Homályos képek 7

Illusztráció: negis_art képe

 

Az őszi eső alaposan eláztatta a földeket, sártenger szegélyezte az utat.

— Pár hűvös éjszaka és már beborít mindent a falevél — gondolta János, de hallgatott, csak ült az autóban és nézte a jegenyékkel szegélyezett hosszú utat.

Vásárolni mentek a közeli TESCO-ba. Hiába, Meggyesfalva mégiscsak kis település, ott nem tudtak megvenni mindent. Kata, az élettársa szabadnapos. A Megyei Kórház Baleseti Osztályának betegei ma nélkülözik a kedves nővért. Oldalra tekintett, Kata kényelmesen ült mellette.

— Hogy meghízott — méregette a tekintetével —, bár sohasem volt az a karcsú teremtés.

János pont ezt szerette benne, akkor… Eltűnődött.

Hogy is kezdődött?

 

Kábultan ébredt azon a reggelen. Egy mosolygós nővér tett-vett az ágya mellett.

— Jó reggelt! — mosolygott rá. — Hogy aludt a kedves beteg? — azzal fölé hajolt párnát igazítani. Ő pedig dús kebleitől alig kapott levegőt… Soha kellemesebb ébredést — gondolta.

— Hol vagyok? — kérdezte, pedig jól tudta, hiszen látta… valamire még emlékezett is.

— Kórházban alezredes úr, volt egy kis balesete — egyenesedett fel a nővér, és megigazította elszabadult hajfürtjét, majd ismét közel hajolt hozzá és tapintatosan súgta:

— Kint vár a felesége, nagyon aggódott ám, behívhatom?

— Feleségem? Nekem nincs is feleségem… — dadogta János zavartan, de őszintén.

— Akkor jó! — kacsintott rá a nővér — majd jövök nemsokára.

Azzal ajtót nyitott, s belépett Edit. Csöppet sem látszott olyan nagyon aggodalmasnak, kedves volt Jánoshoz. Már beszélt a főorvossal, mindent tudott.

— Ajjaj! — emlékezett vissza a férfi — mi mindent?

Akkor futott zátonyra a kapcsolatuk, ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Ő pedig?

Nos, be kell vallania magának, nők nélkül mit sem ért az élete. Igen, nők… mindig így volt ez.

Talán Edit a kivétel egyedüli az életében. Talán…

 

Oldalra tekintett újra. Hogy jutott ebbe a helyzetbe?

Elég hosszú az út hazáig… ahhoz elég, hogy emlékeket idézzen.

Szinte látta magát érettségi után az akkori Rendőrtiszti Főiskolán, ahonnan rövid időn belül Moszkvába került.

Milyen szép évek voltak! — mosolyog magában.

Abban az időben ott képezték ki a keleti blokk különleges ügynökeit. Sokan voltak.

Mi mindent megtanult… Csak az érdekesebbekre emlékezik. Tökéletesen tudott uralkodni a testén, arcáról aligha olvasott le bármit a kíváncsi szem és tudta, kivel, hogyan kell bánni. Férfiakkal, nőkkel egyaránt. Ez utóbbira felhívták a figyelmét mindenkinek. Csak egészségügyben dolgozókkal lehetett kapcsolatot létesíteni.

 

Mása jutott eszébe. Nagy szerelem volt, pedig akkor már otthon várta a felesége, Margit is.

Margit?

Mennyire nem kedvelte az édesanyja. Pedig az esküvő napjáig nem is tudta, hogy van egy fia Margitnak az előző házasságából. Véletlen derült ki. Anyósa a késő éjszakai pihenő alkalmával felsóhajtott:

— Jaj, mi lehet szegény kis Tamással?

— Ki az a Tamás? — kérdezte János édesanyja.

— Ki lenne? Az unokám!

— Margitnak van egy fia?

— Nem tudtad? János nem mondta?

Nem, János valóban nem mondta, azt hitte majd később, valamikor elmeséli. Akkor már elkésett vele. Talán ezért sem szerette Margitot az édesanyja, meg… nem, nem is akar erre emlékezni… de Mása, őt nagyon sajnálta.

Amikor befejezte a tanulmányait még évekig beszéltek telefonon. Otthagyott volna érte mindenkit.

Aztán nyoma veszett, hiába kereste a megbeszélt időben, senki sem vette fel a telefont, pedig már nem is a munkahelyéről hívta, érezte, hogy nem kellett volna egyszer sem. Nyilvános fülkéből telefonált neki sokáig…

Egy budapesti útja alkalmával közölte vele az akkori felettese, hogy ne hívja többé Mását, mert meghalt, számára halott, megértette? Érteni kellett.

 

Még egy kanyar volt hátra az útból és hazaérkeztek.

Katának három gyereke volt. Ketten itthon, így, késő délután. A legidősebb a lány most sem volt otthon, neki gyakran voltak programjai, olyan barátnős kimaradások, amivel ő nem sokat törődött. A két fiú sietett eléjük, gyorsan kipakoltak az autóból.

Szép családi házban laktak, pár éve költöztek ide, mindenki szerette ezt a környéket. János nem nagyon barátkozott senkivel, ha lehetősége volt rá bement a városba édesanyjához, fiához és az épp megismert valakihez… akik úgy negyedévente változtak az életében.

 

Kezet mosott a fürdőszobában, közben belepillantott a tükörbe, meglepetten látta, menyire megnőtt a szakálla. Ollót keresett, de nem találta. Majd reggel, gondolta… hiszen a szakállt nem divatból növesztette.

Leült a fotelba és elgondolkodott, hogy is alakult tovább az élete?

Ekkor csörrent meg a telefon. Rápillantott. Edit nevét látta, vajon mit akarhat, hiszen évek óta nem beszéltek…

Becsukta a nappali ajtaját és felemelte a készüléket…

 

 

       Folytatása következik

 

 

Szerző Sonkoly Éva 598 írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"

6 Komment

Hagyj üzenetet