Seres László : Szélbe fordult daccal

Nyomtatás

Meglett ember lett a fiam,    
ha szól, szavának súlya van. 
Tudja a sűrűn vetett szó 
termése gyér, súlytalan.
Hallgatag gyerek volt egykor, 
meggondolta, mikor beszél. 
Égzengésben minden ricsaj
csak neszt csap, mint megszeppent szél.  
Nem alkudott meg a sorssal, 
makacs volt, ha kellett, kivárt.
Mennydörgött lelkében a csend,  
hogy csend legyen, ha felkiált.      
Simogató csillagfényben 
ringatta el a meséket;       
észre sem vettem, férfi lett, 
a gyémántnál is keményebb.
Megtanulta önön sorsán, 
mi az igaz, s mi a hamis,    
nemcsak ökle lett acélos, 
de késként vág már szava is. 
A gyengét védi, ahogy rég, 
mert e világra így fogant,     
értük lázad, s két marokkal   
égre szegez Napot, Holdat.    
Nem vonzza talmi fény s cafrang,
hitét őrlángok éltetik,         
szélbe fordult daccal, ha kell,

s csak önmagáért szeretik, 

mint én, – s önzőn benne magam –      
kiért a vérem megremeg.
Tudom tiszta, szép szemében 
hordoz, akkor is, ha nem leszek.

(Kép: M.Kiss József)