1.
Az évek rakják egyre bugyrát,
nem gyűjtött magának soha,
a gondok most is földre húzzák,
cipeli, s nem kérdi – hova?
Ti csillagok, az anyám jussát
őrizzétek, hisz kész csoda,
hogy békén járt a földi buckák
között, bár födte út pora.
De olyan szegény soha nem volt,
hogy valamicskét ne adott
volna a meggyötört marok.
Hisz övé volt az egész mennybolt,
fehér hajára fényt rakott.
Vigyázzatok rá, Csillagok!
2.
A fiad garabonciás lett,
a lányod kórt-bajt orvosol,
szegény anyám, a dac csodát tett,
hisz tested-lelked robotol.
Az én anyámból óriás lett,
a lelke hóvirágcsokor,
a lehetetlenre is rávett,
a hitben – tudta – nincs pokol.
Én Istenem, segíts fiának,
adj erőt minden mozdulásnak,
hogy dolgom dolgáért tegyem,
hogy lépteire úgy vigyázzak,
ha mégis-mégis botlanának,
a keze kezemben legyen!
3.
Már kilencven év nyomja vállad,
ültél a Hoffer traktoron,
az életedet masináltad,
de az a kéve most se nyom.
Apám a gyárba járt, de láttad,
hogy melyik munka van soron,
a fél világot átkapáltad,
nyisszant a sarjú, hullt a gyom.
Most más világ jár, mégis őrzöd
fogyó erőd, bár alig győzöd,
de föl nem adnád. Nem lehet.
Öreg magadat megelőzöd,
s a múlt már szolgádul szegődött,
hogy fényesítse életed.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.01. @ 08:09 :: Böröczki Mihály - Mityka
