Vajon hány éve nem látták egymást? Már a legnagyobb jóindulattal sem tudta felbecsülni. Bandi örült Saci felbukkanásának, percekig nézte. Kilépett a konyhába, két tojásból rántottát csinált, a spájzban megfejte a tehenet, majd – hogy szüleit ne zavarja -, az ablakon kilépve, a falról lépett be göndörödő valamikorijához.
Nem bírták megenni! Papa is, mama is felébredtek.
Előbb túrabakancsot húztak, és körbejárták egykori magához képest megsokszorozódott méretű Sacit. Dundi lett, csillogott a bőre, hármójuknál négyszerte többet nyomhatott. Aztán a sok szótlanság után – a látogatás immáron ötödik percében -, nagyujjon harapta magát. Különben is hamar esteledett, fél hat körül járt.
Saci, körberetikülözött oldaláról mindegyiküknek előkapott egy-egy meghívót, és szétadományozta. A szabadesésnél gyorsabb függőleges közlekedés nincs, ezért kézen fogott mindenkit, és mosolygós rántással, épp a zebrára huppantak.
– Igen, indulunk – ez volt a társalgás első mondata – megharaphatom a füledet Bandi?
A nemleges válasz előtt, már ott is hagyta foglenyomatát, és az előállt gépkocsikonvoj felvezető motorosa mögöttijébe tessékelte őket. Bandi mamáját, aki kora esti sziesztáját, konyhakötényben igyekezett, lelkiismerettel végrehajtani, papáját is, aki a műhelyben használt, nem makulátlan munkanadrágban feszített, mezítelen felsőtesttel.
– Megyünk bulizni!
– Jaj de jó, jaj de jó!
Tört ki az elvárt üdvrivalgás. Csak Bandi kókadt csendesebbre.
„Én inkább megennék még egy negyed paradicsomfelet, fél pohár vízzel és átaludnám a kora estet!”
Mire kimondhatta volna, Saci, mint egy kölyökkutyát vágta be, egy tizenhat méter hosszú, repülőgép belsejű, limo iszonyatba a konvoj közepén. Bandi elordította magát.
– Félek a repüléstől, utálom a stewardesseket, és ki akarok szállni! Ejtőernyő van?
– Ugyan már, üntyöm-püntyöm, most az enyém leszel.
A sofőr mögött megnyomott valamit, amitől az, egyszemélyes zárkába került. Hátul minden összecsúszott, és egy hatalmas franciaággyá lett.
– Na ne hülyéskedj, én nem kérek most hajmeresztést!
Próbálkozott Bandi, de az esti utazás harmadik napján, ez a mondat már elveszítette meggyőző erejét. Saci úgy tekerte körül őt magával, mint egy nagyon hosszú nadrágszíj.
– Egye fene, ennél rosszabb se legyen, ha már muszáj, akkor zenéljünk – gondolta.
A baj akkor kezdődött, mikor a móka befejezése után nagyjából másfél nappal – de még mindig a kora esti órákban -, a következő göngyölgés gondolata is megfogant az elkerekedett vonalú, piros cipellős leányzóban. Ez így ment öt teljes napon át, azon az estén. Mígnem egy teljesen ismeretlen rezidencia előtt, a huszonkét kocsiból álló konvoj – egyel több mint huszonegy -, megállt.
– Landoltunk, szólhatsz a pilótának és kiereszt.
Kacsintott körkörös hájbájából a gyönyörfaló leányzó.
– Értem, meg vagyok zsarolva! Egye fene, cibáld meg a fülemet, csak kerüljek már ki innen!
Aztán az otthonkát viselő, megnagyobbodott Saci, egy lapos tetejű, dupla minigarzon belterületére cseppentett mindenkit, ahol már harmincheten várták őket.
A szülők rendkívül jól érezték magukat. Saci pedig, a kredenc egyik polcán berendezett egy – csak nekik, csak együtt -, zúzda-csúzdát.
Bandi elmenekült, mire újra körbe mosolyoghatta volna a szépséges gombóclény lány, akinek az újra megjelenésétől, már egyáltalán nem volt elragadtatva. Kitódult a tizenöt négyzetméteres – gyűlésteremnek használt – szobából a negyven tagú bulizni vágyó küldöttség. Nyerítettek örömükben, és már a konvoj hossza sem volt a megmérhetőség határain belül. Mikor az est beálltakor – úgy egy héttel az otthonról eljövésük után -, végre négy újabb napon át utazva, egy ismeretlen város, legismertebb mulatója előtt meg nem álltak. Döngött a zene és csokornyakkendős, frakkos mosolygósok sorfala között be is vonultak. A főpincér kilépett közülük, kamerájával körbe káderezte az érkezőket.
– Mulassanak jól tisztelt mindnyájuk, ételt és egyebet, az igen tisztelt Sacika, negyven évre előre kifizette. Uram, maga menjen és rendezze a taxisofőrrel a számlát!
Szólt Bandinak, aki kétségbeesésében – mivel nem volt nála pénz -, a zsebében mindenkor ott lapuló, piros gyökérgyűjteményét volt kénytelen odaáldozni.
Egy életen át gyűjtötte, fájt a szíve, a feje még annál is jobban.
– Pingvin-főcsápos – pottyantotta a pincér felé -, szüntesse meg a zajt!
– Azt nem lehet kérem, mulatni fognak, ha jól tudom, talán fél éven át.
– Nem kérem, én reggelig, ami ez esetben teljes fél évet fog tartani, aludni szeretnék, egy csendes szobát kérek csak.
A főpincér elmosolyodott, és bénultsága után hatalmas csíkozottra vicsorított fogakkal sziszegte.
– Nincs zajtalan rész! Ez nem olyan hely!
– Pince van?
– Nézze kérem, én nem vagyok Albert, maga sem tizedes, de azért jegyezze meg, gyönyörű pincéink vannak!
– Nos kérem, olyan is van, ami mélyebben van a többinél?
– Ismétlem, gyönyörű – mustár zöld penésszel bélelt – pincéink vannak.
– A legmélyebbet kérném! Mibe kerül?
– Magának semmibe. Itt mindent, az ilyen dőlt betűs kívánságokat is, amelyeket csak ajtó-kukucskálón keresztül vagyok hajlandó megnézni, Sacika fizet. Hegedűvonót visz magával?
– Én semmit nem vinnék, csak egy loncsos matracot, fél pohár vizet és négy, öt szem aszalt szőlőt.
– Jaj Bandikám, most hallom micsoda cselt szősz ellenem! Itt akarsz hagyni? Megyek én is!
– Mondd, tudsz te hallgatni?
– Nem! Csak beszélni tudok!
– Szeretnél lefogyni?
– Egyáltalán nem. Eszem ágában sincs! Nyomom magamba a paradicsomot, káposztát, uborkát, spenótot.
– És ha azt mondom, hogy nem kellesz?
– Most megfogtál… Ezek a csokrozott nyakkendősök meg ne hallják ezeket!
– Aludni akarok! Reggelig teljes fél éved van, hogy lefogyj! Rendelj egy szalonna táblákkal teli konténert, és eszegesd, ne maradjon belőle egy falat sem!
– Hallottam a módszeredről, de attól félek, elfogyok ennyi fogyasztástól…
– Olyanra még nem volt példa kedves. Na, menjünk hajcsikázni!
Bandi aludt, Saci tömte magába a szalonna bő harapású darabjait. A biztonság kedvéért, minden tizedik falat után megevett egy hagymát is. Aztán, valami távoli hang elkezdte játszani – első hangzásra – a Törpe induló hajszálra azonos mását. Bandi felordított.
– Nem megmondtam, hogy ne zenéljen senki! Aludni akarok! Különben is a pince… – körülnézett – Milyen pince, semmilyen pince! Miért kell nekem ilyen hülye ébresztő dallamokat rakni a telefonomba? De jó, hogy eltűnt ez a sárgába öltözött, többszörös leányzó. Kutyára tátott szájút álmodtam! Olyan vagyok, mint aki hetek óta nem aludt, és egy konvoj vitte magával jobbra, balra. Tökéletesen ilyet álmodtam. Nem szeretem a zöld, repülő lufikat. Szerencsém volt, róluk is álmodhattam volna…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Boér Péter Pál
