Neonfény pislákolt a sarkon, valami fodrász.
Novemberben a szerelemt?l végignyalt utcán.
A biztos identitás csökkenti a hanyag testtartást.
Az egész világot, kibonthatnám onnan.
Szemükben engedtek üdülni, kopogó karcsúságok.
Költségvetésen felüli szerepet játszok.
Füstöltek a falak, g?zök, párák, hangok hallanak.
Árulkodnak a homlokzatok, kiadnak minket.
Mint átlátszó paraván a szép öltöz?t,
Éhes tekinteteknek.
Senki nem ma hal, meg nem is bicikli.
Egyre korábban akarnak gyermekek cicizni.
Szilárdat a folytonos mozgás, darabokra töri.
Inkább csak gumikacsán, a felszínen nevetnek,
Mint hogy léket kapjon hatalmas hajójuk a parlamenten.
A kettes villamos elszállt csókolózói a holddal.
Aztán elszívtak egy cigit, ahol dal van.
Szemtelenül még a ráktól sem féltek.
Aludni együtt aztán hazatértek.
Ahogy mi is – fogtok nemsokára.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Bánfi Ferenc
