Vandra Attila : Jártunk a világ végén – 18-19 Maori és polinéz hitvilág

A hitviláguk ősi… A képen egy maori rangatira háza

 

18.  Maori hitvilág: wairuák, tapuk és tohungák

 

„Māori” ahogyan az őslakosok anyanyelvükön nevezik önmagukat, annyit jelent, hogy „normális”. Nemcsak önmagukra alkalmazzák e szót. Wai maori például édesvizet (normális, rendes vizet) jelent, a sós vízzel ellentétben. A „tāngata māori” kifejezéssel utalnak arra, hogy ők „normális” emberek, és megkülönböztetik maguktól a wairuákat: szellemeket, természetfölötti lényeket és az atuákat, az isteneket. Tāngata whenua kifejezéssel egy területtel való sajátos kapcsolatukat jelzik. Valaki tāngata whenua egy adott területen, máshol nem az. A kifejezés nem­csak egy egyénre, de a māorikra is érthető, ha Aotearoára, vagyis Új-Zélandra értelmezik.

A maorik legnagyobb része ma keresztény. Legtöbbjük az angol egyházhoz tartozik, de akadnak katolikusok és kisebb számban protestánsok, főleg presbiteriánusok. A maorik közt több szinkretikus vallás született, amelyek a keresztény hitet ötvözték az ősi maori hitvilággal (Ratana, Ringati, Pai Marire, stb.)

A fehér emberek (a pākehák, ahogyan ők nevezték el őket) megjelenéséig a maorik ősi vallása nagyon hasonlított a polinéz világ többi népének hitéhez. Szerintük minden mögött létezik egy „életerő”, amelyet ők maurinak neveztek. Mindennek volt megszemélyesítője, és a jelen világot tőlük származtatták. Például: Tāngaroa az óceán megszemélyesítője (istene), leszármazottja Punga, a csúnya lények őse, akitől származnak Ikatere, a halak őse és Tu-te-wehiwehi, a hüllők őse, Rongo a békés tevékenységek és mezőgazdaság megszemélyesítője (istene), akitől származnak a termesztett növények. A vadon termő növények Haumia-tiketiketől származnak, Tāne-mahutától, az erdő és madarak megszemélyesítőjétől (istenétől) származik Hine-nui-te-po, a halál istenasszonya, Tumatauenga a háború, Tāwhirimātea a szél megszemélyesítője (istene), Ruaomoko pedig a földrengések okozója. Ezek az istenek mind Ranginui égisten és Papatuanuku földistennő gyermekei.

A maori hitvilágot két sajátos fogalom hatja át: a mana és a tapu. A mana egy spirituális erő és esszencia, amellyel egyes tárgyak vagy személyek rendelkeznek, s ezáltal magasabb rendűvé válnak. Egy analógiával próbáljam érzékeltetni. Nem egyszer jajgatunk, hogy manapság nemzetünknek nincsenek olyan vezetői, mint régen. A maorik valahogy így fogalmaznának: „Bezzeg a régi vezetőinknek volt manájuk.” A maori világban volt egy fajta kasztrendszer, hasonló, mint a hinduknál. A „magasabb rendűek” nem érinthették meg az alacsonyabb rendűeket, mert az „szennyezést” jelentett, az alacsonyabb rendű se érinthette meg a magasabb rendűt, vagy tulajdonait, mert egyenesen az életével játszott. Mindez tapunak számított.

Ami tapu, az „szentnek”, „spirituálisan korlátozottnak”, illetve „tiltottnak” számított. Léteztek személyre vonatkozó és közösségi tapuk. Annak számíthatott egy személy, egy tárgy, vagy egy hely. Ami tapu, azt nem szabad megérinteni, néha megközelíteni sem. Aki megsértett egy taput, az megbetegedhetett („istenek verése”), vagy akár halálbüntetéssel is lehetett sújtani. Tapu volt a temető, a sírhelyek, a magas rangú személyek tulajdona, még az étel is, amelyet nekik készítettek. A vezetők háza is annak minősült, még maga a vezető sem ehetett benne! Tapu övezett egyes helyeket (forrásokat, erdőket) is, ilyen Mitai és a Waikoropupu Springs. A betegséghez, halálhoz és gyászhoz még a mai modern világban is tapuk tartoznak, amelyeket még az isteneknek is tiszteletben kellett tartaniuk. Waitiri, a villámlás istennője egyiket megsértette és megvakult.

Tapu övezte a tohungákat, a rangatirákat és az arikiket. A törzsnek megfelelő maori fogalom az iwi, amely több hapu-ból állt (szó szerint „állapotos”-t jelent). Az utóbbi nagyjából az ősközösségi nemzetségek fogalmának felelnek meg, tagjai közt geneológiai kapcsolat volt. Egy hapunak akár háromszáz tagja is lehetett, és több whanauból állt, amelyek egy-egy szélesebb családnak feleltek meg. A hapu vezetője a rangatira, amely öröklődő cím. Az ariki számított a legmagasabb rangú személynek. „Magasrangú elsőszülöttek elsőszülött gyermekei” lehettek arikik, és rangjukat több ősi leszármazási vonalnak köszönhették, nem egy esetben ez egészen a wairuákig (istenek) is visszavezették. Bár a legtöbb ariki férfi volt, akadt közöttük nő is, mint Te Atairangikaahu. A rangatirák közt is akadt nő.

A tohunga nem vallási vezetőt jelentett, hanem sokkal általánosabb jelentéssel bírt. Lehetett bármely készség vagy művészet gyakorló szakértője, nem feltétlenül vallási. Lehetett gyógyító, faragó, építő, tanító, és tanácsos, egyidejűleg egy whenua vezetője, egy rangatira és ariki is. (A hawaii kultúrában kahunának nevezik). Függetlenül milyen tohungáról volt szó, a tapu megillette.

1907-ben a maori tohunga gyógyítók „kuruzsló” tevékenységét a Parlament a Tohunga Suppression Act által betiltotta „mivel a tohungák módszerei hatástalanok és egyenesen veszélyesek lehetnek”, helyette a modern orvostudományt ajánlotta alternatívának. A törvény érdekes­sége, hogy megalkotásakor kimondottan Rua Kenana gyógyító és földjogi aktivista ellen irányult, de soha nem alkalmazták ellene. 1962-ben a törvényt hatályon kívül helyezték.

Tohuto Ariki (állítólag 110 éves) tohunga világhírnévre tett szert, amikor két héttel a Tarawera 1886-os kitörése előtt (amely két falut temetett el) megjósolta a katasztrófát. Előtte az emberek nem hittek neki, utána azzal vádolták, hogy ő okozta a kitörést. Meg se akarták menteni.

 

19.  Polinéz hitvilág: Hawaiki és Māui

 

A maori hitvilág nagyon sok eleme megtalálható a többi polinéz nép hit- és mondavilágában (esetleg némi módosulásal). Ilyen elem például Hawaiki. Nem a Hawaii-szgetekről van szó, de a szavak hasonlósága nem véletlen.

A legtöbb polinéz nép azt vallja, hogy Hawaikiről indultak el, s haláluk után oda fognak visszatérni. Más polinéz kultúrákban Havaiki, Havai’i, Avaiki, alakban jelenik meg. Bár a samoaiak nem gondolják, hogy máshonnan származnának, mégis a legnagyobb szigetet Savai’i-nak nevezik, mely egyértelműen rokon Hawaikivel. Hasonlóképpen az Amerikai Egyesült Államok polinéz tagállamát Hawai’i-nek nevezik.

A szó más rokonai sauali’i (szellemek — a samoai nyelvben) hou’eiki (főnök — a tongai nyelvben) arra utalnak, hogy a szó eredetileg nem egy földrajzi helyet jelentett, hanem inkább ősöket.

Māui a másik közös mitológiai elem. Ez a trükkös (trickster), emberfeletti tulajdonságokkal bíró félisten szintén megjelenik a legtöbb polinéz nép (mangarévi, hawaii-i, tongai, maori, stb.) legendáiban. A samoaiak más néven ismerik (Ti’iti’i) de mint meglátjuk, egyértelműen a Mauikkal azonos személyről van szó.

Ami érdekes, hogy a származásra és geneológiára oly kényes polinéz népek a családfáját nagyon különféleképpen őrizték meg emlékeikben, de mindig a legkisebb fiú, és tettei lényegében azonosak (bár előfordulnak sajátos történetek is közöttük). Néhány szülője a Mauiknak: Taranga és Makeotutara (maori), Akalana és Hinakawea (hawaii-i), Ataraga és Uaega (mangarévi). Tonga szigetén Atalaga Maui fiaként jelenik meg.

A maorik e félistent Maui-tikitiki-a-Taranga (Maui, Taranga hajtincse) néven ismerik. A legenda szerint édesanyja (Taranga) a koraszülött Mauit hajtincsébe (tikitiki) csomagolva az óceánba dobta. Az óceán szellemei megtalálták és átcsomagolták hínárba. Mauit isteni őse Tama-nui-te-ra (vagy Rangi) nevelte serdülő koráig. Itt a kapcsolat a samoai Ti’iti’i és Maui közt, ha a ’-t k-val helyettesítjük, Tikitikit kapunk.

Azt várnánk, hogy Aotearoa (Új-Zéland) teremtéstörténete, amely Maui nevéhez fűződik, egy sajátos maori legenda. A maorik szerint az Északi-szigetet (maori neve: Te Ika-a-Maui — Maui hala) Maui halászta ki az óceánból, a Déli-sziget pedig az ő wakája. (Wellington maori neve pedig Te-Upoko-o-te-Ika-a-Maui (Maui halának a feje). El lehet csodálkozni azon, hogy az írást és térképkészítést nem ismerő maorik miként találták meg a hasonlatosságot a szigetek alakja és a hal meg a waka (csónak) közt… Mert a hasonlóság létezik. A legenda mégsem sajátosan maori. A hawaii-i legendák szerint is a szigetcsoport legnagyobbját, Maui szigetét is Maui halászta ki, Tongát is.

Maui másik hőstette, hogy polinéz Prométheuszként ő lopta el az embereknek a tüzet, bár az már különbözik, hogy kitől és miként. Megteszi ezt nemcsak a maoriknál, hanem Samoán is Hawaiiban is.

Érdekes eleme a polinéz mondavilágnak, hogy Maui nevéhez fűződik a nap „megfékezése”. A maori, samoai tahiti-i és hawaii-i legendák szerint a nap olyan gyorsan keringett, hogy túl hamar vége lett a napnak, az emberek nem tudták a dolgukat elvégezni. Emiatt Maui elfogta, néhol meg is verte a Napot, és arra kényszerítette, hogy lassabban járjon, hogy a napok meghosszabbodjanak.

Ami sajátosan maori legenda viszont (bár nem minden maori törzs ismeri), mely szerint Maui egy istennőt, Rohet veszi feleségül. Mivel Rohe szép volt, ő pedig nagyon csúnya, erősen kegyetlenkedett vele, mert azt szerette volna, ha arcot cserélnének. Ezt Rohe elutasította. Akkor Maui, miközben felesége aludt, ráolvasással próbálkozott. Amikor erre Rohe rájött, elhagyta Mauit és levonult az alvilágba, és belőle lett a halál istene.

Szintén sajátosan maori legenda, hogy Maui megpróbálta az emberek számára megszerezni a halhatatlanságot. Bár az emberek halandónak születtek, Maui megszületéséig senki sem halt meg. Bár apja megpróbálta lebeszélni a kísérletről, azzal érvelve, hogy nem tökéletes, mert ő hibát követett el, amikor születésekor ráolvasott, Mauit nem tudta lebeszélni, fia annyira eltökélte magát, hogy az embereket halhatatlanná tegye, s kissé önhitt is lett, mióta legyőzte a Napot. Ahhoz, hogy az emberek halhatatlanokká váljanak, be kellett hatolnia Hine-nui-te-po, az éjszaka istennőjének a testébe a hüvelyén keresztül, és a száján kijönni, akinek nemcsak a szájában, de hüvelyében is olyan fogak voltak, mint egy nyilascsukának (barra­kudának). Mauit egyes verziók szerint az erdő legkisebb madarai a cinegelégykapó, a szürke bokormadár és a fantail (legyezőfarkú) kísérték el, más változatok szerint a testvérei. A kísérlet, amelyet csak Hine-nui-te-po álma közben lehetett véghezvinni, akkor sikerülhetett, ha közben az istennő nem ébred fel. A kísérlet előtt a madárkák, illetve a bátyjai is megpróbálták lebeszélni, mondván, hogy az életével játszik. „De ha sikerül, ő fog meghalni és az emberek halhatatlanná válnak!” felelte. „Sikerülni fog, csak ne kezdjetek nevetni, mert akkor tényleg meg fogok halni!”

Ám amikor félig behatolt az istennő testébe, annyira nevetséges volt, hogy a legyezőfarkú (a más változatok szerint egyik testvére) nevetésben tört ki, az istennő felébredt, s kettéharapta Mauit, aki elsőként halt meg az emberek közül.

 

Legutóbbi módosítás: 2015.05.01. @ 10:51 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.