Kőmüves Klára : – merengő –

Nyomtatás

Mit szól a száj nem biztos, hogy öröme a szívnek,

s ekképpen a szív sugallatát sem mindig dicsőítik

ajkak. Az igazság gyönge baka, e földön többet ránt

szolgasorba, mint a hamis szavakon nevelkedett kül-

csínre szép becsek, de azért gyakran jő intés az Úrtól:

Akarnád-e, hogy dicsőségedben néha megtekintselek?

Mily páratlan tanító, mily fenséges mester, ki hogyha

vétkekben zavargunk bocsánatában telhetetlen.

Esélyekbe csomagolt hitekkel arra ösztönöz, a jó kiforrja

önmagát, mért’ kéne egymást hátba döfnötök? Csodákra

várunk, holott önmagában a puszta pillanat csoda, s ki

szépen éli azt meg, annak csak jó lehet sora. Hányszor

küzdünk semmiért, amíg a minden elsétál mögöttünk?

Hányszor igazulunk, amikor éppen össze kéne törnünk?

Még meddig cipeljük az úton, amit rég el kellett volna

dobnunk?  S vajon a számadáskor kijelenthetjük-e majd

magunkról, hogy bárhogy is, de emberek maradtunk?