Marthi Anna : Két üres zacsek

napló

Ha sétálok az utcán, akkor nem eszem eleget. Pékség előtt

a babakocsit otthagyni alvó gyerekkel azóta nem merem, 

mióta a semmi ágán filmben hazavitte egy hozzám hasonló

arcú, de gyerektelen. Maria főhős fruska pedig én vagyok,

bár könyvtáros szemüvegem nincs, de a barátnőm arcán

végre látom, hogy alapvetően az a típus lehetek, szemben

vele, ki már régen az, és tudom, nélkülük a könyvtárak

összeomlanak. Mert vannak a típus szerint férfiak is,

akik papírlapjukat nem szélben lengetik csupán, hanem

mások fejébe szórják , miután azoknak nem adatott,

álmokat vinni a vesztőhelyig, valóságos illúzorok, meg

tudják tenni, hogy irgumburgum elámulok, elárvult

magamról beismerem, kényszerképzetekkel teli életem.

                                                           

—————————————

A történet jó, vagyis jó lenne, de néhol összecsúsznak a gondolatok. Olyan, mintha időugrásban lennék…
Dolgozz rajta, Anna… ne fésüld ennyire össze a “képeket”. Figyelj a tér, és idő kapcsolatára, illetve a szétválásra. Figyelj az egyes szám, és a többes szám megfelelő használatára. Figyelj a „töltelék-szavakra”. Nem megmagyarázni kell, hanem elmesélni. Nem vers. Valóban. De az  egyéb kategória se bír el mindent …
Benned van, Anna. Sokkal több. Bontsd ki.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.01.17. @ 08:24 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak