Marthi Anna : Fekete-fehér

Már egészen, megszoktam, hogy értem is létezel.

Gond nélkül álmokat fejt meg ezeregy végzetem.

Soha nem billegett ennyire mire dönts, rálátni

tanítlak, sorsodból kösd meg vadonatúj cip?d.

Gézengúzfelem álmával bódít, szavakkal hiteget,

íratlan szabály kett?nk közt: szenved’ éj helyett

a szerelem hódítson. Mire meg, fojt a láz is, volt,

helyébe múltamból elég sok galacsint gyúrtál,

Földgolyónk testére írtad fel sebeid, kérlek írd

inkább fel az égre, csöndben hempereg az élet,

amint választunk, téblábon lógatott, tudattal felkel?k,

hajnaltájt, id?tlen tavaszban, marasztva sohákból.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak