Marthi Anna : Le-fel

 

 

Le-fel szaladó gondolatok,

engedjetek megnyugodni.

Bíbor ajkadon játszanék,

csenddé szippant nyelved.

Mellkas hegyén szíved hava.

Két létra közt merszed billeg,

ahonnan közelről süt a nap.

Bennem érinthető e közelség,

hajamba túrom két kezed,

arcom mécsvilágod lengi be;

az éjből kiszakadó pironkodás

hajnallá bont horizont-éles

testben testesülő szőke fényt.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.06.01. @ 21:56 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak