Ződ Marci a betyár
fölkelt a dikóról
lekapta a csengőt
a másodfő csikóról
s oly rettenetes
éktelen lóbálta
hogy az alispánnak
megfájdult kóbásza.
Nosza zsandárokért
üstöllést kűdenek
s bár őkelméék
a patakban fürdenek
úgy, ahogyan voltak
hogy Isten megadta
iramlanak csőstül
lón felül, s alatta.
Vágtatott a csődör
s lóbálódzott széjjel
mi hozzájuk tartozik
nappal is meg éjjel
Ződ Marcinak sorsa
a végét őrölte
látván pucérékat
a röhögés megölte.
S kikéle az ő lelke
a burkából
mint az pákosztos
a májas hurkából
és iramlott az égbe:
Szent Péter eressz be
mit bánom én hogyan
hosszában, keresztbe.
De az kapuk őre
nem nyitá az ajtót:
édes fijam, Marci
olvastad a sajtót?
Aztat írták benne
pokolfajzat valál
hát eriggy is oda
ha már így meghalál.
Megfordult a Marci
a Ződék gyereke
s azon töré fejét:
a történet kerek-e?
Hiszen hát hogyan
nem fért meg az égben
hosszában, keresztben
sem peniglen srégen?
Ahogy így ókumlált
a fejiben benne,
kereste sok zsandár
vajon merre lenne?
És ahogy elérte
újra e világot
a főbírónak éppen
tyúkszemére hágott.
Akkor őt megfogták
a pucér vitézek
csupasz fenekükön
csillogtak a rézek
felkötötték hamar
hogy elüté a delet
most a tömlöc előtt
mutatja a szelet.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Torjay Attila
