Csak nevetsz, gúnyolódsz mindenen,
ami vagyok,
Te mindenem.
Zsugorfólia lettem a kezed között,
ráncosra ny?ttek a gy?rött napok.
Tátogsz, a szemed mereszted,
elégedetlenül forgatod,
mert nem találom
a szószennyládában a megfelel?,
idevaló választ,
homlokom kínperceket izzad,
a medd? er?feszítés fáraszt,
látom, hogy beszélsz,
de a mondatok értelmetlenül,
koppanva hullanak a hátam mögött,
mint a száraz kecskeszar,
várok, a tátongó üreg
hátha egyszer kiürül,
és megszólal valami végre ott belül.