A csendes csókok híve vagyok, az első
érintéseké, mint ahogyan a selyeming
szégyellősen súrolja a bőrt minden
összezavarodott levegővételnél.
Gyengéd vihar tombolt a kanapén;
őrzöm a hajótörést szenvedett illatod.
Kárpitmintásra feküdte az arcát,
melléfekszem mielőtt a szófa
meztelenül hullámzó redői végleg
magukkal rántják.
Párna szigetén ragadtam,
selyemörvényben, barokkmintás öleléseddel.
Nincs se irányom, se órám, azt sem tudom,
hányadika van. Veled mérem az időt.
Magaddal hozod a holnapot, a reggeli kávé
és sütemény mellé csomagolva.
Alig várom, a napfelkelte vörös hajad szikrázását
előbukkanni a függöny mögül.
Addig csak az ablakomra tapadt hideg bámul,
illetlen esetlenséggel szeretne vigasztalni.
Csipkebőrén átsejlik az utca csontos fénye.
Együtt fázunk.
Együtt várunk.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.09. @ 07:05 :: Vőneki Adrienn
