Müller Henriette Annemariet : Amit a víz adott nekem

betakar avarként a folyam
hidege melegíti testem
semmim sincs ami
nem tőle van
 
van halálom forró
fényesen sajgó
anyám nyakán szoros
a csomó
 
van szerelem fekete
kívánatosan fojtó
önmarcang és örök harag
az én nyakamon
selyem sála túl szoros
 
voltam általa nyúl-üregben
elvesztem a tükörhegyben
az óceán alatt
kaptam ragyogást és
kénes bukást
a lábujjam ezer
darabra törött
kaptam kéjt bordót
és mélyt
égető szépséget
vidéki csendet s
őrülten kattogó nagyvárost
mi velem együtt forog
perpetuum mobile
 
voltam vulkán s az
azt kioltó gyors folyó
s az is aki belefullad
mosolyogva
 
a víz megtisztított
az éntől és
belekevert az isteni
körforgásba
 
adott erőszakot
amit magam ellen követtem el 
hebehurgya szeretők által
hogy megszülhessem magam
s a sok vetélés után
végre azt hiszem
itt vagyok
megteremtettem 
 
megteremtettem magam 
vásznam ezerszínűre festettem
festettem meg azokkal 
akiket gyűlölve szerettem
 
a kép egy világot
takar
 
egy lettem veled ősfolyó
egy csepped vagyok
te magad vagyok egy
cseppben
folyton változó
és mégis örök
állandó
 
magasztos királynő
forróvérű szerető
válogatós kurva
elmélkedő hősnő 
hős nő én 
vagyok az új Hamlet
meguntam már Ofélia lenni
küzdést akarok
harcolva szeretni
s önmagáért a létért
folyton lenni és újraszületni
 
valaha
magammal ökölharcot vívtam
most már csak csókot adok
minden kis heget végig-
simítok
minden sebet bőrrel befedek
a belém mosott mocskot
szeretem
feltétel nélkül 
befogadok
minden fény-lényt 
embergyermeket
úgy ahogy van
elfogadok 
s magamhoz ölelek
 
megteremtettem
 
most már ha máshoz nem is 
önmagamhoz hű maradok
és átölelem a belőlem
az istennőt pengével
kiszabadító
zúgó élet-folyamot
Legutóbb szerkesztette - Müller Henriette Annemariet
Szerző Müller Henriette Annemariet 13 Írás
Müller Henriette Annemarie, 21, bölcsész, talán filozófusnövendék és önképző költőtanonc kedvenc szerelmes verseim: Szabó Lőrinc -Semmiért egészen, T.S. Eliot - The lovesong of St. Sebastian "ars poeticám": so you want to be a writer? Charles Bukowski if it doesn’t come bursting out of you in spite of everything, don’t do it. unless it comes unasked out of your heart and your mind and your mouth and your gut, don’t do it. if you have to sit for hours staring at your computer screen or hunched over your typewriter searching for words, don’t do it. if you’re doing it for money or fame, don’t do it. if you’re doing it because you want women in your bed, don’t do it. if you have to sit there and rewrite it again and again, don’t do it. if it’s hard work just thinking about doing it, don’t do it. if you’re trying to write like somebody else, forget about it. if you have to wait for it to roar out of you, then wait patiently. if it never does roar out of you, do something else. if you first have to read it to your wife or your girlfriend or your boyfriend or your parents or to anybody at all, you’re not ready. don’t be like so many writers, don’t be like so many thousands of people who call themselves writers, don’t be dull and boring and pretentious, don’t be consumed with self- love. the libraries of the world have yawned themselves to sleep over your kind. don’t add to that. don’t do it. unless it comes out of your soul like a rocket, unless being still would drive you to madness or suicide or murder, don’t do it. unless the sun inside you is burning your gut, don’t do it. when it is truly time, and if you have been chosen, it will do it by itself and it will keep on doing it until you die or it dies in you. there is no other way. and there never was.