Koszos szívem csak téged vár,
fekete hiányod ollója életből kivág.
Mint gyűrött matricát
dédi lencséjében gyűlő
koncentrált napfény
éget el.
Hamu marad utána,
min nem látszik gyűrődés.
Fekete illatot áraszt,
s mélyen maró fájdalmat
foglyul ejtve porlad
szél által szét,
hogy fájdalmát többé
ki ne engedje.