt.

— Jöjjön, Katyerina, menjünk ki a fedélzetre.

— Mondja! Hol van az az Aphrodité szigete, amit kérdezett?

— Hát maga sem tudja?

— Miért kellene tudnom? Bevallom önnek, elég sokat utazgattam már, de a geográfia nem az erősségem.

Közben felértek a fedélzetre, ahol már egy szabad nyugágy sem volt.

— Hova menjünk, itt már minden hely foglalt.

— Ne aggódjon Katyerina, van ezen az úszó szállodán még hely számunkra. Jöjjön, fedezzük fel együtt, mi hol van ezen a bárkán.

— De ugye megmondja aztán, hogy hol van az az Aphrodité szigete?

— Természetesen.

Egy szinttel lejjebb, találtak egy társalgót, ahol csak pár ember olvasgatott éppen. Helyet foglaltak egy asztalnál, ahol pár folyóirat is feküdt az asztal lapján.

— Szóval — kezdett bele Robert az előadásába — Aphrodite a szerelem Istennője, a legenda szerint Ciprus szigetén született. Innen ered ez a másik, kevésbé ismert elnevezés. A sziget a történelemi viharok alatt sokféle uralom alatt volt. Görögök, perzsák, rómaiak majd a törökök jártak erre. Jelenleg angolok a sziget urai. 1878 óta. Addig Törökországhoz tartozott.

— Hagy maga mennyi mindent tud, Robert. Járt már a szigeten?

— Most fogok először. Mint török állampolgár, bármikor megnézhettem volna, de kimaradt. Remélem, a sziget mostani urai, nem fognak valami nem várt akadályt elém gördíteni. Tudja, az utóbbi időben nemigen szeretik a törököket. Úgy beszélnek rólunk, mint Európa beteg birodalmáról. Ami igaz, az igaz. Két kontinensen terül el a birodalom. Egyrésze Európában, a másik Ázsiában. Ennek megfelelően az európai részeken érzékelhető valamennyire, az európai modernizáció, ám a régi társadalmi berendezkedés és tagozódás, visszaveti az ország fejlődést. A vallási őrület a másik, ami miatt nehezen lehet valamit megvalósítani. De a legnagyobb gond az a rangkórság. Mai napig a pasák és a gazdagok irányítanak, és nincsen egy olyan polgárság, ami az európai országokban megtalálható. Tolsztoj eme könyvében, amit volt olyan kedves odaadni nekem, Oroszországot is hasonló színben ábrázolja. Számomra éppen ezért roppant érdekes olvasmány. Törökországra nagyon ráférne egy modernizáció. A jelenlegi uralkodó, és irányító rétegnek, szerintem meg vannak számolva a napjai. Recseg-ropog az egész birodalom. Területeket veszítenek el, akárcsak Ciprust is. De félő, hogy az egyre jobban terjeszkedő Angol Birodalom, lassan a Közel-Keletet is elveszi Törökországtól. Sok jel erre enged következtetni.

Katyerina kezébe vette az egyik asztalon heverő ujságot, és lapozgatni kezdte.

— Nézze csak ezt a cikket és képet? Pontosan arról írnak, amiket most ön itt előadott nekem. Törökország lassan, de biztosan kénytelen lesz megszabadulni sok régi gyarmatától. Kérdés, meddig nem indít harcot, hogy a jelenlegi pozícióit megtarthassa.

— Ettől nem kell tartani. Ahogy mondtam, recseg-ropog az egész. Nem volna rá képes, hogy bármelyen követeléssel szemben katonailag lépjen fel.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.