Marthi Anna : A semmi ágán

megjegyzés: utálom a fagyit

Mosogatás közben

fogalmaztam – vajon

az őszinteség rejtélyesebb,

vagy a rejtélyes őszintébb –

szemszögforgatás szerinti

szívnek kedves érzéseim.

Boldoggá tettél, mikor ez

olyan szakítás féle, pedig

állandó hőfokon tart

a szerelem itt. Csak éppen

vagyok-e bárki, mert valaki

alig, romjaim falak közt, falaim

romja közén csetepatéktól jó-e

erőre kapni: nyugodalmassá

kutatja elmém a kínt. Még

szeretsz-e, mit számít ha

nem, ha sosem tetted is,

azt tudom, mi bennem

jelzők nélkül, hibáddal

együtt férfivá nagyít, el

nem kopik csak úgy, mert

barátság alapra kértem a

habot, ha csokifagyi az élet.

Próbálná összetörni bárki

ezt a képet rólad, kinevetem,

hogy jön ő ahhoz, hogy

valóságba ráncigálja azt, mit

rettentő élet árán, fantáziával;

isten is úgy teremt, hogy

mellünkre ver, én majom.

Harmóniáért feladni nem tudom;

senyvedek, ezt bizonygatva

is megköszönöm bajom.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak