Csillag Endre : Egy predátor emlékei

Beül a most is burjánzó páfrányok közé. Ez egy kitűnő leshely.

 

Lucifer, a környék domináns kandúrja, a széthullott család szemefénye csúnya véget ért, de gáláns és halálos kalandokban bővelkedő életet tudhatott maga mögött. Talált macska volt. Ez azt jelenti, ő talált rá kóbor kiscica korában György uram családjára, amikor az még nem zilálódott széjjel. Az állatszerető „gazduram” mindjárt pártfogásába vette a „lelencet”. Örült a játékos, koromfekete cicának a ház népének apraja, nagyja. Luckó — ahogy a gyerekek becézték —, szépen gyarapodott. Nem nézték ezt jó szemmel a környék kerítés nélküli házainak őrzői, a német juhászok. El is kapták az ördögfiókát olyannyira, hogy őkelme állatorvoshoz került, műtétre: roncsolódott máját vissza kellett operálni az aszfaltról, rendeltetés szerinti helyére. György a földön aludt pár napig a műtött macskával. Ezért-e, vagy, mert a macskáknak tényleg hét lelkük van, Lucifer csodák csodájára felépült. Szomorú kalandjait mellőzendő, csupán egy autós balesete érdemel megkülönbözetett említést, amikor egy teherautó elütötte. Ezt is túlélte.

      Felhőtlen ifjúságát beárnyékolták „bűntettei”: elkapdosta az eresz alatt „szocpollal” költő, gyanútlan fecskéket, akiknek a gyanakvását elaltatta a gazda irántuk is megnyilvánuló, gondoskodó szeretete. Belekontárkodott az összkomfortos akvárium gondozásába: az üvegmedence faliról nem csak az algákat kaparta le, hanem puszta véletlenségből hal is akadt a karmára. Mi tagadás, a majdani nagy vadász lopott is a konyháról, noha erre semmi szüksége nem volt. Mindez azonban bocsánatos bűnnek számított.

      Legnagyobb ifjúkori balesete azonban az volt, amikor a gazdi elvált gazdinétől. Ekkor került csak igazán a cicus ebek harmincadjára. Odalett a szertett ház, gazdistól együtt. Volt, hogy a válóok szüleinek a tanyáján portyázgatott, ahol alapos leckét vehetett vadászatból: mezei egerek, patkányok, különféle madarak kerültek a terítékére. Nagy bánatára a gazdinak másik, szőke dédelgetni valója akadt. Lucifer, a magányos vadász nagyon számkivetettnek érezte magát. Nem tudta felfogni, mi történik körülötte.

      A tél beálltával kiállt Lucifer szekerének rúdja a tanyáról. György és az új kedves beköltözött a városba, és oda vitte a macskáját is. Az új hely Györgynek nem tűnt idegennek, Lucifernek annál inkább. Be kellett tagozódnia az utca, a kerület területileg felosztott macska-társadalmába. Tépetten, verzetten, véresen érkezett haza az ismerkedési estékről, amelyeket vereségekkel, majd győzelmekkel ugyancsak túlélt. A szőre kifényesedett a főtt farhátas lakomák és a gondos mosakodások nyomán. Csoda-e, ha a vonzó macskalegény — hithű muzulmánként —, jelentős létszámú háremet tudhatott hamarosan a magáénak? Az „új” gazdi szaga hasonlított a régiére. Az “új” gazdiné jól főzött rá. A “pótgazdi” katonai zöldre festett, patent szolgálati ládából készített neki télre „öko” házat, amelyben zimankó idején is jó meleg volt. 

      Tavaszra kelve megélénkült a macskák násza és a rágcsálók inváziója. Lucifer hevesen vetette magát a szoknya- és a patkányvadászatba. Termetes patkánnyal a szájában jelent meg egyik reggel a ház hátsó teraszán. A patkány kidülledt szemmel, tehetetlenül nézte a veranda ajtajának tükröző üvegében, miként szorítja a kis, fekete párduc halálra a nyakát.

      Cicánk a ház előkertjében, a futórózsa alatt beszélt meg sorsdöntő randevút egy csinos, tarka macskalánnyal. A gazdi észrevette, és meg akarta nézni közelebbről sokadik „macskamenyét”. Ám a közeledést Lucifer féltékenyen elutasította. A gazdi elpanaszolta nejének, Lucifer fújt rá, hátát felpúpozta, farok-szőrét felborzolta, miközben a macskalány mozdulatlanul és szerelmesen bámult Luciferre.

    — Ezt már csak megnézem magamnak, milyen „ízlése” van a vendégünknek — kíváncsiskodott gazdiné.

      — Úgysem engedi az a gonosz Lucifer — mondta a gazdi.

      Neki volt azonban a legnagyobb a csodálkozása, amikor a féltékeny macska a nejét simán odaengedte szerelméhez. Tőle nem féltette. A ház ura elgondolkodott a látottakon: keveset tudunk a házi kedvencekről.

      A patkánykaland végzetes lett Lucifer számára. Még el sem jött forró leheletével a nyár, a macska rohamosan és szó szerint száradni kezdett. Nem evett egyáltalán. Vizet is csak keveset fogyasztott, ami át is ment rajta, többnyire azonnal. Láthatóan erős fájdalmai voltak. Felkérezkedett a gazdi ölébe, ami egyébként nem volt szokása. Szólni kellett az igazi gazdának, vigye orvoshoz a cicát, mert nagy a baj. Az állatorvos, a gazda beleegyezésével elaltatta Lucifert. A boncolás során megállapította, a macska veseelégtelenségben szenvedett, amihez a kórokozót feltehetőleg az elpusztult patkánytól szerezhette be. Az igazi gazda megsiratta, és méltón eltemette új háza kertjében a hányatott sorsú Lucifert, de nem temethette el korábbi életét.

 

*

 

      Ezzel akár vége is lehetne a megemlékezésnek, ha az ideiglenes gazdi a háza kertjében, ugyanez év kora őszén, újra meg nem pillantja Lucifer kiköpött reinkarnációját. Hullt, és erjedt a szomszéd kertjében a Besztercei szilva, amiből bőven jutott az említett, művelt területre is.

      A lédús, szeszesen illatozó szilvákra korhely, pávaszemes pillangók gyülekeztek. A kis, idegen macska tudomást sem véve az ott munkálkodó emberről, lekushadt, apró tappancsait ugrásra készítette, majd egy villámgyors mozdulattal elkapta a pávaszemest, aki bizonyára közel járhatott a delírium tremenszhez. Büszke öntudattal, otthonosan vonult II. Lucifer őfelsége I. Lucifer felségterületén, a mini erdőt alkotó mamutpáfrány jótékony rejtekébe. Hogy mi lett a pillangóval, örök rejtély marad, de, hogy az apró jószág nem kapott tőle veseelégtelenséget az bizonyos, mert ő hercegi felsége mind a mai napig saját territóriumaként járja apja vadászterületét. Mi több: a hátsó teraszon szolgálatot teljesítő, kerti bútor asztalán található, régi, falvédő szövettel letakart papírdobozban alszik. Álmos szemei szemrehányóan kerekednek kékre, amikor reggelente a ház asszonya szellőztetésre kitárja az ablakszárnyak valamelyikét: miért háborgatsz? Nem látod, jól alszom még?

      A cica tehát otthonosan érzi magát apja egykori latifundiumán. Valamikori gazdi-helyettesítőit nem tekinti idegennek. Meg nem engedi magát fogni, vagy simítani. A házba soha nem kérezkedik be. Nem kér semmit. Csak van az egykori gondozóknak.

      Beül a most is burjánzó páfrányok közé, ez egy kitűnő leshely. A közvetlen közelben madarak részére itató és fürdető medence kéklik. Biztosan annak a vendégeire pályázik. Honnan tudom? Onnan, hogy tavasszal a levéltelen, éppen csak virágzani kezdő fák ágaira is felmászik utánuk. A kert „virtuóz” mestere ott sertepertél körülötte. Húzza a csőkutat. Locsol.

      II. Lucifer békésen ücsörög külön-bejáratú erdejében, és vár.

     Ne is mondja nekem senki, hogy alkalmi cicánkat nem hozta el gyerekkorában az anyja hozzánk, bemutatni, hol lakott az apja! Egyetlen biológus, etológus se próbálkozzon elhitetni velem, hogy a macskák nem emlékezhetnek elődeik életére, életterére!

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 140 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.