Marthi Anna : Gyönge képzelet

 

 

Az ég csillagködében nézem arcod. Most mondd, hogyan mossam

le könnyeimmel érzékenységed által belém rabolt életem? Miért

ostobaság kínozta hitetlenségem, miközben bizalmam a szerelem

nagyságának csodáját, testem végtelen búját csomagolja szavaid

ajándékvázába, mint galaxisokon át hordozott pillangóvirágoknak 

időbe kilőtt invázióját: a legszebb költeményekét. Tudatva örök

létezésed angyalszárny ruhában. Feledhetetlen – bár 75-ön rezeg

a vágy – gyönge képzeletem selymén áttetsző világosban, szellem

juttatja át hozzám: megvilágosodott fény-képedet. Elém tárod-e?

Hogy lehet megérteni, kié az érdem, szeretet nevében felvállalni

mint érlel a türelem gyermekit; finomabban adagolva? Kétségeimé

a kisebb szerelem: így életet is adhatsz újfent millióknak, bár ez a

nem tapintható varázs belesajdul minden bolygóba, elmúlás-képzet

lenne az igazibb bravúr? Fájni nem engednél, de holtodban is élne –

epedve kérnél, vágyjak rá – egyetlen mosolyodért mindenem adom.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Marthi Anna

Szerző Marthi Anna 1328 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak