Győri Irén : Egy fenséges isteni leszármazott emlékiratából 2.

Regina színre lép

 

Nem éreztem túl nagy érdeklődést, de ezt most betudom a kánikulának, tudom, el vagytok foglalva, s mivel én is legszívesebben szunyókálással, pihenéssel és szórakozással töltöm fenséges napjaim, így megértelek titeket. Hiszen rátok még kemény munka is vár. Tudom, köztetek vannak azok a fáradhatatlan cselekvők, akik népemet szeretettel dédelgetitek. Hát ezért folytatom. Minden akaratommal és tudásommal azon leszek, hogy minél jobban ismerjétek meg népemet, és minél jobb életünk legyen. Ugye, belátjátok, egy uralkodónak első és legfontosabb feladata az, ha mindent megtesz ennek érdekében. Mivel ti szeretettel teszitek a dolgotokat, az nektek, és felséges magamnak is csak sikerrel zárulhat.

Azt mondtam, emlékeimet vetem, azaz vettetem papírra, mert egy igazi uralkodó az nem körmöl saját maga. Hát én is elnyújtózkodom kényelmes pamlagomon, vagy éppen a királyi hálószobám kényelmében. Ide egy nehezen megközelíthető csigalépcső vezet, amit nagyon szeretek. Itt nagyon jó gondolatok jutnak az eszembe. Hűséges alattvalóm ilyesmikre szokta mondani, „Nagyszerű felség, briliáns gondolatok”.

Ezt a helyet soha nem osztom meg senkivel. De mint mindenütt az életben, nálunk is vannak gubancok. Vendég érkezett birodalmamba. Mindenki kedvesen fogadta. Én kimentettem magam, egy egyszerű vendégeskedéshez nincs szükség az uralkodó jelenlétére, gondoltam és távoztam.

Hát képzeljétek el, amikor visszatértem, a látogató becuccolt az én szentéjembe. Képes volt a dolgozószobámat elfoglalni. Nagyon csúnyán néztem kedves belső szolgámra, aki jelezte, hogy kicsit legyek türelemmel, mert nem akar háborút. Na, attól, a szótól, hogy háború, engem még a hideg is kilel. Azért nem hagytam magam, van bennem egy adag rosszindulat is, így a kalapját bizony nem vettem észre, és hát a szépséges virágos kalapot én agyonnyomtam, vagyis bizony laposra feküdtem. Bajszom alatt sunyin somolyogva lestem a hatást. Na, az nem is váratott magára. Békeszerető uralkodó vagyok, s ha konfliktus adódik én saját kezűleg és azonnal büntetek. Ebben az esetben ezt láttam azonnali jó ötletnek. Erre jó anyám tanított. Hát az anyai trükk bevált. Azóta az a becses látogató tiszteletben tartja szentélyemet.

Egyszer pedig a palotaőrség egyik tagja szenvedte el a fenyítést. Még ma is ferde szemmel néz rám, ha véletlenül találkozunk. Igaz, én is csúnyán nézek, és kibújik belőlem a tigris, és keményen arcul csapom. Tudom egyetlen szerencsém, na, nem a fenséges személyem, hanem a kíséretem. Kíséretem jelenlétében mégse lehet engem sértegetni. Még szerencse, ha nem így lenne, hova lenne a világ.

A télen történt.

Elmesélem!

Télen mindig vastag, meleg palástban járok, nem nagyon szeretem a telet, mert az őseim valahol délen még hírből sem ismerték a zord zimankót, na de térjek vissza a palástomhoz. Bizony az vastag és hosszú. Nagyon kell vigyáznom, hogy felséges lábammal ne lépjek rá véletlenül se, mert egy botladozó uralkodó? Na, nem!

Szóval, akkor éppen kíséretem nélkül vonultam, és egy csomó havat zúdított rám ellenségem. Mondhatom orvtámadás volt személyem ellen! Palástom nemes bundája összefagyott, tele lettem fagyott hó gubancokkal, és az arcátlan még gúnyosan vihogott is hozzá! Tudta, hogy a személyzet eltávolítása nem tartozik királyi kötelességeim közé. Azt viszont már közölte velem, hogy ő megtanítana rendesen dolgozni, mert én csak kihasználom a körülöttem élőket. Hogy én magam körül mindenkit buta alattvalóként kezelek, bezzeg ő! Persze, látom, amikor szeretett szolgám kint jár, akkor milyen alázatosan fogadja. Kézcsók, meghajlás, bókolás, és nekem soha nem adja meg a tiszteletet. Anyám azt mondta, az ő családja és a mi családunk ősidők óta ellenségek. Miért nem lehet már azt a nagy ellentétet neki elfeledni. Igaz, én is kezdhetném! De hát egy uralkodó mégse kezdeményezhet. Legfeljebb ritkábban ütöm nyakon! Na!

 

Valami fontos személy érkezett, mert a csilingelés nem akar abbamaradni. Ha becses birodalmunkat nemes, vagy fontos személy látogatja meg, akkor szokták ezt a nemszeretem hangzavart produkálni. Mint már mondtam, vájt fülű lévén, én csak a csendre és nyugalomra vágyom. Nem szeretem a csinnadrattákat. Elég azt hallani tavasszal, amikor a termékenységi ünnepeink zajlanak, akkor én magam is beleveszek a nagy dáridóba. Akkor kiengedem hangom, de hát mindezt meg kell érteni. Akkor alattvalóim fogják be a fülüket. Na, az meg az ő bajuk.

Most pedig megérkezett az egyáltalán nem szeretett udvari orvosom. Legkedvesebb alattvalóm megint túlbuzgóságban szenved, mert az esedékes (általa fontos negyedéves) egészségellenőrzés ideje elérkezett. Kiállhatatlan az udvari orvos. Mindig mosolyog, gügyög, és biztosít.

„Gyönyörű vagy Felség, nem fog fájni!”

Utálom, mert hazudik! Igenis fáj, ha felséges hasikámat, alaposan megdögönyözi, és megnézi, hogy a belső szerveim karban vannak e tartva. Tudhatná! Hiszen szeretett szolgám nem feledékeny és rendesen beadja ilyen-olyan trükkel a gyógyszereimet. „Nem szeretné, ha a túlzott tisztasági mániám gondot okozna a beleimben.” Az utóbbi vizsgálatnál is amint nagyban tapogatta a hasam én csak el akartam tolni a kezét, de sikerült alaposan belemélyeszteni a körmömet. Akkor már megbántam, mert szegény szolgám azt mondta.

„Bocsánat Doktor úr, Felségnek ma rossz napja van, hiszen ismeri ön, tudja milyen engedelmesen szót szokott fogadni.”

Igen szeretett szolgámért mindent! De hát az én idegeim sem nyúlnak a végtelenségig. Most jön a szájam vizsgálata. Mindég arra kíváncsi milyenek a fogaim, hát bizony élesek és szépek! Ezt zsenge ifjúságomban nagyon nem szerettem! A múltkor megszúrta fenséges pofacsontomat egy halszálka, ez később gondot okozott. Akkor is jött az orvos, és az állam alatti részt felvágta. Utáltam érte, de rájöttem, a beavatkozás után megszűnt az a borzalmas fejfájás, lüktetés, ami addig gyötört, azóta többre tartom az orvost. Már-már tisztelem, de az biztos, hogy szeretni nem fogom! Most a bajszom nem tetszik neki, azt magyarázta, hogy vitaminban gazdag ételeket kell fogyasztanom. Főleg marhamájat. Ebben egyetértek vele, de egyre kevesebb a marhamáj, és egyre drágábban mérik. Még felséges jómagam is elborzadok, néha milyen sokba kerül az egészséges táplálkozás.

Szakácsom bevezette a reformétkezést, így egyre ritkábban étkezem nyers ételt, mindent párolnak. Néha már a könyökömön jön ki. A múltkor se volt kedvem párolt csirkét enni, kimentem a konyhába és jól megdézsmáltam szeretett szolgám sárgaborsó főzelékét. Hát persze, hogy rajtakapott! Megint pironkodhattam. Akkor megbeszéltem vele, hogy kevesebb csirkével is beérem, ha ad mellé egy nagyadag sárgaborsót, vagy krumplipürét, de még a spenótot is szívesen megeszem. Azt mondta, „de hát Felség, az nem uralkodói étel!” Akkor kiharcoltam, hogy az uralkodó is kapjon spenótot.

 

Nagy nap volt nálunk a minap. Udvartartásom elhatározta, hogy eljött az ideje a házasodásnak. Nem csak olyan futó kapcsolatok fogják életemet kitölteni, hanem családot alapítok. Ez rossz az uralkodásban, mindig mások döntik el, hogy mikor mit tegyek. Mikor mit akarjak. De hát ezek az etikett szabályai…   

Kinéztek nekem egy nagyon szép nemes kisasszonyt, ő is az istenektől eredezteti magát. Nagy felfordulást okozott számomra, hogy ezután meg kell osztanom mindenemet Reginával, mert ez a neve a kisasszonynak. Még el se vettem feleségül, máris királynő! Regina gyönyörű, csak még nagyon fiatal. Most egy ideig vigyázhatok rá, és udvarolhatok neki, de vele nagyon finoman kell bánni. Ugye egy uralkodó élete párját nem verheti meg, nem birkózhatja le, nem ugorhat rá a fogócska hevében. Magam is imádom Reginát, de azt nem tudom megszokni, hogy én kapjak egy apró királynőtől pofont, amit vissza se adhatok. Mert a pofont, azt gyakran osztogatja. Igaz, utána odabújik hozzám, és suttog a fülembe, meg időnként készségesen átengedi a kis plüss egerét, hogy én is játsszak vele. De én már régen igazi egerekkel játszom. Azt, amit vadászatnak hívnak, én nagyon szeretem, csak ezt még Regina nem tudja. Azt sem, hogy egereken kívül még madarakra is szoktam vadászni, amit egész udvartartásom keményen helytelenít. Ilyen vadászatok alkalmával szoktam az őseim emlékére nyersen elfogyasztani zsákmányomat, ebből még nem engedtem!

Őseim tisztelete nekem mindennél fontosabb. Még az uralkodást is hagynám a csudába, ha választanom kellene, hogy lemondjak a trónról, vagy az ősi szokásokról. Azt hiszem, inkább elmennék vadmacskának!

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Adminguru
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!