Kovács Ilon : Morzsa buli

a bajai találkozóra *

 

A százéves zsinagóga nehéz faajtajának zárjából a kulcsot a kapus ki sem vette, amikor a fal apró földközeli lyukaiból mozgékony szürke négylábúak szaladtak elő. Kitágult orrlyukkal szimatoltak a számukra túlélést jelentő élelem irányába. A tetthely előtt fél méterrel a mindig korábban érkező elhízott Főnök két hátsó lábára támaszkodva, első lábait feltartva jelezte:

— Állj!

A szürkeségek hosszan csúszva megálltak.

— Csak ne olyan hevesen! A tor, mely közel sem nevezhető lakomának, csak egy szerény morzsa buli. Majd a megbeszélés után.

— Pintyőkém — szólt nyájasan a Főnök a mellette pislogó zselés szőrű egérkéhez. — Te fogod a létszámot ellenőrizni. Sorolod a neveket, és halljam az eseményeket. Kivel mi történt a legutóbbi találkozás óta. Csak röviden!

— Sára! — cincogta csicseregve a kedvenc.

— Sajtbemutatón voltam. Amíg arról beszéltek hogyan készítik, én remekül szórakoztam a sajtban. Sikerült mutatós lyukakat fúrnom. Annyira belemerültem a gondtalan habzsolásba, hogy az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnöm a szeletelő kés elől, de megúsztam.

— Mezei Mici!

— Utcabálon voltam! — kezdte a beszámolót a dundi Mici. — Az volt az igazi! Remek zöldségek voltak. Ti nem is álmodtok olyan finomságokat. Be is spájzoltam rendesen.

— Fáncsi!

— Te hogy nézel ki? — kérdezték szinte egyszerre.

— Sajnos betévedtem, egy kísérleti laboratóriumba, és belenyaltam egy tégelybe.  Elaludtam, és mire felébredtem, egy fehér egér nézett rám, eltelt egy kis idő mire rájöttem, hogy egy tükör előtt állok. A szertől kifehéredtem. Azóta mindig viszket a bőröm, és a farkincám. Szörnyű egy egérsors.

— Te szegény — sopánkodott Pintyőke, de már szólította is a következőt. — Pipi!

— Nagyon oda vagyok, a Régi könyvek szobájában voltam, és valaki az asztalon hagyott egy finom igazi bőrkötetes térképet. Már éppen javában lakmároztam, amikor a szobafelelős visszajött, és egy gyors mozdulattal összecsukta a nehéz könyvet, én pedig benne maradtam.  Két napig rágtam át magam Tolnán-Baranyán mire napvilágra kerültem. Mondanom se kell, hogy az ékszerrel díszített fogamat benne is hagytam. Most mehetek a fogdoktorhoz.

— Áron!

— Késni fog — szólt Mici. — Tudjátok, szemüveget kellene neki hordani, de olyan hiú, hogy kontaktlencsét használ. Azt gondolta már az sem kell neki, és kivette. Nem ment két szobahosszat, amikor ráfutott egy ragasztós csapdára. Most attól próbál megszabadulni, ha sikerül, még ideér.

— Rémes, hogy veletek mi minden történik! — szólt a Főnök. — Pedig mennyit mondom, hogy vigyázzatok. Ki következik, Pintyőkém?

— Következne — mondta Pintyőke —, de nincs itt.

— Kicsoda?

— Hát Samu! Elment hosszú hétvégére.

— Hova? — kérdezte a díszes társaság.

— Beköltözött egy lakóbuszba, és azt levitték a tengerpartra, csak Samu nem halotta, amikor mondták. Mindig imádta a Camping buszait, most ráfázott. A lakókocsi egész nyáron, a kavicsos tengerparton lesz. Kész szerencse, ha túléli ezt a forró nyarat.

— Tovább — intett idegesen a Főnök —, éhes vagyok, és lassan haladunk.

— Dani! Mi van rajtad?

— Az úgy történt, hogy elaludtam. Tudjátok én a Zöld Natúrbolt mellett lakom, pontosabban a Natúrboltban. Mindig nagyon finom magvakat találok. Ezt a BIÓ divatot nekem találták ki. Ebéd után éppen az alsó polcon szundikáltam, amikor a hátamon éreztem, hogy valami szőrös pamacs megérint. Beljebb húzódtam, és később láttam, hogy festették a polcot, ez a zöld csík az újonnan festett polc színe.

— Ne aggódj, Dani, egy két hét, és ha gyakran fekszel a hátadon, lekopik – nyugtatta Fáncsi.

— Kedves vagy, Fáncsi, megnyugtattál.

— Semmi kokettálás! Tóni, te következel — vette át a szót a Főnök.

— Már nem vagyok magányos — kezdte Tóni —, van nekem egy Lilikém!

— Ó, mesélj, te szívtipró! — cincogta türelmetlenül Dani.

— Egy társkereső oldalon láttam meg. Lili felrakott egy képet, és azonnal megtetszett!

— Miért, mi volt a képen?

— Pont egy kolbászvéget majszolt, és csak úgy csillogtak a szemei. Tudjátok, ő egy mészárszék raktárában lakik, illetve most már mindketten ott fészkelünk.

— A mázlista — szólt közbe a mindig éhes Sára.

— Utolsóként Hédi jön! Miért vagy így lefogyva, Hédikém?

— Képzeljétek, el kell költöznöm a villából. Új bejárónőt szerződtetett az ügyvédnő, ahol lakom. Belenéztem a szerződésébe, amit az íróasztalon hagytak. Úgy hívják, hogy higiéniai asszisztens. Ez úgy takarít, hogy sehol egy morzsa, sehol egy szem müzli, egy almahéj. Nem bírom sokáig! Gondoltam, beköltözöm ide a zsinagógába. Annyi ember jár ide, hátha leesik valami.

  — No, erről van szó – vette át a szót a Főnök. — Egérkéim, itt valami furcsa összejövetel lehetett. Néhány sajtos tallért találtuk közvetlenül Robert Merle könyvei mellett, pogácsadarabokat az öreg Jókai kötetek előtt. Krúdy Szinbád-ja közelében pedig kolbászhéjat. Gyanítom, itt valami éhenkórász tollforgatók, vagy újabb kifejezéssel élve, klaviatúra koptatok lehettek.

 Az egerek képéről lehervadt a mosoly, már kopogott a szemük az éhségtől.

 — Azért találtam valamit. Van itt egy Serfőző, vagy Borfőző Attila kötet, nem tudom, ki lehet, de nem is érdekel. Jó ember lehet, mert egy félig tele poharat hagyott itt, finom rozéval.

 — Akkor, kedves templom, vagy zsinagóga egerei — szólt Pintyőke —, kiosztom a szívószálakat, és igyunk ennek az Attilának az egészségére, no meg a mi egészségünkre!

 

Legutóbb szerkesztette - Kovács Ilon
Szerző Kovács Ilon 71 Írás
Dunaparti városban élek. Érdekel a világ, és ami benne történik. Szeretek itt olvasgatni, és ha kedvem van írogatok is.