Zengő
Meg kell pillanatra álljak…
Köröttem az őstermészet
Lassan új külsőre lelne,
S múltat habar az enyészet.
Ím, lábam elé hullik épp
Egy roskatag, barna levél…
Bár álmodhatnék tavaszig!
Oly hosszú lehet ez a tél.
Végrendeletének se állt
Még a halványuló zöld nyár,
Mikor fogát fenve őszünk
Már az ajtóban állva vár.
Tétován az órájára tekint,
És mikor mindent Ő uralhat kint,
Eltemetni kész a sok-sok szépet,
Teremtve körénk egy új egészet.
S mint bús vonósok szólnak szívemhez,
Őszi esőcseppek dala színez.
Átfesti a lélek hangulatát,
Újra és újra terhelve jár át…
Nekem már csak te maradsz évszakom,
Te telített érzelmi alkalom.
Ősz vagy, ősz vagy, és tán szebb a napnál,
Nekem akkor legszebb, ha maradnál…
Legutóbbi módosítás: 2014.08.26. @ 09:21 :: Furuglyás René
