kisslaki : Tévelygő libák

– Szép kis dög, van vagy tizenöt kiló.

 

 Ahogy a kövér Lehoczki előrehajolt széken, hogy felhúzza a cipőjét, a hasa miatt nagyot nyögött. Felesége undorral nézte a kínlódását. Tehette, mert érzelmeit remekül leplezte a vastag krémpakolás az arcán.

— Aztán ha megint meglátom Bözsit a korzón kokott módra flangálni, küldd el a háztól. Tudod, nem tűrök erkölcstelenséget a házamban — folytatta az úr a korábban megkezdett beszélgetést. — Meg még valami — az ünnepekre ma hozza Kertész a libát. Tízkilóst kértem. Fizesd ki, de ne hagyd nála a visszajárót — avval búcsút intett, s kilépett az ajtón.

Már lefelé tartott a lépcsőházban, mikor eszébe jutott, hogy Kertész legutóbb is a feleségére sózott egy nyeszlett szárnyast. Úgy nézett ki, mint egy girhes divathölgy.

— Irén! — kiáltotta fel az asszonynak, aki még papucsban, becsavart hajjal, állt az ajtóban. A szétnyílt pongyolából a kíváncsi mellei is lebámultak a gazdájukkal a hang irányába.

— Ha Kertész kisebbet hoz, dobd ki libástól, és mondd meg csak neki, legközelebb Herschkovicstól rendelünk — s kilépett az utcára.

A Museumnál lóvasútra szállt, s a Kis Sörcsarnokig ment, ahol a bérháza volt. Már útközben elhatározta, hogy nincs több haladék Takónénak. Még a múlt havi bért se törleszttették.

Először bement Hlavácsnéhoz, aki átadta neki a lakóktól beszedett havibért, és beszámolt a házban történtekről.

Takóék most se fizettek. A férj sehol sem kap munkát, mert iszik, mint egy gödény. Mikor részeg, sokszor sikoltozva menekül a felesége a babával a gangra.

— Múltkor is… — Lehoczki dühös legyintéssel félbeszakította.

— Hagyja Hlavácsné, majd én elintézem — evvel becsukta maga mögött a házmesterlakás ajtaját, felment az emeletre, és becsöngetett Takóékhoz.

 

*

 

Ahogy Irén, férje távozása után becsukta az ajtót, megkönnyebbülten felsóhajtott. Rendbe hozta magát, és kibontott hajjal várta Kertészt. Kedvéért az átlátszó pongyolát vette fel, amit húsz éve vett a férje a nászéjszakára. Ezt Józsika különösen imádta. 

Bözsi már reggel elment, mert tudta, Józsi napkor kimenője van.

Kertész már egy órája ücsörgött a Zalcer kávéházban. A cekkert a kopasztott libával az asztal alá tette, nehogy a rohangáló pincér rálépjen. Végre mikor az üvegen át Lehoczkit látta a kapun kisétálni, várt egy kicsit, majd felsietett az asszonyhoz.

Már az előszobában átölelte, és szíve mélyéig meghatódott, mert Irénen az átlátszó pongyola volt. Legalább nem kell réklivel, bodrokkal pepecselni.    

Egy óra múlva Józsi felöltözött, s mielőtt még egy futó csókot váltottak volna, az asszony egy százkoronást adott Józsinak, hogy vegyen magának egy ajándékot, ami rá emlékezteti. Kertész csak hosszas kérésre gyűrte a pénzt a zsebébe.   

Irén mikor magára maradt, visszabújt az ágyba, s hamarosan az igazak álmát aludta.

 

*

 

A fáradtarcú Takóné megdermedt, mikor Lehoczki bekopogott. Hellyel kínálta, majd visszaült a kopott kanapéra a kisbaba mellé. Úgy gunnyasztott, mit egy idős asszony, pedig még a huszadik telet se látta. A gondok, a verés és az egésznapi varrás meggörnyesztette gerincét.   

— Tudja, hogy mért jöttem? — kérdezte.

— Igen, a lakbérhátralékért. De nagyságos úr, tessék várni még egy kicsit. Az uramnak munkát ígértek a Ganzban.

— Sajnálom, Takóné, de nem megy. Maga is tudja, a férje kötekedő, lump ember. Egyszer még magát is agyonveri. De nem az én házamban! Három nap haladékot kapnak a költözésre. Mondja meg az urának, addig szerezzen egy taligát, mert a házam előtt nem táborozhatnak. Sajnálom magát, már a kisbaba miatt is.

Takóné nem kezdett könyörögni, amitől Lehoczki tartott, csak némán hullottak a könnyei. Ahogy elnézte a szerencsétlen asszonyt, váratlanul, mint a villámcsapás a sötétben, újra férfinak érezte magát, ami már hónapok óta nem fordult vele elő. Mintha transzban lenne, odaült a védelemre szoruló teremtés mellé, és kezét gyengéden a vállára tette. Takóné, ahogy megérezte a férfi érintését, mintha egy kissé megnyugodott volna.

— Megmondom neki, kérem. De én mit is tehetek? A sors tán még jobban megverte a férjemet. Már a faluban is ivott, meg verekedett. Én kérleltem, változzon meg. De ő csak ígérgetett. Tavaly a komája mondta neki, hogy a bandába kubikust keresnek. Ezért feljöttünk, mert a gyerek már útban volt. De a kocsmában, itt is összeverekedett az egyik földijével. Erre kidobták a bandából.

Lehoczki, míg az asszony beszélt, elnézte a beesett arcát, és valószínűtlen csont és bőr testét. Talán azért is tűntek nagynak Takóné keblei.

Na, azért a baba nem éhezik, jut neki tej bőven — gondolta, s megpróbálta összeszedni magát, mert szinte maga is könnyezett a meghatódástól. Nyugtatólag megsimogatta az asszony mellét a blúza alatt.

Lassanként Takóné könnyei felszáradtak, s hálásan dőlt féloldalt a nagyságos úrhoz, merthogy olyan részvéttel meghallgatta. Egy kis idő után Lehoczki felemelte a babát a kanapéról. Ahogy hintáztatta, maga is mosolygott a kacarászó csecsemőn, majd betette a bölcsőbe. Most már volt hely, hogy megidézze régelmúlt férfikorát.

Mikor elköszönt a hálás asszonytól, még bement a házmesterlakásba, és lelkére kötötte Hlavácsnének, Takóékat hagyja békén.

 

*

 

Lehoczki hazafelé szinte észre se vette a körülötte zajló világot. Szíve majd kicsordult a boldogságtól. Ellágyult saját jóságától, és érezte, a mennyekben biztosan feljegyzik Takóné hálakönnyeit.

Otthon Irén is kedvesen fogadta, dacára, hogy a kínzó migrén egésznapra ágyba kényszeríttette.

— Na, Kertész milyen libát hozott? — cirógatta meg felesége arcát.

Az asszony sóbálvánnyá meredt. Arról teljesen elfelejtkezett! Egyáltalán elhozta Józsi? Persze, ők őrültek, mással voltak elfoglalva. Hirtelen végigsimított a homlokán, de most tényleg a rosszulléttől. 

— Igen, de alig volt hét kiló, és erre kidobtam… és…

Ekkor megszólalt a bejárati csengő. Irén kiszaladt ajtót nyitni. A küszöbön a Zalcer pincére állt, és átnyújtott egy libát.  

— Kertész úr felejtette nálunk az asztal alatt. És mert rajta volt Lehoczki úr címe, átküldtek vele ide.

Irén megköszönte, s a kezébe nyomott egy koronát. Miközben a konyhába vitte a libát, addig agya járt, mint a villám, mit is mondjon? Mikor visszaért, mindent egy lapra tett fel.

— Bocsáss meg, drágám, igaz, nagy marha ez a Kertész, de azért mégse annyira, hogy elveszítsen egy kuncsaftot. Amikor megmondtam neki, hogy ezután Herschkovicstól veszünk, hazament és hozott egy másikat.

Lehoczki kiment a konyhába. Kíváncsian nézegette a hizlalt szárnyast.

— Szép kis dög, van vagy tizenöt kiló.

Azért nem értette, hogy mit keresett a liba az asztal alatt a kávéházban? De inkább gyorsan másra gondolt. Például Takónéra, akihez jövőhónapban újra elmegy a házbérért. 

Legutóbbi módosítás: 2013.11.01. @ 15:58 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de