Váradi József : 1.) Csak egy pohárnyi víz szükséges

13 Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
CZENE MÁRTA
Csak egy pohár… — akril, olaj, farost. 72 x 143 cm.

 

*Itt vagyok, gondolataim rabja módján élek. Gondolom, mindent tapasztaltam már, amit illik egy asszonynak tudni. Hogy néha bizonytalannak mutatkozom, az nem véletlen. Csak tördelem a kezem, mert mégsem tettem meg mindent. A boldogság ajtajában szívesen állnék egy pohár vízzel. Nem az én boldogságom, a gyermekeim boldogságát gondolom. Azért mindent odaadnék. A családom minden nőtagjának a történetét el kellene mesélnem. Ez ismétlődik, vagy újra játszódik minden huszonöt-harmincévenként. A lényeg, az lelkiismeretlen másolat. A többi csak ráadás. Olyan találóan, és szinte egyhangúan egyező, mintha az egészet egyetlen szövőszéken szőtték volna bordába. Pedig ezek a nők többek voltak, bár mindenkor szinte egyek. Mindegyik nő felnőtt a maga családjában, aztán valaki felügyelete mellett kinyílott, párt választott, amire többen nagyon is felvigyáztak. Ezzel mindenkinek egyénivé lett a saját sorsa-baja. Bár egymásra is nagyon figyelmesek voltak, voltunk. A dolog baj nélkül nem múlt ki. Szinte szaporodott. Nagymamámtól hozzámig, vagy tőlem az unokámig, mindig úgy éltünk. Jutott egymásra időnk. Kijárt a várakozásra szánt idő, mindenkit türelemmel kezeltek. Még ma sem múlt el nyomtalan. Szoktatás ment recept szerint. Bárki döntését, nem restelltük felülvizsgálni. „Amikor egy legény nagyon fontosat ígér, hogy legyen időd gondolkodni, kérj tőle egy nagy kanna, lehetőleg hideg ivóvizet. Aztán addig húzd az időt, amíg csak lehet, vagy megtudod, amennyiben biztos lehetsz, nem bánod meg a válaszod. Ha jól gazdálkodsz, a víz nagyon sokáig eltarthat, s a legény a választ türelemmel megvárja. Amelyik legény sürget, vagy zsarol, az nem érdemes hiteledre, még örvendhetsz is, amikor elmegy. Amelyik pedig kitart, és töredelmesen vár, azt illedelmesen meg kell becsülnöd. Ezt bízom Rád.” (Nagymamámnak, Nyírő Karolinának sajátkezű jegyzeteiből)

 

*A trópusi forró szerelem egyik felvonása ezzel lement. Itt a nő a legfontosabb feladataival, mindig rendre megismerkedik. Sokáig emlegeti tapasztalatait, mintha mással történtek volna. Aztán gyermekeit nevelte, legényeket s leányokat, és kereste a megoldásokat a napi dolgok áradatában. Mindenki kötelezettségei szerint kötelezőn kijáró jutalomban is részesedett. Egy nap aztán rádöbbent, hogy volt egy néhány momentum, ami észrevétlen teltmúlt a hétköznapjaiban. Vajon minden dolgában jól végzett az ember? Van, aki a kutakodást bűnös üzelemnek tartja. Pedig időnként bizonyosra illik szertenézni magunk körül. A felvetőszál mindenkinek az anyaság tisztaságának szála, azt gondolom. Ezért jutalmat nagyon keveset osztanak, nagyon éberen kell figyelőznöd, hogy észre vedd, nekem éppen most köszönik meg a törődést. Aki nem kapja meg, nagyon megbántottnak képzeli magát. A valóságos hála pedig néha rejtettem mutatkozik. „Drága naplócskám, az anyukám fél délutánt egyezkedett Kálmánnal. De apukám nem fogadta Kálmánt. Szerinte nincs az ők családjukban valaki, aki egy ilyen nyálas és eléggé pisis magamfajta leányzót megérdemelne, a mi sokkal jelesebb és nemesebb családunkból. Még én is láttam az egyik mozis filmben, hogy a kitartó legény elnyeri jutalmát. Fogom tuszkolni Kálmánt, csak menjen bátran újból, ne szöszmötöljön, és kérjen ki… Nem lehet elbambulni, egy ilyen fontos lépés előtt.” (Édesanyámnak, Beszterczey Borbálának saját kezű jegyzeteiből)

 

*Más világot élünk. Szokás ilyeneket mondani. De nem helyén való. Más idők járnak, de a tartalmuk ugyanaz. A lányom alig találja otthon az unokám, s akkor is mindig valami felett osztozódnak, néha patvarkodnak. Ha éleskednek, az ők dolguk, csak addig tehetik, amíg az egyik fel nem adja. Aztán milyen otthon minta az, amikor csak aludni járnak haza? Mert többször az álmukban találkoznak. Ne meséljen senki, ez nem életkép, senkinek nem lenne ínyére. A leányom se vette komolyan a leckémet, s az unokámnak sem jutott értésére minden, ami nagyon szükséges a megélhetés próbáira. A példakép elengedhetetlen minden családban. Tudják ezt. Nem is ezzel van a legnagyobb baj. Hanem a megbeszélés pillanatával, annak kiváratlan vagy túlinalt igényével. Nagyanyámék által kiszámított pillanatot, csak édesanyám emlegetett utalásaiból gondolom. Az általam gondolt pillanatot a lányom nem helyeselte. Most a kisunokám nem figyel oda a mondókámra. Talán egyikünkére sem fülel. A fülében nagyothallóval jár-kel és zenél, még kopogtat, brummogtat is hozzá. Mindenen puffogtat és trilláz valami csillagközi ütemeket. Állítólag érettségire készül, azzal a fiúval, akivel egy héten egyszer öt-hat órát táncolnak is. Kell a mozgás ennyi tanulás mellé. Mi lenne ezekkel, ha megint háború lenne? Mi lenne ezekkel, ha megint technikai felívelés forradalma zajlana? Mi lenne ezekkel, ha megint kitörne egy gazdasági reform, forradalom? Mintha más nem is érdekelne. Ma ezzel szaladt hozzám: „— Nagymama, nagymama, hozzád jövök. Ma, képzeld, amikor kijöttünk az érettségi felkészítőről, bementünk a kókuszos bárba. Tudod, ott a papagályosnál. Vettünk egy pár hűsítőt, s akkor feltettek valami menő zenét. Nórival a szédülésig ráztuk magunk. Ne szólj közbe, nem lett semmi abból. Hanem, mert a télikert felé térített, azt azonnal szóvá tettem. Csak szóltam, hogy megfeledkezett valamiről. Tudta, mit kell tennie. Szótlanul, de várakozón hozta a hideg kristályvizet. Azt mondta, hogy van már gyűrű és meg fog kérni, szabályosan. Óh, nagymama, én olyan boldog vagyok.” Most az én lélegzetem fogyott el. Feltehetően, korábbi hasonló esetekről emlékeztetek, egy vagy többször elpróbálhattátok a siker érdekében. Ebben megmaradhatnánk. Meg a pohár vízben. Ami például, elmaradhatatlan.

 

– *** –

 

 

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely, Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Váradi József
Szerző Váradi József 24 Írás
Tisztelt vendéglátóim, most arra gondoltam, hogy váratlan igényű feladat ért. Talán diákkoromban, volt az egyik irodalmi vetélkedőn ilyen feladatunk. Mutatkozzunk be? Csak aki belevág, érzi és látva – látja a kihívás próbáját. Ismerőseim közül többen olvassák az önök könyvtárát. Ha lehetne, én is benéznék. Magamról, hát sok minden történt velem. 1950 – ben születtem Marosvásárhelyen. Balkézzel könnyebben esett az írás, ezt az iskolában nem szerették, hát kín – keservesen megtanultam mindkét kézzel. A nagyapám írógépén, aztán egy hiányos betűkészletű szövőgépen írtam. Ennek változatos következményei voltak. Rajztagozatos, majd matematika osztályban iskoláztam, minden arra mutatott, hogy a családunk férfifoglalkozásai nyomába lépek, építész leszek. A szakorvos hümmögése megingatott önbizalmam hömpölygésében. A matematikán simán felvettek, pedagógiát és didaktikát, nyelvvizsgát és beszédhiba javítást tanultam. Aztán negyvenkét évet tanítottam, változatos összetételű és igényű iskolákban. Matematikán kívül, adatkezelést, és szövegszerkesztést is tanítottam. Tankönyv írásra, szerkesztésre csalogattak barátaim, a tankönyvek mellé példatár is készült. Nem lett átütő sikere. Több újságban szóltam ifjúsági kérdésekben, szakmai továbbképzésről, művészkedésekről. Első elbeszéléseim a színjátszó csoport vezetője tanácsára írtam. Nem volt túl nagy sikerem, mindenki a matematikus gondolatát és a kifejezésrendszerem vették górcső alá. 1990 után mértékegység lexikont tettem asztalra, s újabb példatárakat. Ez időben kelt elbeszéléseim a magyarországi amatőr irodalmárok közösségeiben forgottak, Ausztráliában, majd Kanadában tetszettek. Lassan négy kötetet mondhatok magaménak. Két kötetem elektronikus alakban, kettő nyomdai munka eredményeként. Más munkáimmal együtt az OSZK – ban fellelhető. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Műszaki Társaság és az irodalmi Kerekasztal tagjai közé tartozom.