Nagygyörgy Erzsébet : Vénülő fa

 

 

Vénülő tölggyé lényegülök át,
szikkadt odúmban senki sem lakik;
csak kuvik köröz ítéletnapig
fölöttem, s nézi e gyengülő fát.

 

Kúszó napsugár időz még velem,
ám az ősz szele belopja magát.
Hitegethetne, mint egy jó barát,
de belül érzem közelgő telem.

 

Már nem táncolnak csillagok útján
rőt leveleim lágy szellővállon.
Elmúlásomat egyszer se bánom,
mert lehetnék karfa Isten trónján.

Legutóbb szerkesztette - Nagygyörgy Erzsébet
Szerző Nagygyörgy Erzsébet 166 Írás
Kedves Szerkesztőség, és Tagok! Köszönöm a bizalmat, és igyekszem rászolgálni. Irodalmat kedvelő, verseket írogató, ember vagyok. A lírai hangvételű írások állnak közelebb hozzám. Szeretem érezni, ahogy a vers homokszemei peregnek az ujjaim közül... Nagygyörgy Erzsébet