Milyen szokatlan minden, alig vajúdott velem a ma,
eltűnt a tegnapi szülő, a múlthét egy csontig bomlott
testű furcsa szépanya. Gyorsan felejtek, csak egy éjfél
előtti perctöredék-kép dereng fel halványan fejemben,
amelyben megpattant a gondtól terhes napburok és
pillanatok alatt kifolytak abból mind a tegnapok. Nem
fáj ma semmi, az élet szép, édes-anyaságukban bíznak
az órák, újabbnál-újabb percek lelke száll belém. Most
minden jó, minden rendben, ezért is érthetetlen, miért
érzem azt, hogy sokat vár el tőlem a reggel. Maradnék
inkább délig itthon e csorba kávéscsészével kezemben,
egészen mozdulatlanul – a napszülőkhöz illő tisztelettel.
Legutóbbi módosítás: 2013.11.16. @ 06:24 :: Kőmüves Klára
