Csak nevetsz, gúnyolódsz mindenen, ami vagyok, Te mindenem. Zsugorfólia lettem a kezed között, ráncosra ny?ttek a gy?rött napok. Tátogsz, a szemed mereszted, elégedetlenül forgatod, mert nem találom a szószennyládában a megfelel?, idevaló választ, homlokom kínperceket izzad, a medd? er?feszítés fáraszt, látom, hogy beszélsz, de a mondatok értelmetlenül, koppanva hullanak a hátam mögött, mint a száraz kecskeszar, várok, a tátongó üreg hátha egyszer kiürül, és megszólal valami végre ott belül.