Schifter Attila : Matt

 

 

Már  unom  ezeket  a  kormos  bástyákat

és  bámulni  a  sötét  gyalogok  sorát;

ha  szerecsen  férjem  ma  éjjel  elvágtat,

úgy  megnézném  én  a  tábla  túloldalát!

 

Mert  vágyom  meglátni  azt  a  fehér  várat

 sóhajtott  egy  mélyet  az  ében  királynő  

ahol  majd  üdvözlésemre  elővágtat

fehér  paripáján  a  herceg,  a  menő.

 

Kedves  futóm,  kérlek;  szaladj  hát  előttem,

szándékomat  a  világos  mezőkön  vidd,

te  leszel  követem  a  fehér  erődben,

hogy  az  első  találkánk  lehessen  meghitt.

 

Mondd  el  neki:  habár  színem,  mint  a  holló,

szívem  remegteti  ez  a  találkozás,

amit  iránta  érzek,  nem  csak  egy  illó,

de  fehéren  izzó,  tiszta  fellángolás.

 

Kandikál  az  úrnő  gyászhuszárok  falán,

gondol  mindenre,  mi  feltételezhető:

jön – e  már  a  hírnök  ’s  véle  válasz  talán

vagy  esetleg  maga  a  leányszöktető?

 

Könnyen  meglehet,  hogy  azóta  is  várna,

ám  lássuk,  a  királynők  sorsa  nyomorú:

elkezdődött  a   kegyetlen  sakkjátszma,

kitört  fekete – fehér  közt  a  háború.

 

Bár,  jól  tudjuk  a  hippimozgalmak  óta:

az  élettől  ne  a  véred  árán  búcsúzz,

sokkalta  rokonszenvesebb  az  a  nóta:

ha  lehet,  szeretkezz  inkább,  mint  háborúzz.

 

Így  teljesülne  a  vágy,  mit  az  úrhölgy  szőtt

ha  a  futárját,  akit  előre  szalaszt

nem  üti  le  még  a  célba  érés  előtt

egy  nem  éppen  szerelmes,  halovány   paraszt. 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.