Schifter Attila : Vágyvitorlák

 

 

 

 

Biztos  kikötőből  tág  horizontok  hívtak 

( és  elhittem:  én  majd  elérhetem  a  Napot ) 

izgatott  szelek  feszültek  a  hajóhídnak, 

amíg  ezer  azúr  hullám  lágyan  ringatott. 

 

Megvoltak  álmaim    a  parttól  eloldottam, 

nem  féltem  a  gyilkos  élű  szirtek  zátonyát 

’s,  hogy  gályarabként,  kalózoktól  kifosztottan 

bús  társam  lesz  evezőpadon  lánc  és  lapát. 

 

Utamon  találkoztam  mindenféle  néppel, 

mélyébe  forgatott  sok  ismeretlen  örvény 

’s  láttam,  hogy  csal  néha  iránytű  és  térképjel, 

de  tiszteltem,  ha  idegené  is  a  törvény. 

 

Nem  hiányzott  más  partja  vagy  legendás  kincsek, 

nem  a  harcot  kerestem  ( zászlóm  Neptuné  volt ) 

csak  békében  hajózva  albatrosznak  intsek, 

és  vitorlát  vágytam,  mit  átölel  az  égbolt. 

 

A  víz  örök  szerelmem  ( tőle  áll  el  szavam ) 

sorsom  horgonyát  rég  a  tengerbe  vetettem 

’s  álmodozó  áramlatokra  bíztam  magam: 

kék  vásznakat  engedve  neki,  szélszívemben. 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.