Mondom hát magamnak: nincs időd – ilyen nincs.
Ború száll a kertek felett, rozoga szív álldogál.
Bántja a fény fejem, az egyedüllét ostromol.
Nem kapálódzik sok levél a fán, csak lehull.
Romba döntött képzelgéseket sodor a vágy,
riadtan válik vágytalanná, gyógyítóként jön,
borzolt fejfák homlokáról a hír: neveletlenek.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.01. @ 09:16 :: Marthi Anna