Marthi Anna : Csitriláz

 

 

…de már nem teszem.

Felpróbálom őszinteséged,

igazmondóvá értél bennem is.

Kibomlik hajam, a szám,

fűzős cipőm, leveted ruhám.

Játékosság orrom körül a

légy, hegyedbe fogok

ütközni tehetetlenül.

Elhajol a maradék

dobbanás, de a szív ugrik,

visszatáncolni késő,

rám pirít e zakatolás.

Vonatkupémban figyelem,

meddig maradok, felszállni

nem száll fel már

a türelem.

Élesedik fülben a tam,

elájulásközeli gyöngeség,

lélegzetem is kimarad.

Lámpalázzal fényes

gyomor, tied lettem itt

valóságaim határán s túl,

visszavonhatatlanul.

Csókodat fogadni többé

nem tudom váratlanul.

A tökéletes vákuum-idő

helye, gyöngédségben

a szeretet. Sóhajra

sem marad legem,

úgy ölelsz, mint

mikor vérünk elfolyik,

de mi nem bánunk

egymásért élni,

egy rovátkát az időből

az örökbe felvésni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak