Marthi Anna : Szarkalábak

Vers Kőmüves Klárának

 

Horizont. Anyaföld fejpántja.

Szaturnusz hullahoppkarikája.

A Nap glóriája immár Klára.

 

Béklyóinkból kicsúszunk könnyen,

ha erre száguld a fény. Igaz is,

egy pillanat örökbe nőtten izzik.

 

Hanyag megalkuvás az élet?

Isten szívéhez csendesedő az út.

Nesztelen. Kikapcsolva az agy.

 

Imák virágozzák fel. Itt a hang

harangvirág, szarkaláb vékony,

szép, szelíd, békés mint az est.

 

Szerintem ki az Úr lábnyomán jár,

kitalálni se rest megidézni őt, csak

úgy, váratlanul a semmiben időz.

Legutóbbi módosítás: 2012.09.14. @ 06:47 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak