Bakkné Szentesi Csilla : Korai epilógus

Fotó: a Facebookról

Szeress a fényben,
jeges sötétben,
a földön,
s ha már
nem vagyok.
Kihunyt parázsban,
egy apró ráncban,
homlokod mögött
bent lakom.

Minden szigetnek,
folyónak, hegynek,
földje s a partja
én vagyok.
Csendes magányban,
tömegben, lázban,
de mosolyodban is
ott bújok.

Szeretlek fényben,
jeges sötétben,
a földön,
s ha már
nem vagyok.
A lét csupán álca,
törékeny pálca,
mi Isten kezében
kihajthatott.

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.