Bakos Erika : Vörös és kékezüst

 

 

Bujaság gombolyagát görgeti az éj,
belőle kötött parázna vágy még körbeölel,
ám karjaid melegétől már nem hevül a nyár.
Csillagok közé szédült szerelmünk.
A mindenség átlátszó fénypöttyei
forró csöndet lyukasztanak, s átcsöpög rajta
el nem múló hiányod…
Ma vér csorog a fekete falakon,
nem csak mámor és tavaszi rügyfakadás,
vagy tétova, lopott csókok fülledt nyári este.
Bennem a szerelem kövekkel kirakott út,
rajta vörös és kékezüst lenyomatot hagyott
minden együtt töltött pillanat.



 

Legutóbbi módosítás: 2016.07.03. @ 18:29 :: Bakos Erika
Szerző Bakos Erika 228 Írás
Bakos Erika vagyok egy Szeged melletti kicsi faluból. 54 éves, két gyermek édesanyja. Szeretem a szép szavakat, az őszinte gondolatokat és a szép verseket. Kedvenceim: József Attila, Pilinszky János és Ady Endre. Versírásra a férjem halála után adtam a fejem, így próbálom öt éve örömeim, fájdalmaim kifejezni. Az első irodalmi portál, ahol publikáltam gondolataimat, a Poet honlapja. Tagja vagyok a DéeMKá Irodalmi Csoportnak. Nincs saját kötetem, de verseim jó néhány Antológiában megjelentek. Még az út elején tartok, de a költészet iránti alázattal teszem a dolgom. A Héttoronyba tanulni jöttem és megköszönöm a jóindulatú segítséget. Szeretnék a portál aktív tagja lenni. örömmel tölt el, hogy itt lehetek.