Péter Erika : Kísérlet

( Részlet a készülő regényemből)

 

 

 

 

Zaklatottan rohant fel az emeletre. Majdnem fellökte a megrakott tálcával közeledő pincért.

A bejáratot nyitó kártyát hol az egyik, hol a másik végénél dugdosta a nyílásba. Ide-oda forgatta, mire nagy nehezen sikerült kinyitnia az ajtót. Körülnézett a szobában, de nem talált semmilyen alkalmas helyet. A gyönyörű csillárt – ki tudja miért – nem érezte megfelelőnek, és éppúgy, mint az erkélyt, azt is túl alacsonynak találta. Az udvarról egyébként is megláthatta volna valaki.

 

Bement a fürdőszobába s elővette a frottírtörölközőket. Szép, hófehérek voltak, csak a szálloda emblémája vöröslött rajtuk. Jó erősen összecsomózott kettőt, majd bevitte a szobából az egyetlen puffot.  Ráállt, de még így, pipiskedve is alig érte el a zuhanyrózsát tartó fényes nikkelcső tetejét.

Ahogy felnézett, a fürdőszoba tükörében meglátta magát. Még mindig az a fürdőruha volt rajta, mint délelőtt a tengerparton. Nézte a tükörképét. Elképzelte, hogy milyen lesz ez az arc, amikor majd rátalálnak. Ettől még szomorúbbá vált. A törölközőket előbb a nyakára csavarta, azután az U alakú cső tetejére kötötte rá.  Belebújtatta a fejét. Tudatában volt minden egyes mozdulatának.  Előbb a fiára, azután a férjére gondolt.

– Vajon miért nem kiáltott segítségért, amikor a hullámok már átcsaptak a feje fölött és arra kérte őt, hogy segítsen, mert nem bírja tovább? Talán így akart megszabadulni tőle? –  Ez utóbbi gondolat csupán egy percig merült fel benne. „ Nem, az lehetetlen! Ő túl gyönge az ilyesmihez! Nem szeret már, csak megszokott, mint bármi mást, hiszen olyan erősen kötődik minden tárgyhoz és olyan nehezen változtat apró dolgokon is. Nagyon utálná a válási ceremóniát.” – állapította meg, és ez erőt adott neki.

„Mire visszaér, már túl leszek mindenen”, – gondolta és kirúgta a puffot maga alól.

Hallotta, hogy a nyakában lüktet a szíve, érezte, ahogy összenyomja torkát a hurok.

Pár perccel később a törölközők lecsúsztak a vason s ő a zuhanyozó kövére esett. 

A harmadszori sikertelen kísérlet után feladta.

Visszavitte a puffot a helyére, kigubancolta a törölközőket és lezuhanyozott.

 

Miután rendbe szedte magát, belenézett a tükörbe. Hangosan, csúfondárosan nevetett önmagán. Ugyanaz az arc nézett vissza rá, mint fél órával ezelőtt, csak kissé fáradtabban.

Egészen közel volt mindenhez, de nem ért el semmit.

 

Kinn besötétedett. Lesétált a recepcióra. Leült a bejárattal szemben egy karosszékbe. Ott várt a nyüzsgő, mókázó tömegben, amíg a férje meg nem érkezett.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Péter Erika
Szerző Péter Erika 556 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/