Torjay Attila : Ződ Marci halála (népiesch blődli)

*

Ződ Marci a betyár

fölkelt a dikóról

lekapta a csengőt

a másodfő csikóról

s oly rettenetes

éktelen lóbálta

hogy az alispánnak

megfájdult kóbásza.

 

Nosza zsandárokért

üstöllést kűdenek

s bár őkelméék

a patakban fürdenek

úgy, ahogyan voltak

hogy Isten megadta

iramlanak csőstül

lón felül, s alatta.

 

Vágtatott a csődör

s lóbálódzott széjjel

mi hozzájuk tartozik

nappal is meg éjjel

Ződ Marcinak sorsa

a végét őrölte

látván pucérékat

a röhögés megölte.

 

S kikéle az ő lelke

a burkából

mint az pákosztos

a májas hurkából

és iramlott az égbe:

Szent Péter eressz be

mit bánom én hogyan

hosszában, keresztbe.

 

De az kapuk őre

nem nyitá az ajtót:

édes fijam, Marci

olvastad a sajtót?

Aztat írták benne

pokolfajzat valál

hát eriggy is oda

ha már így meghalál.

 

Megfordult a Marci

a Ződék gyereke

s azon töré fejét:

a történet kerek-e?

Hiszen hát hogyan

nem fért meg az égben

hosszában, keresztben

sem peniglen srégen?

 

Ahogy így ókumlált

a fejiben benne,

kereste sok zsandár

vajon merre lenne?

És ahogy elérte

újra e világot

a főbírónak éppen

tyúkszemére hágott.

 

Akkor őt megfogták

a pucér vitézek

csupasz fenekükön

csillogtak a rézek

felkötötték hamar

hogy elüté a delet

most a tömlöc előtt

mutatja a szelet.

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila